Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Horváth Imre: Egy spanyolozott borotvatok harmadik élete
306 Horváth Imre A borotvátok körülbelül az 1960-as évekig volt használatban Várvölgyön, ugyanis Jenő bácsi onnantól kezdve áttért a cserélhető pengés borotvákra, amihez ezt az eszközt már nem lehetett használni. Ettől kezdve a borotvátok csak ott hevert valamelyik polcon a fürdőszobában, egészen 2010-ig. A spanyolozással díszített tárgyakat elsősorban a pásztorok készítették. Ezeket a faragott tárgyakat két csoportra oszthatjuk. Az egyikbe azok tartoznak, amelyeket a pásztor saját használati céljaira készített, mint például a bicskanyél, az ivóedény vagy csanak, kásakavaró, kenőcstartó, kutyakolonc, furulya stb. A másik csoportba pedig a mások számára faragott tárgyakat soroljuk. Ezek házi munkához készített eszközök, a mángorló, a fakanál, favilla, a sulykoló, a képkeret stb.1 Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a mindennapos használatra készített tárgyak egyszerűbbek és kevésbé díszítettek, míg a megkülönböztetett műgonddal formált tárgyak többnyire kívül esnek a hétköznapi tevékenységek szféráján.2 Hogy a borotvátok melyik kategóriába tartozik, csak akkor dönthető el, ha megvizsgáljuk a múzeumokba került borotvatokokat készítési és díszítő technikájuktól függetlenül. A kép így sem lesz reális, mert a gyűjtők és a múzeumok is hosszú ideig csak az esztétikailag kidolgozottabb, díszesebb tárgyakat gyűjtötték. A használatból kieső, egyszerűbb tárgyak pedig - gyűjtés híján - hamar megsemmisültek. A borotvatokok legrégebbi példányát - amely hosz- szanti irányban kihúzható fedelű - a Dunántúlról ismerjük, 1768-as évszámmal és fedelén vésett tulipánnal.3 Félrefordítható fedelű és spanyolozott borotvatartókat később, a 19. század elején készítettek a pásztoraink. Ezeknek a piros és fekete viaszberakással díszített tokoknak a legrégebbi darabját a kaposvári múzeumban őrzik, amelyet Kálmán István juhász készített 1813-ban a Somogy megyei Kopár pusztán, fedelén stilizált virággal.4 A legkorábbi darabokon mértani jellegű díszítések, majd virágornamensek figyelhetők meg, a későbbieken pedig a geometrikus szegélydísz és a stilizált virágok mellett figurális ábrázolást is találunk.5 Sok olyan spanyolozott tárgyat - köztük borotvatokot - ismerünk, amely börtönben készült, némelyikükön ezt a feliratok is bizonyítják. Periratokból tudjuk, hogy a 19. századi pásztorok közül sokan megjárták a börtönt, ahol nemegyszer hosszú éveket töltöttek. Ott tanultak faragni, vagy ott lesték el egymástól a díszítő technikát és stílust.6 A spanyolozás technikája A tárgy alakjának kifaragása után következett a díszítő faragás. A spanyolozásnál először az alap síkfelületét faragó késsel - amelyet bizsóknak7 neveztek- a mintának megfelelően kimélyítették, és a keletkező 1-2 mm-es mélyedésekbe apró, színes viaszdarabokat helyeztek. Ezeket aztán felmelegített késheggyel felolvasztották úgy, hogy a vésetekbe maradandóan beágyazódjon. Ezután a tárgy felületéről a felesleges viaszt ledörzsölték. Eredetileg a pecsét-, más néven spanyolviaszt használták, innen az eljárás neve, s ezért gyakori a piros szín. A spanyolozás a dunántúli pásztorok jellegzetes díszítő technikája, amelyet a fából és szaruból készült tárgyakon egyformán alkalmaztak. Magyarország területén a pásztorfaragásokon a 19. század elejétől ismert ez a díszítő eljárás. A legkorábbi tárgyakat piros, majd pirosfekete színű viasszal díszítették, viaszkolták.8 Később megjelenik a kék, zöld és elvétve a sárga szín is.9 A Göcseji Múzeum néprajzi gyűjteményének tárgyi anyagát áttekintve kiderült, hogy 55 db spanyolozással díszített műtárgyat, ebből 12 db borotvatokot őriz. A spanyolozott tárgyak között vannak fából készített mángorlók, tükrösök, kulacsok, borotvatokok, egy pásztorbot és egy szaruból készült sótartó. A borotvatokok között a N 51.05.1. leltári számú darab oldalán az általam restaurálthoz teljesen hasonló díszítőelem látható. (2. kép, 3. kép, 4. kép) Ezt a borotvatokot 1840-ben Németh Mihály faragta, és díszítésében teljesen egyedülálló, ugyanis egy köszörűst ábrázol munka közben. Az ilyen típusú munkaábrázolás egyáltalán nem jellemző ezekre a spanyolozott tárgyakra. A figurális ábrázolásokon leginkább vadászjelenetek, mulatozások, betyárábrázolások fordulnak elő geometrikus szegélymintákkal kombinálva. Ha nincs emberábrázolás, akkor csak növényi ornamentikával és geometrikus mintákkal díszítették ezeket a tárgyakat. Szelestey László Faragó emberek - pásztormüvészet című munkájának biográfiai adataiban10 a következő olvasható: „Németh Mihály (Csertalakos, 1811. október 25. - ?): r.k. Bár munkássága egyértelműen a dunántúli pásztormüvészet körébe sorolható, nem pásztorként, hanem kocsisként szolgált, a zalatámoki táblabírónál, Deák Györgynél. Társai, barátai azonban többnyire az állatőrzők közül kerültek ki. A káldi juhászlegénnyel, Jáger (Horváth) Józseffel való kapcsolatát a korabeli dokumentumok - periratok - is bizonyítják, de alakos ábrázolásaik hasonlósága, valamint a mindkettőjük munkáira jellemző „szálkázott” felületek megléte is ezt igazolja. Sobri jól megkomponált lovas alakja két faragványán is feltűnik. Egyik borotvatokjára pedig - a pásztorművészet egyedülálló ábrázolásaként - egy köszörűs kitünően arányított figurája is rákerült. Legkiérleltebb faragványait ő is a börtönben, a zalaegerszegi fegyházban készítette. Gazdag változatos életműve sajátos színfoltot képvisel a dunántúli pásztorművészet emlékanyagában.”" Analógiák után kutatva Marx Mária hívta fel a figyelmemet, A magyar nép művészete III. kötetében12 ábrázolt egyik borotvátokra, amely szintén egy Németh Mihály (1839) keze munkáját dicsérő alkotás.
