Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Kostyál László: Kisfaludi Strobl Zsigmond síremlék-szobrászata
280 Kostyál László A szobrászi igénnyel készített síremlékek olyan sajátos emlékcsoportot képeznek, amely ma már valójában nem más, mint a köztéri szobrászat határterülete. Nyilvánvalóan többféle módon közelíthető meg, vizsgálható kronologikus, tipológiai, szociológiai, vagy kifejezetten művészeti szempontból. Az időrendi fejlődés során bekövetkező, a mögöttes tartalom változását is tükröző változásokra már utaltunk. A részletes tipológiára e helyen nincs lehetőségünk kitérni, mert ez eltérítene szűkebben vett témánktól. A szociológiai megközelítés olyan aspektusból fontos, hogy az elhunytak személyének (és ezek kapcsán nyilván a megrendelők körének) vizsgálata segíthet következtetéseket levonni a művész társadalmi szerepvállalására, ezen belül pedig arra, hogy síremlékszobrászként mely társadalmi körök milyen arányban vették igénybe szolgáltatásait. Anélkül, hogy e problematika részletes elemzésébe belebonyolódnánk, megállapítható, hogy Kisfaludi Strobl - akárcsak a portréművészet terén - e műfajban is a reprezentatív körök divatos alkotója volt. Az ő alkotása díszíti többek között Szentirmay Elemér zeneszerző (1836-1908), Szűry Dénes bibliofil, kritikus (1849-1909), Plány Ervin festő (1885-1916), Festetics Géza, a főváros alpolgármestere (1865-1917), gróf Széchenyi Alajos (| 1915), Bérezik Árpád (1842-1919) novellista, színműíró, Korb Erzsébet festő (1899- 1925), Kmety Károly jogászprofesszor (1863-1929), Meskó Pál agrárpolitikus (1857-1930), Pékár Gyula akadémikus, miniszter (1867-1937), Szurday Róbert gyárigazgató (1877-1938), Huszár Károly korábbi miniszterelnök (1882-1941), Dinnyés Lajos korábbi miniszterelnök (1901-1961), Rózsahegyi Kálmán színész (1873-1961), Pásztor János szobrász (1881-1945), Halmay Zoltán úszó olimpiai bajnok (1881-1956), Székely Mihály operaénekes (1901-1963), Weiner Leó zeneszerző (1885-1960), Huszka Jenő zeneszerző (1875-1960) stb. síremlékét, vagyis síremlékeinek közel a fele a társadalmi, közéleti, illetve művészeti elithez kapcsolódik. Ennek az emlékcsoportnak először azokra az alkotásaira érdemes figyelmet fordítanunk, amelyekhez a művész máshonnan nem, vagy már nem ismert művei kapcsolódnak (ez elárulja, hogy a fentiek közül elsősorban a művészeti szempontú megközelítést tartjuk szem előtt). Általában allegorikus jellegű szobrok vagy reliefek, melyek hol közvetlenül, hol áttételesen utalnak az elhunyt foglalkozására, személyiségére. A Kerepesi temetőben Bérezik Árpád színműíró és Kulin Sándor bíró (1864-1925) néhány év eltéréssel készült síremlékén ugyanaz az életnagyságú, hosszú, bő ruhát s fejre boruló köpenyt viselő sudár nőalak áll, csak az előbbin színházi maszkot, míg az utóbbin a gerincén LEX felirattal, címlapján mérleggel díszített törvény- könyvet tart a kezében. Mozdulatlan állása és kifejezés nélküli tekintete jelzi, hogy nem evilági alakról van szó. Klasszikus figurája maga az allegória, s hogy mié, az a kezében tartott szimbólumtól függ. Közel áll hozzájuk Vámos István kalocsai síremléke, szintén 1925-ben készült, önálló alkotásként is ismert Madonna-szobor, mely előtt a síremléken egy fiatal, buzgó imába merült fiú térdel. A Szüzanya hívogató kézmozdulata, mely a gyakran bemutatott és reprodukált szobron a jámbor lelkűeket általában hívó gesztusként jelenik meg, a síremléken az elhunyt alakja felé irányul, és a mennyei hazába történő befogadás mozdulataként értelmezhető. A kőből és fából egyaránt kifaragott, eredetileg tehát síremlékre készített Mária-szobor Strobl egyik legsikerültebb alkotása, amelyért méltán ítélték oda 1928-ban az Ipolyi-díjat. A késő-gótikus Madonnák ihletett, hasonlóan kissé nyújtott arányú utódja áll előttünk, kecses S-alakban meghajló testtel. Fejét alázatosan meghajtja, egyszerre sugároz szelídséget és méltóságot. Alakja kissé módosítva, megváltoztatott fejtartással, kevésbé érzékletes ruharedőkkel, és kifejezőerejét, ihletettséget nagyrészt elveszítve megjelent Szurday Róbert mauzóleum-szerű, klasszikus elemekből álló sírépítménybe foglalt sírdomborművén is. (1938 k.) A kalocsai sírszo- bor-együttes szép gondolatának előzményét a Kisfaludi Strobl-oeuvre-ben az 1916-ban hősi halált halt Plány Ervin közvetlen az első világháború befejeződése körüli időszakban készült síremlékében látjuk. Ennek domborművén egy alázatosan meghajló, ruhátlan ifjú hajol egy bő köpönyeges nőalak kezére, aki bal kezét megbocsátó mozdulattal helyezi a fejére. A relief kifejezőerejét a mozdulatok kissé teátrális expresszivitása és a vonaljáték ritmikája jelentősen fokozzák. Időben szintén egymáshoz közel, de alighanem már az ötvenes években készült két további, szintén a Fiumei úti sírkertben (Kerepesi temető) lévő síremlék (feliratuk szerint „Bobó”, illetve „Édesapánk és Piriké” nyughelye) sírszobra. Mind modelljük, mind pedig az alig jelzett ruharedők révén az előbbiektől eltérő felfogásuk, s részben a figurák beállítása is egyezik. Előbbin a nőalak kétoldalt támaszkodva, balra fordulva, fejét lehajtva ül egy támlátlan pádon, utóbbin hasonlóan oldalra fordulva s lehajtott fejjel áll, balját egy mellette lévő, sematikus hárfán nyugtatja, míg jobb kezét nyakához emeli. A hangszer nyilvánvaló utalás az elhunytak kedves időtöltésére, míg a másik szobor esetében maga a nőalak megjelenése, melankolikus testtartása hordozza az allegóriát. A művészetet szimbolizáló, allegorikus női sírszobor tűnik fel Korb Erzsébet, Szentirmay Elemér és Huszka Jenő síremlékén. Az elsőn (1925) klasszikus szépségű, ruhátlan nőalak ül, kezében immáron maga mellé engedett égő fáklyával. A másodikon a magyaros ruhát viselő, sudár leány jobb kezében a sírkő tetején nyugvó virágcsokrot, a balban melléje támasztott
