Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Bekő Tamás: Zalatárnokiak a Donnál, 1942–1943
Zalatárnokiak a Donnál, 1942-1943 181 kezésének idején, a rádióból értesült. Káli Béla 1993. január 3-án, Varga Imre volt katonatársának írt levele, a szerző tulajdonában. KÁLI FERENC (Nagykanizsa. 1909. január 20. an. Kovács Mária) tartalékos honvéd, címzetes őrvezető. Mestersége bognár, bevonulása idején nős, kétgyermekes zalatárnoki lakos. 1942. április végén a nagy- kanizsai 17/1. zászlóalj kötelékében vonult ki a keleti hadszíntérre, ahol a doni visszavonulás alatt - ismeretlen időpontban - nyoma veszett. Eltűnését 1943. május l-jén regisztrálta a Honvédelmi Minisztérium veszteségi osztálya. Később mégis hazatérhetett, mert egyik lánya - Fehér Vilmosné Káli Mária - 1965. december 30-án tett vallomása szerint, édesapja 1944 őszén ismét katonai szolgálatra vonult be Nagykanizsára, ahonnan nyomban a keleti hadszíntérre került. Ezt követően a harcok során ismét, de most már végérvényesen eltűnt. Egyik katonatársa és barátja mondta később, hogy Káli Ferenccel 1944. év végén vagy 1945. év elején találkozott utoljára a fronton. A Zalaegerszegi Járásbíróság Pk. 50001/1966. sz. végzéssel 1945. február 15-i dátummal - holttá nyilvánította. HM 22. v. oszt. 75643/1943. MNL ZML Zegi. Jb. Pk. 1966. KÁSA JÓZSEF (Zebecke, 1914. november 2. an. Toplak Erzsébet) őrvezető. Foglalkozása földműves, 1942 tavaszán nőtlen, zalatárnoki lakos. Tényleges katonai szolgálatra 1937 februárjában vonult be Nagykanizsára. A keleti hadszíntérre a 17/111. zászlóalj kötelékével jutott ki, ahol 1942. augusztus 15-én súlyos fejsérülést szenvedett a gremjacsjei hídfőcsatában, majd ennek következtében augusztus 21-én meghalt a sztarij oszkoli katonai kórházban. HL HM 22. v. oszt. 634017/1942. (13. kép) KÁSA SÁNDOR (Zebecke, 1917. február 22. - Za- latárnok, 1992. július 3. an. Toplak Erzsébet) honvéd, címzetes őrvezető. Foglalkozása földműves, 1942 tavaszán még nőtlen, zalatárnoki lakos. Tényleges katonaidejét Nagykanizsán töltötte. A mozgósításkor, 1942. március 10-én vonult be a szombathelyi III. híradó zászlóaljhoz, majd ennek kötelékében került ki a szovjet hadszíntérre. A visszavonulás alatt, 1943. február 2-án légnyomástól megsérült, ezt követően pedig a hátországba irányították. HL HM 22. v. oszt. 755807/1943. (26. kép) KISS FERENC (Zalatárnok, 1916. augusztus 19. an. Babati Anna) rendfokozata nem ismert. Részt vett az oroszországi hadműveletekben, de alakulatára és katonai szolgálatára vonatkozólag nincsenek bővebb adataink. A visszaemlékezések szerint 1943-ban Sze- vasztopolban őrkatonai szolgálatot látott el. Nagy József zalatárnoki lakos szóbeli közlése. KISS JÓZSEF (Zalatárnok, 1920. március 24. an. Babati Anna) rendfokozata nem ismert. Részt vett az oroszországi hadműveletekben, de alakulatára és katonai szolgálatára vonatkozólag nincsenek bővebb adataink. A visszaemlékezések szerint az orosz fronton megsebesült. A Putnoki Járásbíróság Pk. 20866/1954/4. sz. végzéssel - 1945. május 15-i dátummal - holttá nyilvánította. Nagy József zalatárnoki lakos szóbeli közlése. KONECZ JÓZSEF (Gutorfölde, 1909. február 20. -Zalaegerszeg, 1973. október 18. an. Kovács Rozália) honvéd. Foglalkozása molnár, a mozgósítás idején nős, kétgyermekes andráshidai lakos. Felesége zalatárnoki származású volt, a családfő évekig dolgozott a tárnoki Stádel-féle gőzmalomban. A keleti hadszíntéren a III. utász zászlóalj kötelékében teljesített harctéri szolgálatot, majd a visszavonulás során 1943. április 30-án fejsérülést szenvedett. (Koponya lágy részének zúzott sebesülésével ápolták.) Később 1944-45-ben is frontszolgálatot teljesített. Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Központi Irattár — Név szerinti veszteségkimutatás adatbázisa (a továbbiakban: HIM KI Adatbázis). KOVÁCS ERNŐ (Botfa, 1917. január 11. an. Gálig Erzsébet) honvéd. Foglalkozása földműves, a mozgósításkor nős, egygyermekes zalatárnoki lakos. A keleti frontra a 47/1II. zászlóalj kötelékében került ki, ahol a visszavonulás alatt nyomtalanul eltűnt 1943. március 3-án Szeredina-Buda környékén. HL HM 22. v. oszt. 746011/1943. KOVÁCS JÁNOS (Zalatárnok, 1909. február 4. an. Varga Margit) tizedes. Kovács József egykori zalatárnoki kántortanító fia, bevonulása idején nagykanizsai lakos. A keleti hadszíntéren a 32/11. zászlóalj 6. századában teljesített harctéri szolgálatot. 1942. április 28-án hősi halált halt a pigorjevkai csatában. HIM KI Adatbázis.