Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Kovács Zsuzsanna: Egy elfeledett, majd újra felfedezett vidék – 20. századi életmódváltozások a zalai falvakban
256 Kovács Zsuzsanna és elhelyezése egységes külső homlokzati képet ad, de a ház hátsó traktusától már sok variációra láttunk példát. A ház küllemén az elkülönülni akarás egyik formája a vakolatdísz, csúcsdíszek, a kerítés, a lábazat.15 Az alaprajz formája, vagyis, hogy az épület kocka, téglalap vagy L alaprajzú, már jól látható a tető formájából. Az alaprajzi változatokon túl tovább gazdagította a variációs lehetőségeket a belső beosztás, amely a ház második traktusában, számtalan kombinációban helyezte el a tervrajzokon is szereplő módon, vagy utólagos módosításokkal a kamra, konyha, fürdő esetleg harmadik szoba helyiségeket. A ház belső beosztásán túl látszólag hasonló képet mutatnak a konyhák, szobák belvilágai is, hiszen gazdáik típusbútorokkal rendezik be azokat. Ennek ellenére mégsem teljesen egységes ezeknek a helyiségeknek a képe, hiszen a családok többsége nem tudja megvásárolni a komplett garnitúrákat, az egyes szobák berendezéseit nem is egy időszakban szerzik be, ezért számtalan variációban, a korábbi bútorok bizonyos darabjaiban láthatók ezek a típusbelsők. A tervezett falufejlesztés programjában a vidék, így az országos tendenciába illeszkedve a vizsgált terület is rengeteget fejlődött évszázados lemaradásához képest, de a sajátos aprófalvas településszerkezetének problémája ma ismét régi-új problémaként jelenik meg. Aprófalvak j ellemzői: 1. Népesség gyorsan fogy, mert a fiatalok elvándorolnak; 2. Gazdaságilag elmaradott területek, mert kevés és gyenge munkaalkalmat kínálnak a bennük élőknek; 3. Elmaradottak, mint lakóhelyek, mert gyenge az infrastruktúrájuk, hiányosak a kommunális szolgáltatásaik. A legsúlyosabb problémájuk, hogy mint lakhely elmaradottak, lakossági infrastruktúrájuk szegény. A fennálló probléma megoldása pedig az, hogy az anyagi erőforrásokat közvetlenül ennek a helyzetnek a megoldására helyezzük, attól függetlenül, hogy gazdaságilag milyen helyzetben van az adott település és ez oka-e az elvándorlásnak.16 A 20. század elejének iparosodása egy ilyen földrajzi környezetben létrejött településszerkezetet örökölt. Az ipar azonban teljesen más igényekkel lépett fel, mint amit a falu infrastruktúrája kínálni tudott, mert szüksége volt jó közlekedésü körzetekre és az ezt kiszolgáló egyéb infrastruktúra helyben létére. A lakosság már ekkor megpróbált a jobban fizető, ki15 BÁLI 2012, 37. 16 VÁGI 1990, 342. 17 VÁGI 1990, 344-345. 18 LAKI 1997 19 FERGE 1986,61. számíthatóbb munkát ígérő, vagyis ipari munkát ígérő városokba költözni.17 A 20. század elején, vidékünkön a lakosság a nagyobb településekben, illetve a szomszédos Ausztriában és Szlovéniában vállalt munkát. A szocializmus időszakában felerősödött és máig folytatódó tendencia, a közeli Lentibe vagy Zalaegerszegre költözés. A 60-as évek során létrehozott iskolák, óvodák, boltok, rendszeres buszközlekedés, munkalehetőség a TSZ-nél egy időre biztosították ugyan azokat az infrastrukturális feltételeket, amelyek a lakosság helyben maradását biztosítani tudták ugyan, de ez a rendszer a gazdaságos működtetéshez szükséges túl alacsony lakosságszám miatt lassan leépült, vagy leépül, és a vidék ismét szembetalálkozik a régi problémájával. Az Elő örökségünk tábor keretében két építészhallgató az egyik választott település, Résznek esetében vizsgálta meg a falu fennmaradásának lehetőségét. Kutatásuk keretében megnézték, hogy melyek azok a települések, ahol infrastrukturális csomópontok vannak, és ezek milyen távolságra helyezkednek el a vizsgált településtől. A kutatás eredménye alátámasztotta az elképzeléseket, miszerint minden, a településen maradást lehetővé tévő infrastruktúra túlzottan távol van ahhoz, hogy a fiatalok a faluban maradást válasszák, annak ellenére, hogy rokoni, baráti kapcsolataik miatt emellett döntenének. Az ideális állapot az a ’60-as évekre felduzzasztott, de a fenntarthatatlan rendszer a rendszerváltást követően lassan leépült. Az államszocializmusban a 60-as és 70-es évekbeli gazdasági növekedésnek, az első gazdaság keretei közti teljes foglalkoztatásnak, jövedelemkiegyenlítésnek, a nyugdíjazás és az egészségbiztosítás kiterjesztésének, a középfokú oktatás tömegessé válásának, a kétkeresős családok széles körű alkalmazásának a körülményei között a szegénység is visszaszorult, illetve formái megváltoztak.18 A hatvanas évektől ezt a formát a “relatív szociális szegénység” váltotta fel: ez ekkor a népesség 30%-ára terjedt ki, majd a nyolcvanas évek elejére a népesség 10-30%-ára csökkent. Ők az elsősorban csak nyugdíjból, segélyekből élő, vagy mindkét ilyen forrást nélkülöző idősek, a zömmel szakképzetlen alacsony keresetűek, a három- vagy többgyerekesek jelentős része, akik jóval a kor színvonala alatt élnek, súlyos megélhetési nehézségekkel küzdenek.19 Ők képezik a falu lakosságának azt a rétegét, akik a megélhetésükhöz kénytelenek fenntartani, különösen az idősek
