Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)
H. Csukás Györgyi: Az alsóörsi gótikus lakóház története
Az alsóörsi gótikus lakóház története 97 Horvát István szomszédságában jelöli meg. 4 1 Ez minden bizonnyal a gótikus ház bejáratával szemközti, a Petőfi köz túlsó oldalán lévő ház, amelyet a Petőfiköz és a Kossuth utca határol két oldalról, ezért elegendő volt csak keleti szomszédját megjelölni. 4 2 Az osztálylevél egyben újabb bizonyíték arra, hogy a "Prépost curia" megjelölés még a 19. század közepén is közismert volt a faluban. Talán a faluképet uraló, évszázadokat túlélő udvarház is hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság történelmi emlékezete ugyanúgy megőrizte a török korban még kiemelkedő, de azután paraszt-nemesi sorba süllyedő, majd kihaló Prépost család emlékezetét, mint a török bíróság emlékét. Talán az sem véletlen, hogy a sokfelé elterjedt alagút mondát is épp ennél a háznál jegyezték fel. 43 A műemléki, történeti kutatásoknak, az egymásra rakódó, egymást segítő, értelmező újabb és újabb ismereteknek köszönhetően e becses, egyedülálló műemlékünk ma hitelesen felújítva várja látogatóit. A hosszas, aprólékos kutatómunka eredménye nemcsak az Alsóörs történetét feldolgozó vaskos kötet, de a kutatások eszenciáját magába foglaló emléktábla és a ház történetét feldolgozó füzet. 4 4 Jegyzet 1 Ezek részben a Veszprém Megyei Levéltár kiadványaként, részben önállóan jelentek meg a Balatonfüred -Csopak Tája Szövetkezet kezdeményezésére és anyagi támogatásával, levéltárosok és történészek szerkesztésében. Némelyik kötet régészek, néprajzosok, botanikusok, muzeológusok, helytörténészek, műemléki szakemberek tanulmányaival is kiegészült. A szövetkezethez tartozó falvak monográfiái mellett más falvak, városok is kezdeményezték tudományos igényű monográfiájuk elkészítését. E sorba illeszkednek a „Száz magyar falu könyvesháza" sorozatban megjelent Veszprém megyei kötetek is. 2 Tttes, Nemzetes, Vitézleö Mezzeő Szegedi Ignácz királyi tanátsos, Zala és Vas vm. táblabirájának 1786-os halála után-ingó és ingatlan javak összeírása. (Másolata a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Adattárában SZNM-T 6011.) EÖTVÖS 1982: II. 103-106, 355-362, 453. 3 Rómer Flóris jegyzökönyve III. füzet 87-88. 1. OMVH Könyvtár; RÖMER 1860: 189. 4 RUPP 1865: 47. ^ Másolata megtalálható a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban: MN ÉG Y A 937. 6 ENTZ 1956: 961. 7 Entz Gézával szinte egyidejűleg Vajkai Aurél is felhívta a figyelmet az épületre, a népi építészet szempontjából való jelentőségére, felmérést és több fotót is közölt róla. VAJKAI 1957: 89-91. 8 M. Anda Judit vezette a kutatást és tervezte a helyreállítást. Az erről készült dokumentáció: OMF Tervtár 23 753, 25 456, 26 033. 9 A kutatást Juan Cabello közreműködésével Mezey Alice vezette. MEZEY-CABELLO 1994. 1 0 LICHTNECKERT 1996. 1 1 MÓROCZA 1876: 91. 1 2 OL S 79 Kataszteri iratok. 1101. cs. 1549. Alsóörs; S 78. Kataszteri térképek. 300. téka, Alsóörs. 1 3 ÖRDÖG 1991: II. 41-43.; LICHTNECKERT 1997: 231. 1 4 Hasonló volt a helyzet Nemesvámoson is, ahol szabályosabb portát csak a gazdagabb nemeseknél lehetett találni. Az olykor végletekig aprózódott porciócskákat gyakran közösen használták, vagy egyik osztozó fél a másik javára lemondott róla. HUDI 1994: 113-114. A keresztszülői kapcsolathálókat Keszthely katolikus anyakönyvi adatai alapján Benda Gyula elemezte kiváló tanulmányában. BENDA 2002. Az alsóörsi református egyház vegyes anyakönyvei 1720-tól maradtak fenn, de különösen a házassági és halotti anyakönyvek nem teljesek. OL X 3065. Alsóörs A 1567. 1 6 LICHTNECKERT 1996: 122, 124. Nevük írása a fon-ásokban nem következetes, Gál és Gáli alakban is előfordul. 1 7 A számos keresztszülő között elsősorban Alsóörs és a szomszédos református falvak kisnemeseit, református lelkészeit találjuk. Több Gál-lány református lelkészhez ment feleségül: N. Gál János Anna nevü leányát 1729ben Tiszt. Veszprémi Sámuel, a Szabadszállási Eccl. L. Pásztora jegyzette el. 1 8 LICHTNECKERT 1996: 203. 1 9 Nevük írása a különböző forrásokban eltérő, hol Cscpreghy, hol Csepreghi, máskor Cseprcgi. 2 0 LICHTNECKERT 1996: 106. 2 1 LICHTNECKERT 1997: 199. 2 2 LICHTNECKERT 1997: 252-253. 2 3 LICHTNECKERT 1897: 268. 2 4 LICHTNECKERT 1997: 199,274-275,279. http:/www. zml.hu/adatbazisok/nemesi.kataszter/osszeiras: Alsóörs; LICHTNECKERT 1997: 239-241. A nemességvizsgálatokról, az adománylevelek megújításáról Nemesvámos esetében HUDI 1994: 92-97. 2 6 LICHTNECKERT 1996: 193. Iparűző a falu legrangosabb családja, a Mórocza família tagjai között is akadt: az anyakönyvekből kiderül, hogy Mórocza Dániel (1815-1883) fazekas volt, akinél inasként megfordult a szentkirályszabadi származású Ns. Ujj Mészáros István és a csákvári