Kostyál László – Straub Péter: Zalai Múzeum 19 : közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)

A Kisfaludi Stróbl Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából, a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban 2009. november 3-án rendezett emlékkonferencia előadásai - Borbély László: Kisfaludi Stróbl Zsigmond - a kiállításrendező szemével

ZALAI MÚZEUM 19 2010 83 Borbély László: Kisfaludi Stróbl Zsigmond a kiállításrendező szemével A kiállítás-rendezés önálló képzőművészeti műfaj. Leginkább talán a zeneművek interpretációjához vagy színházi rendezéshez hasonlíthatnánk. Megfelelő alázattal kell hozzáállni, nem igazán jó, ha meglátszik egy tárlaton a rendező „keze nyoma". Azt is leszögezhetjük, hogy közömbös sem lehet a rendező személye, mert a rendezés során támogathatjuk vagy akár — enyhén szólva tönkre is tehetjük a művészt. A rendező munkája során igyekszik kiemelni, amit jónak, fontosnak érez, s elleplezni, vagy legalábbis háttérbe vonni a gyengébb művet. Nálunk, tudomásom szerint, a kiállítás-rendezést nem tanítják. Aki elvégzi az egyetemet, valamilyen oknál fogva, amint kézhez kapja a diplomáját mint művészettörténész, automatikusan lehet munkahelyén, kulturális intézményeinkben kiállítások rendezője is. Éppen a jelen téma is világossá teszi, hogy míg közel egyfonna méretű grafikák, fotók, de még különböző méretű táblaképek esetében is elképzelhető valamifajta kronológiai vagy tematikai csoportosítás, szobroknál az valamivel bonyolultabb. Már maga az a tény is bonyolítja a helyzetet, hogy a szobrok, kisplasztikák kevéssé igénylik a falat, sokkal inkább jellemző rájuk a tér-igény. Egyes művészek, mint XX. századi szobrászaink közül Medgyessy Ferenc, Kerényi Jenő, Borsos Miklós, Ferenczy Béni életmüvében közel hasonló kvalitásúak a rajzok, mint a plasztikák, ezért nem okoznak gondot az „üres" falfelületek. Másoknál, mint esetünkben Kisfaludi Stróbl Zsigmondnál, a rajzok szó szerint az alkotói folyamat részei, s tudomásom szerint a művész soha sem igényelte különösebb szerepeltetésüket, így viszont marad a kiállítás fala, mint betöltendő felület. Bár én aligha jöhetek számításba nagy szobrászati kiállítások rendezőjeként, mert bár több száz kisebbnagyobb kiállítást szerveztem-rendeztem, de túlnyomórészt festészeti, grafikai és fotóanyagból. Mindöszsze egy-egy miskolci Vilt és Tóth Sándor, egy Nemzeti Galériabeli Kerényi és Kisfaludi Stróbl, csurgói Amerigo Tot kiállítással szerénykedhetek. Meg az elmúlt évben a szegedi Móra Ferenc Múzeum emlékkiállításával. így csak részben mérvadó az én válaszom arra a kérdésre, mekkora feladatot jelent, igényel-e az átlagosnál nagyobb felkészülést Kisfaludi Stróbl Zsigmond anyagából egy kiállítás-rendezés? Elöljáróban leszögezhetjük, nem jár az átlagosnál több problémával, majdhogynem még egyszerűbb is a munka, mint más szobrászati kiállításnál. Számomra érdekes kirándulás volt mindkettő rendezése, különösen a legutóbbi. Maga az a tény is segítségemre volt, hogy majdnem gyerekként látogathattam meg műtermében, s munka közben mindegyre ott éreztem a müvek között kedves, barátságos egyéniségét... Maga az anyag összeállítása a lehetőségek ismeretében viszonylag egyszerűnek bizonyult. A Nemzeti Galéria és a Göcseji Múzeum meglehetőségen gazdag és az életmű egésze szempontjából fontos anyagára tudtam támaszkodni, amit néhány, a család tulajdonában lévő, s egy-két köz- és magángyűjteményben őrzött mű segítségével lehetett kiegészítenünk. Az 1984-es Nemzeti Galériabeli tárlat annyiban jelentett problémát, hogy viszonylag szűk térben, kb. 130 négyzetméteren kellett egy meglehetősen nagy anyagot elhelyezni. Szeged ezzel szemben két tágas teremmel, sok ablakkal, mellesleg jó mesterséges világítással állt rendelkezésünkre. Részemről külön öröm volt a parkra nyíló ablaksor, hiszen a mestert nagyon nehéz valami mesterséges, desztillált térben bemutatni, amikor nemcsak köztéri munkái, de még reprezentatív portréi is rendkívül ember-, és emellett természetközeliek. Közben emlékeztem műtermére is, valahol belém nyilallt, hogy alkotás közben is ki-kinézett műterme ablakán, s hogy szívesen mintázott a természetben is. Szóval, ezért igyekeztem az ablakok-adta, máskor „holt teret" valamilyen formában bekapcsolni a kiállításba, egysé-