Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Borhy László: Az ószőnyi felirat Öreglakról Keszthelyen (RIU 950)
160 Borhy László A követ behozatta és az iskola bejárata előtt a gyepen állíttatta fel a szabadban. Megítélésem szerint nem maradhat ott, mert a fagy tönkre fogja tenni és a gyerekek célbadobálnak rá. A Balatoni Múzeumba való szállításához Balázsovits szívesen hozzájárul, a követ fel is adatja, mihelyt a MMOK-tól utasítást kap. A kő vázlatos rajzát az alábbiakban adom (3. kép). Azért, hogy többet tudjak meg a kőről, beszéltem az egykori béresekkel kocsisokkal. A gróf volt kocsisától megtudtam, hogy az oltárkövet - miként Balázsovits is kinyomozta- a Kupa-várból hozták ... »már régen«. Felkerestem a falu plébánosát is hátha ő tud valamit. Egyik kőre sem emlékszik, de azt állítja, hogy a Kupa-várból több kő került Somogyvárra a Gyógypedagógiai iskola udvarára, ahol azokat ő - Magyar László - és Dornyay Béla egy alkalommal meg is nézték”. Csalog J. ezek után felment a falutól délkeletre fekvő Kupa-vár dombjára, ahol őskori - általa „vucedoli- zokinak” tartott - „őskori” kerámiát gyűjtött, és épületmaradványokat figyelt meg. Jelentését a következőképpen folytatta: „Felkerestem a faluban Horátsky Mária volt grófi titkárnőt. Édesapja úgy emlékszik, hogy római oltárkövünk legutóbb a kastély halijában állt, onnan került a szemétre, volt azonban még régebben két figurális díszítésű lapos sírkő is a kastélyban. Ezekről sem ő, sem más bővebb felvilágosítást nyújtani nem tudott. Mindössze arra emlékszik még visz- sza, hogy 45 tavaszán a nagyobbik sírkövet a kastély épülete és az istálló között volt tankcsapda fölött, átjáróként alkalmazva látta. Nincsen ezért kizárva, hogy a követ a tankcsapda betemetésekor az árokban elföldelték. Horátsky Mária apja nem emlékszik arra, hogy a figurális díszítésű köveknek volt-e figurális feliratuk.” Csalog J. a beszámolóját - amelynek csak az első mondatait idézzük - a következő érdekes adattal zárja: „A kastélyban meg tudtam még azt is, hogy az öreg gróf római érmek gyűjtésével foglalkozott. Gyűjteményét úgy látszik a háborús események során dobták ki a kastély melletti úgynevezett sziklakért nevű gödörbe. Az egykori béresek gyermekei itt több marékra való érmet szedtek össze a szemétből ...” Csalog Józsefnek köszönhetően tehát megtudjuk, hogy a helybeli hagyomány a faluval határos „Kupavár” (= Somogyvár) dombjáról származtatja a római kori köveket, amelyek közül többet - anélkül, hogy bárki is meg tudta volna nevezni, melyiket, melyikeket — a somogyvári Gyógypedagógiai Iskola udvarára szállítottak. Szemben Kocztur É. állításával, aki a plébánosra hivatkozva úgy vélte, hogy a szóban forgó oltárt is „Somogyvárra vitték, a gyógypedagógiai iskola udvarára” (KOCZTUR 1964, 107), valószínűleg tévesnek tartható, hiszen - amint arra Csalog J. is utal- a plébános csak általánosan, konkrétumok megnevezése nélkül beszél a „Kupa-várból ... Somogyvárra6 a Gyógypedagógiai iskola udvarára került több kő”-ről.7 Ezzel szemben a szóban forgó, szintén a „Kupa-várról” származtatott feliratos oltárról a grófi titkárnő apja határozottan állította, hogy - egyéb római kori kőemlékek társaságában - az öreglaki grófi kastély halijában állt. A háború vége felé mostoha sors jutott nekik osztályrészül, hiszen a „figurális díszítésű” kő-társait tankcsapdában temették el, emez pedig a kastély szemétdombjára került, és vált ez a hely, illetve Öreglak, később az oltár lelőhelyévé. Az bizton kijelenthető, hogy a falu közelében található Kupa-vár (= Somogyvár), a bronzkor óta lakott domb mint lelőhely megjelölés a feliratok szempontjából irreleváns. A helyi hagyomány valószínűleg minden, közelebbről azonosítatlan eredetű „régiséget” ehhez a helyhez kötött, amely „régiségénél” fogva indokolhatta „régi” tárgyak, köztük faragott római kori kövek és feliratos oltárok előkerülését egyaránt. Fontos azonban felidézni egyrészt Csalog J. szavait az „öreg gróf’ éremgyűjteményére vonatkozóan. És bár a jelentések egyike sem nevezi néven az öreglaki „öreg gróf’-ot, tudva levő, hogy a kastély a régiségekkel szemben nem teljesen érzéketlen Jankovich- Bésán grófok birtokában volt. Mindez egybecsengeni látszik egyrészt az éremgyüjtés szenvedélyére történő utalással, másrészt pedig azzal az adalékkal, hogy az itt tárgyalt oltár — két másik, figurális díszítésű kővel egyetemben - a „grófi kastély halijában”, tehát előkelő helyen volt elhelyezve. Hogy ki lehetett a Csalog J. által említett „öreg gróf’, Horváth Endre tanár úrnak,8 és a család leszármazottjának, dr. Jankóvich-Bésán Dénesnek a segítségével volt kideríthető (HORVÁTH kézirat; CSÁNYI é.n.). A tőlük kapott információk alapján, miután gróf Jankovich József (1825-1914), aki az öreglaki kastélyt 1849 és 1855 között építtette, a birtokait 1875-ben majorátussá szervezte, majd a báró Bésán Jánostól örökölt birtokrészekkel együtt a három fia között felosztotta, a gici és az öreglaki birtok legidősebb fiára, Gyulára (1852-1916) hagyta. Jankovich József feleségének 1888-ban bekövetkezett halálát követően többnyire Gicen, fia, Gyula pedig leginkább az „évszázados családi fészekben”, Öreglakon élt, mindketten ott haltak meg, és a kastélyparkban temették el őket.9 Mivel gróf Jankovich-Bésán Gyula agglegényként halt meg, utód hiányában Öreglak és Gic testvérére, Elemérre (1853-1917) illetve a fiára, Endrére (1884-1936), majd az ő fiára, Elemér juniorra (1908-1984) szállt. Eszerint a szóban forgó „öreg gróf’ talán Jankovich-Bésán Endre lehetett, hiszen nem valószínű, hogy az 1950-ben is még csak 42 éves Elemér juniort, aki 1945-ben 37 éves volt, így emlegették volna. Feltehető, hogy az „öreg gróf’, azaz Jankovich-Bésán Endre nem csak római érmeket, hanem egyáltalán római régiségeket gyűjtött (HORVÁTH kézirat), és talán vásárlás útján jutott ezekhez az ókori
