Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Haász Gabriella: Zala gyermekek táboroztatása a Balatonnál az 1970-1980-as években
Zalai gyermekek táboroztatása a Balatonnál az 1970-1980-as években 271 gok tagjai - akik persze lehettek tanárok - és az úttörőházak munkatársai, tehát az úttörővezetésben és mozgalmi életben már gyakorlatot szerzett szakemberek. Mellettük az ifjú vezetőknek és a pályakezdő, gyakorlaton levő fiatal pedagógusoknak is több feladata volt a gyerekek irányításában, mint az üdülőtumusoknál. A képzésfelelős tanároknak fenn kellett tudni tartani az általában fogékony gyerekek figyelmét, érdeklődését. A jó kapcsolat kiépítésével vezetői gyakorlatukat is át tudják adni, a mozgalmi elemeket és módszereket pedig úgy kell begyakoroltatni, hogy azokat otthon is tudják alkalmazni. A balatonedericsi, majd a balatongyöröki KlSZ-tá- borban nyaranta 4-5 turnuson át folyt az úttörő közösségek gyermekvezetőinek képzése. Szinte mindig heterogén, az összes járásból és városból egyszerre érkező társaságból kellett közösséget kovácsolni, a rajok és az őrsök is helyben alakultak meg, rögtön az első napon. Az 1960-as években a tanárok keze alá került számos olyan diák, akit jól ismertek már, mert minden évben őt küldte az iskolája, velük ellentétben mások viszont azt sem tudták pontosan, a képzőtábor miről szól. A gyerekek alkalmassága terén is különbségek mutatkoztak, és a résztvevők között akadtak, akik sem előtte, sem utána hazatérve nem töltötték be azt a tisztséget, amire kiképezték őket. Gyermekvezetői turnusokra az úttörő korúakat várták, a programok szintjét rájuk szabták, mégis rendszeresen sok alsó tagozatos kisdiák érkezett a kisdobos őrsvezetői képzésre. Az úttörő- elnökség tavaszi mozgósítási felhívásaiban ezért még hangsúlyosabb volt a kiválasztás, mint az üdülőtáborok esetében, hiszen a képzés eredményessége függött a gyerekállománytól. Az 1970-es évek közepén kezdték a kisdobos és úttörő tisztségviselőket a tanév vége felé megválasztani a következő évre, így a nyári táborba őket már el lehetett küldeni.57 Ezt a gyakorlatot javasolták átvételre minél több iskolának, emellett a kijelölt gyerekeknek közvetlenül a táborra való felkészítését is. Mindig elismételték, hogy nem visszatérőket várnak, hanem olyanokat, akik még nem voltak vezetőképzésen. A kisdobos őrsvezetők a 4-6. osztályt végzettek, az úttörő őrsvezetők az 5-6. osztályt végzettek, a rajtitkárok pedig a 6-7. osztályosok közül kerüljenek ki. Fokozatosanjavult megyeszerte a kiválasztás, a beszámolók az 1980-as években már csaknem mind a felkészült és megfelelő korú gyerekekről szóltak.58 A turnusonként összekerülő 190-240 fős diákseregből 6-7 rajt alakítottak a kijelölt rajvezető tanárok, és ők tartották számukra a foglalkozásokat is. Ehhez a felkészítés a tanév végéhez közel folyt le, a vezetőség tagjai számára. A táborban néhány alkalommal a táborvezető mellett külön módszertanos-kiképzésvezető munkatárs dolgozott.59 A tábortanács itt is megvolt, a résztvevő gyerekek észrevételeit, véleményét közvetítette a felnőtteknek, közreműködött a versenyek, vetélkedők szervezésében. A képzőturnusok hossza kisebb ingadozásokkal szintén a 10 napnál állapodott meg az 1980-as évek elejére, ebből az évtized végére 8 nap maradt. A napirend főbb pontjaiban, sorrendjükkel együtt megegyezett az üdülőtáborokéval, a foglalkozások pedig két sávban kaptak helyet: reggel 8-13 óráig, és délután 17-19 óráig. Az ebédet és a kötelező pihenőt követően, a délután java részében a fürdés, sport és szabadtéri játékprogramok kerültek sorra, vacsora után pedig a szórakoztató és kulturális, beltéri, össztábori rendezvények zárták a napot.60 1986-ban ésszerűsítették a napi kétszeri foglalkozási alkalmat: délutánra már csak 1 % órás képzés volt betervezve, de végül ezt kihúzták, így a nap fele teljes egészében a szabadidős programoké lett. 1988- 89-ben a délelőtti képzés is rövidült, 12 óráig tartott.61 A napi programban így fokozatosan kiegyenlítődött az oktató-képzési és a szabadidős, szórakoztató elemek aránya. A képzőtáborok célja a hatékonyság érdekében az egyensúly megtalálása volt, amint azt az 1970-es balatonedericsi naplóban megfogalmazták: a tanévvel, úttörőmozgalommal kapcsolatos feladatok megtervezése és a munka összeegyeztetése a szórakozással, úszással, játékkal. 6 évvel később, az 1976-os szezon értékelésénél a megyei úttörőelnökség megfogalmazta, hogy a tábor programjában három irányt kell szem előtt tartani: első helyen magát a képzést, második helyen az egészséges életmódra nevelést, melynek eszközei a túrázás, portya, természetjárás; harmadik helyen pedig a kulturális tevékenységet, többek között vetélkedőkkel, mint a Ki mit tud?62 Az 1980-as évek végén a tábornyitó köszöntésben hívják fel a diákok figyelmét az ismeretek jelentőségére: a tanultakat otthon majd át kell adni, az iskolatársakkal megismertetni. „A tábori élet ne csak tanulás legyen, hanem élmény, sok szép játékos perc, baráti összejövetel.” Ebben a tábor általános közösségépítő szerepét is kihangsúlyozták, amely, mint láttuk, más feladat volt, mint az üdülőtáboroknál.63 Képző programok A KISZ-táborba elsősorban azokat a felső tagozatos gyerekeket küldték, akik otthoni csapatukban, osztályukban úttörőmozgalmi vezető funkciókat és egyéb olyan tisztségeket töltöttek be, amelyekre képzést hirdettek (úttörőtanács-titkár, sport- és túrafelelős, nótafa). A gyerekek naponta más-más témával foglalkoztak délelőttönként, melyek sorban, egymásra épülve következtek: Az elmúlt tanév értékelése A következő tanév feladatai, akciói Az úttörőélet formai és szervezeti jellemzői, hagyományai
