Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Kovács Zsuzsanna: Egy elfeledett, majd újra felfedezett vidék – 20. századi életmódváltozások a zalai falvakban
252 Kovács Zsuzsanna a fiatalabbaknál a zöldudvar kaphat nagyobb hangsúlyt több, pihenésre alkalmas helyszínnel, a gazdasági udvar azonban kevéssé változik. A kockaház felépítésekor kialakuló házalapok, ezek egyformasága természetes módon hordozza magában a változtatás szükségességét, hiszen a házalap eleinte nem rendelkezik mindazokkal a helyiségekkel, építményekkel, amelyek a kényelmes gazdálkodás feltételeihez szükségesek. A városi családi házas övezeti épületekhez hasonló funkciókra tervezett egyenlakóház addig változik, amíg tulajdonosai igényeihez igazítva ideális kialakítást nem kap. Az alaprajzi változatok tárgyalásánál bemutattam, hogy a belső beosztás miatt a bejárat elhelyezése, az alapterület különböző mérete hányféle házformát eredményez. A későbbi toldások és változtatások pedig tovább alakítják a lakóházakat. A korábbi, földművelő életmódhoz szükséges tartozékok a háztáji működésével ismét szükségessé válnak. Kamrák jelennek meg a lakóházak toldalékaként, és egyéb, a gazdaság működéséhez szükséges tárolók, ahol a szerszámokat, a tartósításhoz szükséges üvegeket, az állatok eledelét stb. tartják. A lakóház külső felületeinek díszítésében, a ház vakolásában minden településen a helyi divat és az egyéni ízlésvilág dominál, úgy a színek használatában, mint a díszítőelemek elhelyezésében és az anyaghasználatban. A vakolás és díszítés változásában két korszak különíthető el. Az egyik a lakóház megépítésének időszaka, amikor nemcsak a helyi, hanem az ország más területein is felfedezhető általános szokás volt az épület ablakaihoz kötött, azokat hangsúlyozó díszítésmód, ami történhet az ablak körüli díszítéssel vagy a ház vakolatának tagolásával, és a két ablak közötti rész eltérő színezésével. Azok a házak, amelyeket a 90-es évek környékén felújítanak, és a felújítás keretében új vakolatot kapnak, már nem tartják meg ezt a díszítési stílust, a ház egyforma színt kap. A dolgozat terepe csupán a Zala megyei terület, így a változtatásokra vonatkozó megállapításaim helyi hatókörűek. A szocialista ipar keretei között beszerezhető, nagyjából azonos termékek között a lakóházak nemcsak külsejükben, hanem belső berendezésükben is egymáshoz nagyon hasonlatosak. Attól függően, hogy az épületek mikor kapnak berendezést, illetve a család mikor újítja fel a bútorokat, jól megfigyelhető, egymástól évtizedenként elkülöníthető bútorkorszakok figyelhetőek meg. A lakóházak berendezésében általános jelenség az egymás mellett élő, egymásra halmozódó bútorkorszakok jelenléte. A lakás új helyisége, a fürdőszoba kezdetben szinte idegen test, amelynek valós funkciója még nem alakult ki, eredeti rendeltetése még nem teljesedett ki, tároló helyiségként szolgál. Berendezése, megfelelő fürdőszoba-bútorzata ennek megfelelően nincs is igazán, a minél hatékonyabb tárolás érdekében több fogas és polc zsúfolódik bele, amit a sok egymás hegyén-hátán tárolt ruha, egymásba rakott lavórok, dobozok egészítenek ki, és tesznek raktárrá. Kezdetben a fürdők a leginkább egyforma helyiségek, hiszen míg a 60-as évek elején is már legalább kétféle szobabútor közül választhatnak a vásárlók - azon belül pedig több elrendezési mód, fényezés, furnér variációk állnak rendelkezésre -, addig csempéből sokkal kisebb a választék. A csempék minden esetben dísztelenek, színük pedig fehér, világoskék, esetleg halványsárga. A fürdő, mint a kényelmes tisztálkodás helyszíne csak jóval később alakul ki. Az idősebb generáció, a ma 70-80 éves korosztály lakóházaiban azonban a fürdő végig megmarad raktár funkciójú reliktumnak. A fiatalabb korosztály ezzel szemben a lakás felújítása során eljut a fürdő átalakításához is, amelyet a csempék kicserélésével, különféle, egyéni ízlésnek és esztétikai szempontokban megfelelő fürdőszoba-berendezést vásárolva helyeznek valódi funkciójába. A lakóházak berendezéséhez elérhető, gyáripar által termelt tömegbútorok megjelenése valamelyest egyen lakásbelsőket eredményez, nemcsak a kockaházak, hanem a városi lakások esetében is. A korszak lakberendezési jelenségeinek egyik nagy változása a korábbi időszakhoz képest, hogy a parasztság tehetősebb rétege ugyan próbálta követni a polgári lakások bútorainak és berendezési tradíciónak mintáit, teljesen nem tudták saját lakásaikhoz alakítani ezeket a hagyományokat. A szocializmusban azonban, amikor a városi lakosság és a falusiak is ugyanannak a gyáriparnak a termékeit vásárolhatták meg, akarva akaratlanul nagy hasonlóság mutatkozott a városi panellakások és falusi kockaházak között. Az elmúlt évszázadokhoz képest szintén új jelenség, hogy ugyan bútor panelekből építkezhetett a lakberendezés, mégis nagyobb tere volt az egyéni ízlésnek. Hiszen míg a parasztház bútortípusai, a paraszt-polgári bútorok - ágyak, asztalok, szekrények, komódok majd később az úgynevezett hálószobagamitúra és a széles körben elterjedt Béke bútorcsalád elég hasonlóak voltak, addig az új, 60-as évektől megjelenő gyáripari bútorkollekcióknak több változata is elérhető volt. A variációk száma pedig évről évre egyre gazdagodott, mind több mintával díszíttették a szekrénysorok ajtajait, amelyek így egymástól egészen eltérőek lettek a 70-es évek végére. A szerkények mellett gazdagodtak a fotelek, ágyak, később ülőgarnitúrák formái és kárpitmintái is. A lakások berendezésében, díszítésében, a gyáripari bútorok és termékek korlátjai ellenére is nagyobb szabadság, több lehetőség állt az asszonyok rendelkezésére, mint a paraszti lakóházak esetében.
