Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Tanulmányok Mindszenty Józsefről - Göncz László: „Álmaink álma Alsólendva és a Muraköz”. Mindszenty (Pehm) József erőfeszítései a Mura mente visszacsatolásáért
54 Göncz László A visszacsatolt területek beilleszkedését szorgalmazó-pozitívésnegatív-törekvések Zala vármegye törvényhatósági bizottsága - kiegészülve a visszacsatolt területek képviselőivel - 1941. december 5-én tartotta ünnepélyes alakuló közgyűlését. Teleki Béla főispán köszöntőjében többször hangsúlyozta a megye visszakerült részeinek fontosságát az ott élő lakosság boldogulása szempontjából, valamint a legfelsőbb megyei testület működése tekintetében. A zalai törvényhatósági nagygyűlés 1941. december 11-én számos intézkedést hozott, ami a visszacsatolt területek iránti fokozott figyelmet és támogatást bizonyítja. Egyebek mellett Pehm Józef, valamint két bizottsági tagtársa, Csertán Ferenc és dr. Thassy Kristóf indítványozására, a megye - Muraköz visszakerülésének hálájából és emlékére - anyagi kötelezettséget vállalt két nagycsaládos, a visszacsatolt területekről származó fiatal beiskolázására a honvéd hadapródiskolába. További példaként megemlítjük még, hogy a visszacsatolt területek törvényhatósági rangba tartozó közútjainak karbantartására Zala vármegye közgyűlése jóváhagyta 130.000 pengő kölcsön felvételét, amelyet a kereskedelmi és közlekedési miniszter utalt ki. A területnek a telefonhálózatba történő bekapcsolásáról, illetve a hiányosságok kiegészítéséről is határozott a testület, és e célból elrendelte 60.000 pengő összegben a hitelfelvételt. Ugyancsak Pehm József javaslatára a törvényhatósági testület az 1942. évi költségvetésben a Nagykanizsa, Keszthely és Zalaegerszeg gimnáziumaiban tanuló, a visszacsatolt területekről származó 13 diák részére 3.500 pengő évi segélyt biztosított.27 Pehm beszédei, javaslatai alapján - még ha azokkal manapság teljességében nem is lehetne egyetérteni - a Mura menti területeket illetően számos fontos kérdés került megvilágításra, ami az adott korszak megismerése szempontjából rendkívül fontos. Azzal kapcsolatosan, hogy Tóth Péter képviselő a megyéhez visszakerült járások idegen ajkú lakossága körében észlelhető nyugtalanító körülményekre utalt (amelyeket „ lelkiismeretlen izgatok alattomos munkájának ” minősített), Pehm József az 1942. május 15-ei megyegyűlés napirend előtti indítványában a következőket mondta: „A Szent Istváni gondolat szellemében megbocsáthatunk mindenkinek, aki egyénileg vétkezett, de akik mások körében kontattak, vagy kontatnak, azoknak nincs helyük a visszakerült területen. A Murán innen ismerünk dob- rovoljac, szlovén, vend és magyar kérdést. A dobrovoljacok iránt részvétet érzek, mivel Isztriából vetette ide őket az idő, nem maguk szántából jöttek. Most megint belekerültek az idők viharába. De természetesen szívesebben látunk a helyükön is magyarokat. A vendek derék, vallásos, szorgalmas, államhű elemek. Nem volt és nincs velük semmi bajunk. 1919 óta folyik azonban északról egy ún. szlovén beözönlés természetes úton és betelepítéssel a zalai részekre. Ennek eredménye az lett, hogy a Lendva-vidék 18 magyar községe nincs többé. Nyelvileg vegyes községek vannak helyettük. A magyar lakosság sem kapott a jugoszláv uralom alatt a két magyar nádor birtokából semmit, mert akkor a Balkánon éltek; most a magyar uralom alatt meg azért nem, mert Európában élünk. Ok azonban azt nem értik, hogy akkor számukra öt kivándorlási iroda működött egyszerre Alsólendván, és most a magyar világban se jussanak semmihez. Járnak is szüntelen a rédicsi hercegi felügyelőséghez, kérdezgetve: hol lesz az ő birtokuk. A helyzet nem könnyű; jelentős birtok ott már nincs, összeházasodások történtek, bizonyos megfontolások is érvényesültek. De egyéni revízió alá kellene venni a szlovénoknak történt juttatásokat a jugoszláv demar- káción túl. A demarkáción innen Szentgyörgyvölgye táján kellene eladó tulajdonokat a közjóléti szövetkezet pénzén megvásárolni és oda második vonalat rögzíteni. A Mura-híd készüljön el mielőbb. A Muraközben elharapózott a próbaházasság, Csáktornyán és vidékén elterjedtek a babtisták. Itt hibák vannak. A vármegye tegyen meg mindent a Muraköz egyházi elcsatolásáért, enélkül a becikkelyezés nem megnyugtató. ”28 A fenti idézet közvetve választ adhat több, a későbbi kitelepítésekkel összefüggő kérdésre, és főképpen az azzal összefüggő, utólag egyértelműen tévesnek minősíthető korabeli hangulatra. Az 1942-ben bekövetkezett, túlnyomórészt Sárvárra történő kitelepítések témaköre, amelynek keretében a két világháború között a lendvai vidékre betelepített tengermelléki és isztriai szlovén és más szláv családok elhurcolását kell érteni, természetesen sokkal bonyolultabb folyamat volt annál, hogy azt egy idézettel magyarázzuk. Csupán utalni kívánok arra, hogy a „fogat fogért” politikai játszmák a II. világháború időszakában is leginkább a kisembernek ártottak, másrészt sajnos akaratlanul is előidézték az 1945-ben bekövetkezett magyar elhurcolást, amikor az újonnan felállt, bolsevista beállítottságú kommunista hatalom azonos számú ártatlan muravidéki magyart hurcolt el a hrastoveci koncentrációs táborba, amennyi tengermelléki és isztriai személyt 1942-ben Sárvárra 27 ZML-Zala vármegye törvényhatósági közgyűlése 1941. december 11-i ülésének jegyzőkönyve, 674. 28 ZML-Zala megyei Törvényhatósági Közgyűlés 1942. május 15-ei ülésének jegyzőkönyve, 681.
