Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Orha Zoltán: Zalaszombatfa – Telek-Aljai-dűlő Árpád-kori leletei
194 Orha Zoltán A leletanyag A leletanyag szinte kizárólag kerámiákból áll, fémből vagy kőből készült tárgy nem került elő. A feltárt edények 90%-a nagyobb méretű fazék, de néhány kisebb fazék és tárolóedény is előkerült. Az összes töredék 2/3 részén, az oldaltöredékek 90%-nál, a peremtöredékek esetében 50%-nál lehetett égésnyomokat megfigyelni. A kerámiák hurkatechnikával, kézikorongon készültek, aszimmetrikusak, soványításukhoz apró kavicsokat tartalmazó homokot használtak, általában barna, szürkefoltos sárgásbarna, és kisebb számban szürke színűek. A peremek fele ívelten, közel negyede enyhén, alig tizede pedig tölcsérszerüen kihajló. A feltárt töredékek közel fele a 13. század közepétől jellemző jól kihúzott élekkel rendelkezik (TAKÁCS 2000, 30.). A peremek a galléros5 típusba sorolhatók, méretben és a tagoltság tekintetében mutatnak változatosságot, van közöttük a 12-13. századra jellemző, csak az alsó részén megvastagodó és alul felül egyaránt vastag típus is, közös jellemzőjük, hogy zömmel rendelkeznek fedőtartó homyolattal (M. ARADI 1998, 132.). A homyola- tos példányok nagy száma ellenére egyetlen fedő töredéke sem került elő, Takács Miklós szerint a 13. század közepéig a fából készült fedők használata volt jellemző (TAKÁCS 1993,209.), az agyagból készített fedők csak ezt követően terjedtek el. (PARÁDI 1958, 158.). Azoknál a példányoknál, ahol következtetni lehet a formára, a felső részen vállbán kiszélesedő típus dominál, mely szintén a 12-13. századra utal (KVASSAY 2004, 141.). A restaurálás során két körömbenyomással és bekarcolt csigavonallal díszített edényt sikerült kiegészíteni, az egyik a széles vállú típust képviseli, a másik gömbölyded alakú.6 Az edények vállán a kora Árpád-kortól jellemző (JANKOVICH 1991, 191.), körömmel benyomott díszt, ferde bevágásokat és szaggatott bekarcolt vonalakat lehet megfigyelni.7 Az edények oldalát javarészt lefelé egyre szélesebb, közzel bekarcolt, az egész oldalon lefutó csigavonal8 díszítette, mely a 12. század közepétől vált gyakorivá (JANKOVICH 1991, 191.). Szabó János Győző szerint a csigavonal közei all. századtól váltak fokozatosan tágabbá, és csak a 12-13. század fordulójától karcolták őket egyenletes távolságú közökkel (SZABÓ 1975, 23.). Parádi Nándor úgy véli, hogy a tág közzel bekarcolt vonaldíszek a 12. század második felére és a 13. századra voltak jellemzőek (PARÁDI 1971, 134.). Cseh Julianna véleménye szerint a 12-13. században nőtt meg az edényeken a vonalak közötti távolság, és ekkortól ritkábban fordult elő a különböző díszítő elemek kombinációja (CSEH 1996, 16.). Szombathely északi határában a 13. század végére, a 14. század elejére datált lelőhelyen a sűrűn vagy tág, közzel bekarcolt vonalas díszítés egyaránt előfordult (PAP 2004, 271.). A díszítés szempontjából a zalaszombatfai leletanyag egységes képet mutat, a körömmel, szaggatott bekarcolással készített dísz alatt szinte mindig csigavonal helyezkedik el. Az egyik nagyméretű - a sorból kilógó díszítésű - szürke tárolóedény esetében a vállon több motívum kombinációja figyelhető meg, a perem alatt ferdén bekarcolt szaggatott és körömmel benyomott díszítés látható, melyet az edény felső harmadán elhelyezkedő, sűrűn bekarcolt csigavonal követ. A peremtöredékek közül csak egyetlen példányon figyelhető meg a vállon sekély, hornyolt díszítés, mely a 13. század közepétől jelent meg (SZABÓ 1975, 24.). Az edények közül csak a fentebb említett szürke, gömbös testű fazék alján lehetett svasztika9 alakú fenékbélyeget megfigyelni. Jankovich B. Dénes megfigyelései szerint a fenékbélyegek az Árpád-kor teljes időszakában előfordultak a Fenék nevű lelőhelyen (JANKOVICH 1991, 192.). A kerámia mellett a zalai Árpád-kori feltárásokon általánosan előforduló agyaggolyók is előkerültek, ösz- szesen 12 db, ebből 1 db ép. A golyók barna alapon szürkefoltos színűek voltak, alakjuk nyomott gömb, illetve zsemle formájú, felületük simított, finom homokkal és szerves anyaggal soványították őket. Az agyaggolyókat a hamus, faszenes és vassalakos előkerülési körülmény alapján eleinte a vasműves- séghez kötötték, majd később a vasművességre utaló nyomok nélkül is előkerültek, ezért elképzelhető, hogy másféle ipari tevékenységhez is használhatták őket. Korban a 11-12. századtól a 14-15. századig datálható- ak, legnagyobb számban Zala megyében láttak napvilágot, de újabban Somogy megyében (KVASSAY 2009, 102-103.) és Kelet-Magyarországon (ISTVÁNOVITS 2003, 206.) is előkerültek példányok. Az agyaggolyók Zalaszombatfán is vasmüvesség- re utaló nyom nélkül kerültek elő. Az objektum patak közeli fekvése utalhat arra, hogy az itt végzett - közelebbről nem meghatározható - iparos tevékenységhez szükség volt vízre. Az edények főbb jellemvonásai alapján a 12-13. századra datálhatóak, vannak azonban olyan vonásai is - homyolatos díszítés a vállon, jól kihúzott élekkel ellátott perem - a leleteknek, melyek inkább a 13. század közepétől jellemzőek. A máshol a 13. század közepétől elterjedt kerámia fedők lelőhelyen tapasztalt hiánya utalhat arra, hogy ezen a területen ez a tárgytípus később jelent meg. A díszítő motívumok közül hiányzik a hullámvonal és a rádli dísz. A kevés díszítő elem használata, kombinációja, és a tagolt peremkiképzés használata az Árpád-kor kései szakaszára jellemző. A rendelkezésre álló leletanyag alapján a telepnyom10 a 13. század második felére datálható.