Kostyál László – Straub Péter: Zalai Múzeum 19 : közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)

A Kisfaludi Stróbl Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából, a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban 2009. november 3-án rendezett emlékkonferencia előadásai - Nagy Ildikó: Kisfaludi Stróbl Zsigmond önéletírása mint művészettörténeti forrás

ZALAI MÚZEUM 19 2010 17 Nagy Ildikó: Kisfaludi Stróbl Zsigmond önéletírása mint művészettörténeti forrás Annak a művészettörténésznek, aki a magyar szobrászat történetével foglalkozik, több nehézséggel kell megküzdenie, mint a más műfajok kutatóinak. Egy szempontból azonban szerencsésnek mondható: számos kitűnő szobrász írta meg élettörténetét vagy annak egy szakaszát. Róna József, Beck Ö. Fülöp, Bokros Birman Dezső, Csáky József, Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Borsos Miklós

1 - hogy csak a legnagyobbakat említsem írt hosszabb-rövidebb emlékezést. Bár nem önéletírás, de ide tartozik Stróbl Mihálynak, Stróbl Alajos fiának lenyűgözően érdekes könyve, amelyet részben saját emlékei, részben dokumentumok és családi elbeszélések alapján írt apjáról.

2 Ezek a visszaemlékezések elsősorban magáról a művészről közölnek alapvető információkat, de túlmutatva a pályaképen, fontos források az adott korra és annak művészeti életére is. Nemcsak terjedelmével, hanem információgazdagságával és átfogó voltával is kiemelkedik közülük Róna József: Egy magyar művész élete című kétkötetes munkája, valamint Beck Ö. Fülöp Emlékezései. Kisfaludi Stróbl Zsigmond önéletírása 1969-ben jelent meg, Emberek és szobrok címmel.

3 A cím megmondja, hogy milyen szempontok vezették őt, amikor visszaemlékezett hosszú életére. Azokra az emberekre emlékezett, akik befolyással voltak rá, vagy akiket megörökített - ez a kettő persze gyakran fedi egymást. Változatos és hosszú élete volt, kiterjedt társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett nemcsak itthon, hanem külföldön is, így hát elvonul előttünk egy egész korszak portrégalériája a szó valóságos és átvitt értelmében is. Bár az emlékezés igyekszik átfogó képet adni, egy ilyen gazdag életről nem lehet minden részletében beszámolni egy kis terjedelmű könyvben. Két olyan eseménydús időszaka van az életének, amelyről hosszan és érezhetően szívesen ír: az első világháború évei és az 1928-1939 közti periódus, amikor rendszeresen kijárt Angliába, esetenként hosszú hónapokat töltve ott. Ez a két fejezet sűrítve nyújtja az információkat egyrészt a világháborús sajtófőhadiszállás művészeiről és benne a saját tevékenységéről, másrészt arról a következetes karrier-építésről, amellyel angliai sikereit elérte. Ehhez a karrierhez minden adottsága megvolt. Kiváló mintázókészsége mellett — amellyel úgy tudta vegyíteni az arcok valóságos és enyhén idealizált vonásait, hogy az ábrázolt személy éppen azt kapta meg, amit látni szeretett volna önmagáról azt is tudta, hogy mikor kell szerénynek lennie és mikor öntudatosnak, és mindig megtette - ráadásul szívből - azokat a gesztusokat, amelyekkel egy csapásra elnyerte megbízói bizalmát. Érthető, hogy kiemelkedően foglalkozik Bemard Shaw-hoz fűződő kapcsolatával, ez a legnagyobb egység a könyvben. Mint minden visszaemlékezés, az övé is a gyerekkorral kezdődik, és ezzel azonnal a legendák és véletlenek világában kerülünk. Nagyanyja Dugovics Titusz leszármazottja, nagyapja Kossuth híveként Kufsteinben raboskodott. Gyerekkorában egy cigányaszszony megjósolta neki, hogy egyszer majd „királyokkal parolázik

1'. Személyesen találkozott a már nagyon idős Sass Erzsikével, Petőfi egykori szerelmével, akihez a költő A négyökrös szekér című verset írta, és kapott tőle egy állítólagos Petőfi kéziratot. Az ügyeskezű gyerekeket általában valamilyen véletlen indítja el a művész pályán - fát farigcsálnak, kenyérbélből szobrot csinálnak —, ő a véletlenül talált agyagból kezdett el mintázni. Az elhivatottságot pedig Köllő Miklós halálakor az újságban olvasott mondat ébresztette fel benne: „kiesett kezéből a mintázófa". Hát ezt akarta ő felvenni. A gyerekkori emlékek közül azonban egyet mindenképpen ki kell emelnünk. 12 éves korában járt először Budapesten, édesapjával utazott fel a millenniumi kiállításra. Döntő élmény volt számára a Nemzeti Múzeum és annak gyűjteménye, mert ekkor találkozott először műalkotásokkal. A millenniumi kiállítás valóban