Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Megyri Anna: Egy utazó fényképész, Tömöry Ferenc (1834-1890 körül). Adatok a zalai fotózás történetéhez
ZALAI MUZEUM 20 2012 231 Megyeri Anna Egy utazó fényképész, Tömöry Ferenc (1834-1890 körül) Adatok a zalai fotózás történetéhez Magyarországon az első fényképet 1840-ben készítették, alig egy évvel később, mint ahogy Daguerre hazájában, Franciaországban ismertté vált a nagy szenzációt keltő találmány. A fényképezés technikája - hála a kísérletező kedvű mestereknek és műkedvelő fotográfusoknak - gyorsan egyszerűsödött. Legfőbb műfaja kezdettől fogva, a tájkép, a csendélet, az épületfotó mellett a portré volt, mintegy helyettesítve a sok időt igénylő, kevesek számára elérhető arcképfestészetet. Az 1860-as évektől a fényképezés már vonzó és jól jövedelmező szakma volt. A „fényirdák”, a fényképészek száma rohamosan nőtt, 1862 és 1866 között hazánkban mintegy 280-an foglalkoztak hivatásszerűen és műkedvelőként fényképezéssel. E korai időszakban a hivatásos fényképészek közül többen csak rövid ideig maradtak a kisebb városokban, majd más, jövedelmezőbb lehetőségekkel kecsegtető, nagyobb településekre költöztek, esetenként fióküzletet tartottak fenn valamelyik nyaralóhelyen. Nagykanizsán Mikolasch Samu és Lingg Gyula, Keszthelyen Hanély Antal és a Skoff-testvérek, Szombathelyen Knébel Ferenc és Tömöry Ferenc fényképészeket említi Szilágyi Gábor A magyar fotográfia története című munkájában.1 A fényképezés közismertté válását bizonyítja a következő sajtóhír is: a Nagykanizsán 1862-től megjelenő újság, a Zala-Somogyi Közlöny egyik júliusi számában a Hírek és események rovatban egy Bárándi nevű szélhámos képárusról írtak, aki művésznek vallotta magát, s „mindenféle összevásárolt ócska képeket” sózott rá a vevőkre. Az újságíró azt javasolta: „Jó lesz tőle a képeket lefoglalni; s a művészt magát learczképezni; a megyeháznál még elég helyiség kínálkozna - photographirozásra.”2 A Vasárnapi Újságban gyakran jelentek meg a fényképezéssel kapcsolatos írások, szakkönyvek ismertetői, 1865-ben ábrákkal illusztrált fényképészeti ismeretterjesztő cikket hozott két részben, rajzzal is illusztrálva a kamera működését, így mutatva be: 1. A kép keletkezése a sötétkamrában (camera obscura): Az AB tárgy minden pontjából kiinduló fénysugarak az R rés képét rajzolják a kamra falára; e részképek összessége alkotja A’B’ fordított képet. 2. A kép keletkezése a lencsén át: a lencse a tárgy minden pontjából kiinduló széles sugárnyalábokat egyesíti egy ponttá, a kép tehát sokkal fényesebb lesz, mint az egy egyszerű nyílásnál. 3. Fotografáló készülék: a kamera oldalfalai redő- módra összetolhatok, hogy - a tárgy különböző távolságainak megfelelően - a kép mindig a kamra hátfalára fektetendő fényérző lemezre essék. A fotók készítéséhez, azaz a „fényképészeti műtétekhez” mindenféle titokzatos vegyszer szükségeltetett, mint a kollódium, ennek „iblanya” és „büzanya” volt, vagy az ezüstöt tartalmazó só, a pokolkő (légsavas ezüstényeg), a fixálás ham-kékleggel (ciánkáliummal) történt, a felületet gumiarábikummal kezelték, és így tovább.3 1866-ban a Zala-Somogyi Közlönyben egy tárcasorozat jelent meg Kaposvári fényképek címmel. Szerzője kijelentette, hogy ő maga is fényképész lett, mert „ha tudja az ember, hol árulják a collodiumot, az ezüst fürdőt, meg a gépet, s láttál már fotografírozni: lehetetlen, hogy fotográfus ne légy. Ha Langsfeld vagy Enczmann nem tetszik, jöjj hozzám érdemes fotográfiaképes publikum, lefotográfozlak én úgy, de úgy...”. Igaz, ő írásaiban az emberi szellemet szándékozott megörökíteni.4 A múzeumokba került fotók készítőiről, megrendelőiről azonban sokszor nincsenek adatok, ezért öröm számunkra, ha a korabeli sajtó hírei mellett egy-egy gyűjtés alkalmával előkerült darabok, új adatok segítségével mégis megtudhatunk valamit az eredeti, sok esetben önmagukban is történeti értékkel bíró fotográfiákról. A szakirodalomban szombathelyi fényképészként jegyzett Tömöry Ferenc munkái közül 1994-ig mindössze néhányat ismerhettük, ugyancsak két fényképét
