Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Simmer Lívia: Az újudvari johannita konvent az okleveles források és a régészeti terepmunkák tükrében
ZALAI MÚZEUM 20 2012 207 Simmer Lívia Az új udvari johannita konvent az okleveles források és a régészeti terepmunkák tükrében A lovagrendek építészetét tanulmányozó nemzetközi kutatás az elmúlt évtizedben élénkült meg, melybe a hazai történettudomány a Kárpát-medence vizsgálatával sikeresen bekapcsolódott. A régészet azonban jelenleg még kevés eredményt tud felmutatni e témakörben. Jelen tanulmány egyrészt az okleveles forrásokra, másrészt dr. Vándor László 1975-76-os ásatási adataira1 és a szerző 2011-ben végzett terepmunkájára támaszkodva kísérletet tesz az újudvari johannita konvent elhelyezkedésének azonosítására. A johannita rend kialakulása, magyarországi terjeszkedése A johannita lovagrend alapjait Gérard bencés szerzetes és néhány dél-itáliai kereskedő teremtette meg Jeruzsálemben, amikor az 1070-es években a zarándokok részére Szent János oltalma alá helyezett vendégházat alakítottak ki. Az első keresztes hadjárat hatására megélénkülő szentföldi zarándokáradat újabb vendégházak és ispotályok felállítását eredményezte; ezt a folyamatot erősítette Buillon Gottfried, a keresztesek vezető alakjának támogatása, aki földadományokkal látta el a testvéreket. Ezzel párhuzamosan indult meg európai terjeszkedésük. Sikeres működésűket II. Paschalis pápa 1113-as bullájával jutalmazta, melyben a közösséget betegápoló rendnek minősítette. A fegyveres harcot, katonáskodást is vállaló testületet 1120- ban II. Callixtus pápa végül lovagrendnek ismerte el (ZOMBORI 1988: 55.). A növekvő számú adományoknak köszönhetően sorra épültek a johannita ispotályok az Európát átszelő zarándokútvonalak mentén, melyek egyben szentföldi társaik anyagi ellátását is biztosító gazdasági központokká váltak. A johanniták fokozatos terjeszkedésével és politikai megerősödésével párhuzamosan alakult ki rendi szervezetük is. Területi felépítésük közigazgatási és gazdasági alapegysége a commanderium, preceptorium vagy konvent volt, mely az egyes rendházakat (domus) és a hozzájuk tartozó birtokokat foglalta magában (HUNYADI 2002: 53.). Az esetenként megerődített rendházat - dormitórium, refektó- rium, kápolna utazók, zarándokok szálláshelyeit, gazdasági épületeket, a művelésbe vont és egyéb - erdő, rét stb. - területeket a commander vagy preceptor irányította. A commanderiumok perjelségekbe (prioratus), ez utóbbiak pedig provinciákba tömörültek (LUTTRELL 2001: 270.). Magyarországon az első johannita és templomos lovagok már 1147-ben felbukkanhattak, amikor VII. Lajos francia király kíséretében a második keresztes hadjáratra vonultak. A rend hazai megtelepedését elsőként II. Géza, majd lánya, Eufroszina ösztönözte adományaival; az első konvent kialakítását a Szentföldre vezető szárazföldi zarándokút mentén, Székesfehérváron kezdték meg (HUNYADI 2001: 254.). Az uralkodói támogatás számottevő maradt az Árpád-korban - főként III. Béla, II. András és IV. Béla idején -, ezért nem meglepő, hogy a király székvárosaiban épültek fel legfontosabb kolostoraik (Székesfehérvár, Esztergom). A lovagrend a nyugat-európai szokásoktól eltérően elenyésző magánadományban részesült hazánkban. Az első ismert - 1166-os — ilyen jellegű ajándék Dobica fia Wido-tól származik, melyben három, Zala megyében lokalizált prédium (kettő Szallában és egy Cuchinis vagy Euchinis nevű), valamint egy Szent Péter tiszteletére szentelt monostort adományoz a rendnek.2 További okleveles adat nem tanúskodik arról, hogy mi lett az adomány sorsa. Egyes kutatók szerint elképzelhető, hogy ebben a korai időszakban, más országokra is jellemző módon, a földadományok egy részét még eladták a johanniták, s az így szerzett pénzösszeget küldték közvetlenül a Szentföldre (HUNYADI 2002., 55.). A Szent János-rend tényleges magyarországi megerősödése a keresztes hadjáratot vezető II. András pártfogásának köszönhetően a 13. század első harmadára
