Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Bíró Friderika: Búcsú a parasztságtól-A hagyományos paraszti életfonna felbomlása két zalai faluban

80 Bíró Friderika Hát reggelire, hát akkoriban? Hiszen most azt mondjuk, egy hét alatt több cukor elfogy, mint akkor egy évig a házaknál. Mert akkoriban nem voltak ám ennyi finom cukros ételek, mint mostanában vannak. Csak karácsonykor, meg pünkösdkor. Bucsu szokott lenni, csak olyankor voltak ezek a drága ételek. Hiszen télen, amikor az erdőn dolgoztunk, reggel savanyú káposzta, vagy pedig savanyú répa, akkor aztán kukoricamálé, vagy pedig kukoricapogácsa. Nem ám kávé, tejeskávé, meg cukor, sütemény. Mit kaptak reggelire? Hogy fogadták őket? Hát, hogy fogadtuk? Fiatalok voltunk persze, nézze reggelire vagy egy kis tejeskávét utána meg aztán szalonnát. Szalonnát reggeliztünk, aztán meg vittünk velünk mindég tízórait, mert hát ugye reggel korán lehetett kezdeni aratni, akkor korán is kezdtünk aratni, hát 10 órára jól megéheztünk, akkor egyet haraptunk. Es mit ettek? Mit ettünk? Hát ugye sonkaszeletet, az készen volt ugye, el volt már készítve. Aztán délre meg vagy kihozták az ebédet, ha távol voltunk a mezsgyén, vagy pedig hogyha közelebb voltunk, akkor bejöttünk a lakásba. Ki vitte ki az ebédet? O hát énnekem olyan feleségem volt hallja, hogy az óriási jó munkás volt. Még kaszálgatni is el szokott velem jönni, mit szól hozzá? Mikor a réten kaszáltunk, aztán olyan jó kaszát adtam neki, hogy ha nem vigyáztam magamra, mert elől én kaszáltam, utánam ő, hogy rám akarta vágni a rendet. Akkor olyan jó kaszás volt, hát ugye akkoriban a nők is nagyon tudtak ám kaszálni. Minden munkásnak ő vitte ki az ebédet, vagy volt neki segítsége is? Hogyne, volt segítsége. Sokáig élt édesanyám is, 84 éves korában halt meg, az is szegény. Sokszor rá gondolok arra, hogy akkoriban nem ám miniszoknyát viseltek a nők,- hosszú szoknyát, majdnem bokáig valót. Aztán meg nem volt ám bugyi, mint most, hanem olyan hideg nem volt, hogy téli időben is el ne ment volna ünnepen, meg vasárnap templomba, de nem volt ám bugyogó akkoriban. Később hát barhet szoknyát, nagy szoknyát vettek fel. Mit szoktak kapni aratáskor ebédre? Levest, tésztát vele, olyasmi félét ugye. Ebéd után pihentek? Nem pihentünk, csak mentünk tovább a munka után. Mikor vége volt este a munkának, akkor bejöttek és újra kaptak vacsorát? Be, bejöttünk akkor aztán újból vacsoráztunk. Ilyenkor hol reggeliztek és vacsoráztak? A lakásban, vagy pedig kint az udvaron volt megterítve? A lakásban bent, hát hiszen. Répa, vagy pedig savanyú káposzta, hát hiszen nem mondom húsfélék voltak, voltak. Mindég két-három disznót vágtunk. Reggelire sokszor hát káposzta volt, hát leves után, akkor szegény anyám főzött, kukoricagánicának neveztük. Jó puhás volt, aztán szegény apám úgy szerette, hogy cukros mákkal leöntözte, akkor úgy nagyon szerette. Az nagyon jószívű ember volt. A földbirtokosságnak, volt a községnek erdeje, hát ugye minekünk is részünk volt benne, aztán ott is egy darab kenyeret vittünk velünk ebédre. Meg aztán egy darab vagy sonkát, vagy szalonnát, aztán az volt az ebéd. Nem volt ám finom sütemény, mint most, á, annak híre sem volt. Búcsú a nagycsaládtól FEHÉR LAJOS Lajos bácsi, én úgy hallottam, hogy ezen a vidéken régen egy családban sokan éltek együtt. Nagy családokban éltek az emberek. Maga biztosan emlékszik erre az időre. Tizenketten vótunk. Maguk tizenketten voltak? Az apám, szóval négyen vótak azok tezsvérek. Az apám, annak vót egy bátyja, akkor két öccse. A legfiatalabb, az elment rendőrnek Pestre. Ott is maradt, vagy hát házat izs vett. El izs vették tüle. Má, Rákospalotán vett házat, Rákosfalván. Tizenhárom lakó vót benne, nagy ház vót. Tehát ö innen akkor elment, de a többiek itthon maradtak. Aztán, akkor mi egy szobába, na, két szoba vót, két szobába feküdtek jobban a gyerekek. Voltunk három, öt gyerök vót. Én vótam egy héttel idüsebb, mint az unokátezsvírem, de hát má az is meghalt. Annyi idiis vót, mint én, augusztus negyedikén. Mind ebben a házban laktak? Nem, nem. Az ci ház, az le lett bontva. De itt Bödeházán állt? Itt, Bödeházán. Zsuppos házban laktak? Nem. Téglaház vót az is, el lett bontva aztán ide épüttünk, meg a szomszédba, a másik meg az iskola mellé. Lajos bácsi, a maga apjának a testvérei is hazahozták a feleségeiket, itt éltek együtt? Ügy, úgy. Az én apám vót a gazda, ő vót a gazda. Mit jelentett, hogy ő volt a gazda? Hát az parancsolt. Es mit parancsolt, mit mondott! Hogy milyen munkákot köll evégezni. Talán hová köll nekik mennyi dógoznyi. A saját tesvéreinek is ő mondta meg, hogy mit kell végezni? Hát, igen. A maga édesanyja az volt a gazdasszony akkor? Nem őparancsolt? Nem az vót a gazdasszony, nem. Nem? Hát ki volt a gazdasszony? A legöregebb nagybátyámnak a felesége, kontyos