Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Kostyál László: Az évszázad megbízásától az évszázad kíállításáig — A „hivatalos" művészet működési mechanizmusa 1945-1955 között, Kisfaludi Stróbl Zsigmond példáján

ZALAI MÚZEUM 18 2009 319 Kostyál László Az évszázad megbízásától az évszázad kiállításáig A „hivatalos" művészet működési mechanizmusa 1945-1955 között, Kisfaludi Stróbl Zsigmond példáján 1945. szeptember elsején a világháborúban vesztes magyar állam képviseletében Vörös János honvédelmi miniszter megrendelést adott a 20. század legmonumentálisabb hazai szobrászati együttesének, a háborúban győztes Vörös Hadsereg elesett katonáinak hősiességét hirdető budapesti Felszabadulási emlékműnek elkészítésére. A Gellért-hegy e célra átalakított ormán álló alkotást, melynek 14 méter magas, pálmaágat tartó főalakja

1 26 méteres talapzaton áll, 1947. április 4-én avatták fel. Alkotója, Kisfaludi Stróbl Zsigmond (1884-1975) hét évvel később, már mint kétszeres Kossuth-díjas, hetvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású retrospektív tárlatot rendezett a Műcsarnokban, amelynek redukált változatát a következő másfél évben a Szovjetunió nyolc nagyvárosában (Moszkva, Leningrád, Kijev, Odessza, Harkov, Lvov, Tallinn, Riga), majd Prágában is bemutattak. Az impozáns sorozat első állomásán, Moszkvában a megnyitó napján (1955. november 10.) a tárlatot tízezren tekintették meg,

2 s népszerűsége a folytatás során is minden várakozást felülmúlt, összesen több mint százötvenötezren látták

3 (a legtöbben, közel negyvenezren Odesszában). A fenti, néhány fontos, de valójában kiragadott tényen alapuló tudósítás azt sejteti, hogy igazi sikertörténet rejlik mögötte. Ez voltaképpen ugyan igaz, de ennek a sikertörténetnek árnyoldalai is voltak, amelyek távolról sem nélkülözték a politikai felhangokat, és jellemző tünetei voltak egyrészt a kurzusváltásnak, másrészt pedig a mindenkori „hivatalos" művészet működési mechanizmusának. A Felszabadulási emlékmű megrendelésének előzményeként ismeretes az anekdota, amely szerint a Budapestet elfoglaló szovjet hadsereg parancsnoka, Vorosilov marsall az autójából meglátta Kisfaludi Stróbl városligeti íjász-szobrát, és ő maga kerestette meg a művészt, hogy rábízza a szovjet hősi emlékmű elkészítését. A történetet maga a szobrász írta le önéletrajzi könyvében.

4 A megbízást formailag a magyar kormánytól, a háború utáni helyzetre jellemző módon a honvédelmi tárcától kapta. Egyengetésében szerepet játszott a művész veje, Visy Lajos is, aki vezérkari tisztként ekkor a miniszter közvetlen környezetében szolgált.

5 Vorosilov már a Stróbl műtermében tett első látogatása után beüvegeztette az ostrom során kitört ablakokat, tüzelőt és élelmiszert küldetett a művész nehéz körülmények között élő családjának. Ez a segítség, és a hatalmas megbízás híre felerősített számos, a szobrásszal valószínűleg korábban sem szimpatizáló hangot. Hamarosan elterjedt a híre, hogy Stróbl voltaképpen a Horthy István-emlékmű főalakját adaptálta a szovjet hősi emlékműre, és ez a minden alapot nélkülöző rágalom számos cáfolata ellenére mindmáig fel-felbukkan. Szakmai téren Stróbl körül megfagyott a levegő. Az fel sem merült rosszakaróiban, hogy egy ilyen megbízást az adott szituációban, pláne Stróbl „priuszával", csak elfogadni lehetett. Ha Horthy, Mussolini, Gömbös, vagy akár az angol királynő portretírozója nemet mond Vorosilov felkérésére... A szobrásztól persze mi sem állt távolabb ennél. O dolgozni akart, és megbízói tekintetében soha nem volt válogatós. Simulékonysága sokaknak szúrta a szemét, és bár a „kollaboráns" jelzőt nem akasztották rá - legalábbis ennek ma már nincs nyoma -, a megbízás nyomán kialakult helyzetet, amihez talán néhány, az új hatalom preferenciáit jól tükröző kisebb munkája is járult (Sztálin-portré, munkásábrázolások), jól tükrözi egy, a művésszel készült, és 1949. augusztus 7-én a Szabad Nép hasábjain megjelent interjú. Ebben Stróbl elmondta, hogy „mikor a nagy mű (a Felszabadulási emlékmű - K.L.) elkészült, a kritika nem adott egy jó szót és én hiába vártam a rendelést. A levelek tömegeit hozta a posta, egyszerű, névtelen emberekét. A szakmám kivetett magából. Egy maroknyi csoport lett a szobrászat ura. Azt mondták, hogy ők kommunisták és mindenesetre úgy viselkedtek, mintha csak ők lenné-