Kostyál László – Straub Péter: Zalai Múzeum 19 : közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)
Régészeti és néprajzi tanulmányok - Száraz Csilla: Késő vaskori áldozati gödrök Zalaszentiván-Kisfaludi-hegy lelőhelyen
Késő vaskori áldozati gödrök Zalaszentiván-Kisfaludi-hegy lelőhelyen 127 A fotóval, illetve rajzzal is közölt publikációk közül ki kell emelnem a balatonőszödi B-518-as gödröt, és a szakályi XVII. gödröt, melyben ugyanúgy, mint Zalaszentivánon (22. objektum) a szarvast egy kerek gödörbe, hátratört nyakkal helyezték bele (9. kép). Tihany-Ováron, hasonlóan Zalaszentiván-Kisfaludihegy 5. objektumához az egész vázat a gödörbe helyezték, de a feltárás során a csontok a gödör betöltésének nem egy szintjéből kerültek elő. Részleges szarvas temetkezést publikáltak Balatonlelle-Kenderföld lelőhelyről, ahol egy gödörbe egész szarvaskoponyát helyeztek, emellett az objektumból egyéb vázrészek is előkerültek. SajópetriHosszú-dűlő lelőhelyen egy kis téglalap alakú gödörből egy koponyarészlet került elő, melyről feltételezi az állatcsontok elemzője Bartosiewicz László, hogy talán póznára tűzve állhatott (BARTOSIEWICZ 2007, 292293). Amennyiben az állatok korát nézzük a publikált 8 esetből 3 állat nagyon fiatal volt, mikor megölték-feláldozták. A mortalitást vizsgálva, az ismert adatok szerint, a legvalószínűbb, hogy a legtöbb állat ősszel pusztult el. A lelőhelyek datálása alapján a jelenségek a keltákhoz köthetőek, a legtöbb esetben a kerámialeletek a LT D periódusra datálnak. A nem egyféle szempont alapján publikált leletekből, egyelőre a következő információk vonhatók le: A kelta településeken az elejtett fiatal szarvasokat — szarvasborjú vagy szarvasbika — egy nagy kerekded gödörbe helyezték, mely gödrök betöltésében átégett vörös rétegek, hamus területek is voltak (talán a rítushoz tartozó egyéb áldozati kelléket égették el, szórták a gödörbe). A fiatal, 3-5 hónapos korú állat nyakát hátratörték, a fejlettebb állatok esetében erre már nem volt mód (pl. Keszthely-Fenékpuszta). Az állatokat ősszel, talán a kelta újév idején áldozták fel. A településeken feltárt objektumba temetett szarvas csontok (koponya, vázrészek), egyes esetekben a teljes szarvas feldarabolva (Zalaszentiván-Kisfaludi-hegy 5. objektum, Tihany-Ovár) hasonló rítust, azonos hitvilágot feltételez. Zalaszentivánon a lelettel egykorú vágásnyomok bizonyítják, hogy az állatot feldarabolták. Tihany-Ovár esetében Bartosiewicz László a rétegtan és az elhelyezkedés alapján feltételezi, hogy nem egyben, hanem részenként került a teljes állat a gödörbe. Ugyanitt felveti a húsraktár lehetőségét is, amely racionális magyarázatként szolgálhat az állat gödörbe helyezéséhez (BARTOSIEWICZ 2004, 203). E gondolatkör kapcsán szükséges elmondani, hogy a feldarabolt állatok esetében más állatok csontjai is előkerültek a gödrökből, míg az ismertetett hátratört nyakú állatok kapcsán a teljes szarvas gödörbe helyezése volt a fő cél. Úgy gondolom, hogy mindkét esetben egy rituális cselekményről, állatáldozatról van szó. A szarvas szerepe a kelta mitológiában A kelta településeken megfigyelt áldozati gödrök, rituális szarvas temetkezések hitvilági eredetűek. A kelta mitológiának komoly szakirodalma van, Miranda Green alapmunkája a szarvas ábrázolásokat és annak hitvilági hátterét is részletesen feldolgozza ( GREEN 1992). A magyarországi leletek ismeretében Szabó Miklós is érintette a témát összefoglaló művében. Véleménye szerint az egyre gyakrabban előkerülő gímszarvas agancsot rejtő áldozati gödrök és szarvas temetkezések Ceniunnos kultuszával hozhatók összefüggésbe. A szarvas szerepének fontosságára (a halotti kultuszban) utal a gundestrupi üstön lévő jelenet is, ahol a szarvas (más állatokkal együtt) az „állatok ura" kísérőjeként van jelen. Az állatok ura a némelykor Dis Páterrel azonosított Cernunnos, mint a túlvilág (vagy alvilág) istene tűnik fel a kelta mitológiában. (SZABÓ 2005, 98). Cernunnos szerepét emeli ki Vörös István is a Szakály-Réti-földek XVII. gödrében feltárt szarvas csontváz értékelése kapcsán (VÖRÖS 1986, 38). Tanulmányában Jerem Erzsébet is részletesen vizsgálja a gímszarvas szerepét, mely a hazai lelőhelyeken, mint a szakrális szféra lenyomata egyre gyakrabban megfigyelhető, mind a kelta temetőkben, mind pedig a településeken (JEREM 2003, 555-556). Kutatásai alapján a szarvas szimbolikus jelentéssel bír a kelta nép hitvilágában. A gímszarvas a termékenység, a halhatatlanság, az újjászületés szimbóluma. A Tihany-Ováron feltárt szarvas temetkezés, a csontok archeozoológiai elemzésének ismeretében, a kelta mitológia tanulmányozása eredményeként Jerem Erzsébet is a Zalaszentiván-Kisfaludi-hegyen feltárt két objektum lelőkörülményeiből is levonható következtetésre jut. Egy különleges ünnepi ciklust, több napos áldozati-felajánló szertartást feltételez, amelyek évente ismétlődtek. A szertartások szerinte összefüggésbe hozhatók a kezdet és a vég szimbolikájával, a halál és az újjászületéshez kapcsolódó kelta újévvel, melyet őszszel, a vadászati idény végén (október vége-november eleje) ünnepelnek. Úgy gondolja, hogy a TihanyOváron feltárt objektum, áldozati gödör égési és hamus rétegei a szertartáshoz hozzátartozó tisztító szerepű tűz, esetleges áldozati növények és ételek „lenyomatai" (JEREM 2003, 555-556). Mindezen következtetések a ZalaszentivánKisfaludi-hegyen feltárt 5. és 22. objektumra is érvényesek.
