Kostyál László – Straub Péter: Zalai Múzeum 19 : közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)

A Kisfaludi Stróbl Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából, a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban 2009. november 3-án rendezett emlékkonferencia előadásai - Tóth Sándor: Kisfaludi Stróbl Zsigmond a tanítvány szemével

74 Tóth Sándor dell elment, ott melegében, emlékezetből folytatva, illetve rendezve a formákat, hasonló ideig, míg a modellről dolgoztunk, tovább kell mintázni. Második ülésnél a modellel összehasonlítani a szobrot és javítani, majd ahogy a modell elment, letakarni és nem hozzányúlni. Harmadik ülésre a modell megelégedéssel veszi, hogy még mennyit dolgoztunk, és sokkal jobb lett, mint mikor elment. Igen, hozzászokott közben az agyag látványához. A harmadik ülésnél újra ellenőrizendő az előző munka eredménye. Tanácsos a gipszet is megmutatni, mert a bronz vagy márvány változat sokkal szebb lesz. Az ötvenes évek elején, november hetedike tájékán az alsóbb évesek, festők és szobrászok vörös drapériás asztalon fehér gipsz Lenin-fejet és Marx vastag Tőkéjét festették, mintázták csendéletként. A felsőbb évesek Károly bácsit, Lajoskát, Ferikét festették, mintázták, fapuskával, tengerész trikóban, Aurora feliratú sapkában. Mi is beállítottuk, ahogy a tanmenet előírta, Károly bácsit. A Mester bejött, és kérdezte, hogy miért nem szép, fiatal aktot mintázunk. Mondtuk, hogy nem lehet, mert az akt 10 forint, a ruhás meg 7, és arra van keret. „Ti fiatalok vagytok, nektek aktot kell mintázni", s még hozzátette, hogy ki volt az a marha, aki ezt kitalálta. Bementünk a főigazgatóságra, ahol Bíró Károly főtitkár - Ratkó Anna férje, eredetileg suszter - fogadott, és azt mondta, hogy a tanterv ezt írja elő, ezt kell csinálni. A Mester emelt hangon elmondta, hogy ő a Szovjet Művészeti Akadémia tagja, és hogy a Rjepin és a Stroganov Akadémiákon, ahol ő járt, a fiatalok aktot mintáztak. Végül is némi tanácskozás után Bortnyik, Bíró, Vaskó és a párttitkár, Rozsnyai engedték, hogy nálunk aktmodell legyen, egyedül az egész főiskolán. Máskor bejött, és míg Cseka (Cs. Kovács László) lesegítette felöltőjét, kezével mutatta: girnya, girnya, girnya, Laci fiam, csak a tied jó. Mi hárman egyenlő, 183 cm magasak voltunk, Cseka akkora volt, mint a Mester. Vitatkoztunk, mert mi Csekáét tartottuk kerti törpének. A Mester madzagot kért, és megmértük a kerületet a csípőnél és a köldöknél. Pár centi volt a különbség, ami sziluettben szinte észrevehetetlen. A magasság nem volt téma, hiszen már hetek óta mintáztuk az életnagyságú szobrot. A Mester olyan precíz munkára késztetett, hogy a hasra, mellre a ciklusok idején fel kellett rakni, majd levenni utána. Végül megegyeztünk, hogy nekünk is igazunk van, belátta a Mester. Evek múlva tanárként kockát rajzoltattam, és ott volt vitám egy kis gömbölyű, nagyon jól rajzoló lánnyal. Kértem, hogy nevezzen meg maguk közül valakit, aki elismerten jó rajzoló, hogy döntse el, kinek van igaza. O Misit mondta (Fritz Mihály szobrászművészt). Nekem adott igazat, mondtam, hogy mást is megkérhetsz, Kiss Pistát mondta, Pista vörösödött, és szólt, Julinak van igaza. Akkor világosodott meg a 10-15 év előtti probléma, hiszen Misi hasonló magasságú, mint én, Juli meg akkora, mint Kiss Pista. Igen, igaz a latin közmondás: hasonló a hasonlónak örül, ez tudatunk alatt működik. Szegedi Ernő társunk még az év elején, mikor a Mesterhez kerültünk, hepatitisszel kórházba került. A Mester minden héten pénzt adott, hogy vásároljunk neki finom édességeket, hogy mielőbb köztünk lehessen. Mikor Tito Magyarországon járt, a Mesternél is látogatást tett, és két nagy albumot ajándékozott neki, Mestrovics és Augusztincsics munkáiról. Behozta őket és napokig ott voltak az osztályon. Augusztincsics munkáit ma sem ismerik itthon, holott miként Mestrovics a horvátok, ő a szerbek nagy nemzeti szobrásza. Mikor meghívták Moszkvába a nagy kiállításra (1955), és fő műveit már kivitték, utazása előtt adott száz forintot, hogy igyunk az egészségére, mert onnan Napóleon és Hitler is vesztesen ment haza. Akkor egy liter pálinka 22 forint volt. Nagyon berúgtunk, másnap fegyelmire kellett menni, de Pátzay is és a Mester is megvédett, elsimították az ügyet. Mesterünknek az anyagát végigvitték a szovjetköztársaságok fővárosain, sokszor tanakodott, hogy vajon visszajönnek-e a szobrai. Visszajöttek, igaz, hogy minden kiállításon egy-egy szobra hiányzott, mert közben Leningrádban öntvényeket készítettek róla. Természetesen nem fizették ki, de Leningrádban (régi és mai nevén: Szentpéterváron) az Ermitázsban, és Moszkvában is a világ remekművei között vannak ma is kiállítva. 1956-ban egy nagy ruháskosár finomságot hozott a kollégiumba, melyet az angol követségtől kapott, és megosztotta velünk. A Mester nem bratyizott, sörözött tanítványaival, de minden évben elmentünk a Ruszvurmba vagy a Vörösmartyba, és ott olyat választhattunk, és annyit, amit akartunk. Meghívott évenként a műtermébe. Segesdy Gyuriék az angol-magyar meccset nála hallgatták a rádióból. Felmentünk közösen az akkor renovált Mátyás templom tornyának tetejére. Nagyon szép onnan PestBuda. Mikor vakbélműtétem volt a János kórházban, meglátogatott. Az unokájával és a vejével jött, hozott süteményt, és beszélt az ügyeletessel. Másnap a 24 ágyas szobából kétágyasba tettek egyedül, és a varratokat a professzor vette ki saját kezével. Ennyire szerette tanítványait. Számos nagy ívű pályát befutott tanítványa volt. Goldman György, Vilt Tibor, Schaár Erzsébet, Herczeg Klára, Beck András, Kocsis András, Boldogfai Farkas Sándor, Osváth Imre, Somogyi József, Kiss István, ifj. Szabó István, Dabóczi Mihály, Megyeri Barna, Benczédy Sándor, Kincses Mária, Osváth Mária, Segesdy György, Nagy Sándor, Gádor Magda, Mészáros Mihály, Vágner Nándor, akik neve eszembe ju-