Kostyál László – Straub Péter: Zalai Múzeum 19 : közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)
Régészeti és néprajzi tanulmányok - Redő Ferenc: Lakóházak Sallában
ZALAI MÚZEUM 19 2010 139 Redő Ferenc: Lakóházak Sallában Nehéz dolog Salla lakóházairól hiteles képet adnunk, mert bár az ásatások intenzíven folytak 1973 és 1989, valamint 2000 és 2006 között, mégsem mondhatjuk, hogy akár egyetlenegy lakóház is teljességgel fel lenne tárva a lelőhelyen. 1 Csak házrészletekről számolhatunk be és ennek megvan az a hátulütője, hogy abban az esetben, ha az adott házrészhez az eredeti épület rendeltetésére vonatkozóan lényeges elem hiányzik, akkor félreértelmezhetjük az egész objektumot. Mindezek előrebocsátásával ismertetem eddigi tapasztalatainkat a lelőhely római kori lakóépületeiről, mert azok összegzése hasznos a zalalövői kutatások egészének szempontjából és talán mások számára sem tanulság nélküli. Hogyan teremthetnénk rendet az eddig feltárt épületmaradványok között, ha a lakóépületekkel kapcsolatban szeretnénk ismeretekhez jutni? Az egyik, az irodalomban eléggé általános módszer egy-egy épület történetének követése az első építkezéstől az objektum pusztulásáig. Ez úgy foglalkozik az épületekkel, ahogyan az az ásatás egymást követő rétegeiben megjelenik. A házaknak több periódusuk van, amelyeknek egyikéről másikára az épület szerkezete kisebb-nagyobb mértékben változik, ezzel összefüggésben az egyes helyiségek szerepe is módosulhat, de maga az objektum bizonyos folyamatossággal működik megépítésétől kezdődően a pusztulásig (KOVACSOVICS 2008, 36-45; LÁNG 2008, 273-278; TSCHANNERL 2008, 84-87). Ez a diakron szemlélet nagyon eredményesen működik a legtöbb esetben és összességében kerek várostörténet bontakozik ki belőle. Egy másik szemlélet a házalaprajzok csoportosítása során különböző tipológiai kategóriák realitására támaszkodik. Ilyenek a peristyliumos, átriumos, korridor-házak, a soros hosszúházak, stb. típusai (ZS1DI 2008, 257-260). Ezek változása, szerephez jutása egyegy városban sok mindentől függhet. Milyen az anyagi helyzete az építtetőnek, milyen a topográfiai környezete az objektumnak, e két dologgal szoros összefüggésben milyenek a birtokviszonyok, azaz mekkora telkek állnak rendelkezésre? Ez a módszer statikusabb az előzőnél, az érintett objektumot a tipológiailag legkifejezőbb, legkönnyebben csoportosítható formájában szemléli és a különböző típusokat szinkron szemlélettel vizsgálja egymás mellett. Salla esetében ez utóbbi a járhatóbb út, mert a település életének kontinuitását több alkalommal is sokkszerű változások érték. Az őslakók jelentéktelen épületei által jellemezhető révátkelő egy létszámában is, szükségleteiben is lökésszerűen komoly bővülést ér meg a római katonai segédcsapat érkezésével az I sz. elején. 2 A katonai garnizon megszűnése Domitianus alatt, hasonlóan komoly társadalmi és szerkezeti változás. A markomann pusztítás letarolja a várost a II. sz. 70-es éveiben. A Severus-kor végére Salla teljesen elnéptelenedik és csak a IV. sz. tízes éveiben épül újjá. A Valentinianus-korban ez a lendület is megtörik és csak egy épület marad meg a század végéig: a villa publica. Mindez azt jelenti, hogy két-három generációnál többet (80-90 év) sohasem él meg szerves fejlődésben, vagy legalább nyugalomban a település lakossága. Azaz az épületek Sallában optimális körülmények között sem élnek ennél tovább. A diakron szemléletű tárgyalás a fentieknek megfelelően nem eredményes. A város történetének periódusai jobb keretet adnak az egymástól akár távolabb eső lakóépületek típusainak rendezéséhez, közös jellemzőik leírásához. Ha egy-egy lakóház történetének mégis észlelhető bizonyos kontinuitása több perióduson keresztül is, azt természetesen jelezzük, hiszen ezek az esetek a település történeti folyamatosságának leglényegesebb elemei. A dolgozat következő részében rögzítjük azokat a történelmi kereteket, amelyekben Salla lakóépületeinek tipológiája kialakult.