Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Bekő Tamás: Zalatárnokiak a Donnál, 1942–1943
Zalatárnokiak a Donnál, 1942-1943 167 gyón jó, hogy elhoztam a zsávolyruhámat és a rövid ujjú ingeket. Bár sokszor ezek nélkül is vagyok, mert itt a környéken csak mi magyarok vagyunk, és nem kell elpirulni, ha esetleg nőszemély meglát bennünket. Étkezésem nagyszerű. Jó néhány csirkét elfogyasztottam, birka is akad, de ennek csak a veséjét és a szívét eszem meg. Uborkasalátát is több ízben készítettem, a nagy dunsztos üveget pedig már háromszor teletettem uborkával. Krumpli van elég, mézem is volt ez idáig, de tegnap elfogyott. Tudod, élelmesnek kell lenni, és akkor van minden. Igaz, ezután egy kicsit nehezebben tudok zabrálni (szerezni), mert a volt legényem egy roppant ügyes alsólendvai fiú, aki olyant nem ismert, hogy nincs, ő mindent tudott szerezni. Szegényt tegnap temettük el. Egy akna a közelébe csapott le, s mindkét lábát roncsolta, elvérzett. O volt a második halottja az ütegemnek. így élünk mi itt a hajdani Levédiában, ahol őseink ezer évvel ezelőtt hadakoztak. Gyönyörű vidék, gazdag termőtalaj, csak el van hanyagolva. Hunor és Magor itt üldözték a csodaszarvast. Történelmi hely ez nekünk magyaroknak. Én a legkritikusabb napokban épp a kórházban voltam. 46 napig!” (11-12. kép) A Don mögé visszavonuló szovjet csapatok 1942 júliusától rövid időn belül erőteljes ellentámadásokat indítottak a magyar hadsereg ellen abból a célból, hogy a folyó jobb partján hídfőállásokat alakítsanak ki. A harcok intenzitása a hídfők környékén rendkívül heves volt és mindkét részről nagy veszteségekkel járt. A fő csapás az urivi Don kanyarra és annak környékére esett, de az ellenséges erőknek a 9. könnyű hadosztály arcvonalán, Kosztyenki községnél is sikerült egy nagyobb, Gremjacsjétől északra pedig egy kisebb hídfőállást elfoglalniuk. Ez utóbbit a zalai katonák a későbbiek folyamán csak gennyfoltnak nevezték. A hídfőcsaták újabb sebesültet, Kása József őrvezető személyében pedig már hősi halottat is követeltek Zalatárnoktól. 1942. augusztus 15-én - a már említett Gremjacsjétől északra eső területen — az ellenséges erők támadó alakulatai áttörték a zalaegerszegi zászlóalj védelmi vonalát és az ott kialakult harcok során Kása József, a 17/111. zászlóalj katonája, súlyos fejsérülést szenvedett. Az életveszélyesen megsebesült katonát kritikus állapotban, agyroncsolással szállították a sztarij oszkoli 105. tábori kórházba, ahol minden orvosi igyekezet ellenére - egyhetes szenvedés után- elhalálozott. A doni hadszíntér első zalatárnoki hősi halottját, a város parkjában kialakított katonai temetőben helyezték örök nyugalomra. Halálát követően- 1943. január 12-i kihirdetéssel - az ellenség előtt tanúsított vitéz és önfeláldozó magatartásáért, posztumusz Bronz Vitézségi Eremmel tüntették ki28 (13-14. kép). A gremjacsjei harcok hevességét jellemzi, hogy Kása sebesülését követő napon — augusztus 16-án - könnyebben ugyan, de egy másik tárnoki honvéd is megsérült. Novák Jenő szakaszvezetőt egy láblövés tette néhány hétre harcképtelenné.29 A hídfőharcok még szeptember első felében is tovább folytatódtak, ami újabb tárnoki áldozattal járt. A IV. hadtest arcvonalán küzdő Marton Lajos kerékpáros honvéd akna telitalálat következtében halt hősi halált a szeptember 11-i sztorozsevojei ütközetben. Testét úgy összeroncsolta egy tüzérségi lövedék, hogy személyazonosságát csak a zubbonya zsebében talált imakönyvéből lehetett megállapítani. Földi maradványait másnap temették el a novo-uszpenkai hősi katonai temetőben. 1942. szeptember közepétől a Don menti hídfőcsaták fokozatosan befejeződtek. A frontvonal némileg átrendeződött és rövid időre újra megszilárdult, egyes helyeken pedig megkezdődtek a részleges leváltások és átcsoportosítások. Gyarmati József honvéd, a 9. tábori tüzérosztály III. tüzér mérő századának egyik katonája, ennek kapcsán a következőket írta szüleinek:30,, Tudatom velük, hogy az első vonalból hátramentünk jó néhány kilométerre egy faluba, és csináljuk a téli szállásokat. Itt nagyon nyugodt helyen vagyunk. Nincsen az a sok dörej, géppuska kattogás, repülő zúgás" (15-16. kép). A hónap végétől a csendesebb, harcmentes napok száma már nőtt, a katonáknak ismét több szabadidejük maradt az emberi, bajtársi kapcsolataik ápolására. A falubeliek már a bevonulás kezdetétől fogva összetartottak, figyelemmel kísérték egymás sorsát, és ha a harci helyzet megengedte, kölcsönösen felkeresték egymást (17-19. kép). A tábori lapokon mindig akadt egy-két sornyi hely, amelyen a falubeli, a kedves földi hogy- és holléte felől tudatták az otthoniakat. „Egy faluban vagyunk a Jenővel és a többi tárnokiakkal. Találkoztam a Gombos Jenővel is. ” — írja nagy lelkesedéssel még a kivonulás alatt Gombos József honvéd május 15-én.31 „Minden nap találkozunk 28 HL HM 22. v. oszt. 634017/1942., Sírhelyvázlat, 649732/22-1942., Honvédségi Közlöny, kitüntetési javaslatok 1943. január 12. 29 HL HM 22. v. oszt. 626280/1944. 30 Gyarmati József 1942. szeptember 12-én kelt tábori levelezőlapja. Ezúton mondok köszönetét Mátai Miklósnénak és családjának, hogy az általuk őrzött eredeti dokumentumokat a rendelkezésemre bocsátották. 31 Gombos József 1942. május 15-én kelt tábori levelezőlapja.
