Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Balogh Jánosné - Horváth Terézia: Katolikus egyházi alkalmak jelölése a rábaközi viseletekben

66 Balogh Jánosné Horváth Terézia Amennyire a szoknyák látszanak: fehérek. A látható kilenc kötényből öt színes, közülük kettő sötét, itt tehát kevésbé törekedtek a ruha teljes fehérségére, mint Kapuvárott. Négy lány lábbelije látszik: mindegyiken fehér harisnya és sötét cipő van, tehát nem olyan a lábviseletük, mint a kapuvári lányoknak 1913-ban (vő. II. kép), hanem olyan, mint 1926-ban (vö. 13. kép.) A szanyiak (15. kép) elmondása szerint Mariazellben asszonyaik a 19. század végéig az alsó fejkendő fölé igen nagy méretű, fehér, hímzett tüll vagy batiszt kendőt öltöttek. Ezt nem volt szokás megkötni, hanem az áll alatt nagy tűvel egyszerűen összefogták, a két sarka pedig szabadon a csípő fölé lógott. A búcsújárás egyházi alkalma őrizte meg náluk legtovább ezt a régies kendő-viselési formát. A 20. század eleje óta is világos kendőt öltöttek mind a fiatal, mind az idősebb asszonyok, de ez a „búcsús kendő" már atlaszselyemből készült, sokkal kisebb méretű volt, és újabb divat szerint megkötötték áll alatt, nem tűzték. Az 1926-ban, tehát a két kapuvári lány fotójával (vö. 13. kép) egy évben készült szanyi műtermi felvételen a lányok haja föltűzött, mint 1851ben a bajor búcsús lányoké, de fejdísz nélkül. Fehér ruhájukon a szoros (szalag)öv is fehér lehet. Csak kettő teszi össze kezét imára, rákulcsolt rózsafüzérrel. Egy lány lába látszik, rajta fehér harisnya és sötét cipő. A fiatalasszonyok fejkendője helyi jellegűen rögzítve áll alatt: két sarka egymás alá hajtva. A lányok és az asszonyok sora között a pap, tőle balra, a kiemelt helyen még egy férfi, talán a búcsúvezető. A többi férfi legelöl illetve az idősebb asszonyok mögött helyezkedett el, mind templomiasan, fedetlen fővel. Több férfi és több nő sötét ruhája mellrészén virít olyan búcsúi jelvény, mint a kapuvári férfiakon vagy a csornai lányokon. A korona a kapuvári és csornai lányok fején művelődéstörténetileg jelentős elem. Történetének részletezése túlmutat ennek a dolgozatnak a keretein. Kapcsolható az öltöztető kegyszobrok Mária-koronáinak német földön egykor pénzért szokásos kölcsönzéséhez a menyasszonyok számára. Adakoztak is templomoknak férfi és női esküvői koronákat, amilyenek Európa északi és déli peremén voltak legtovább használatosak. Később a Madonna szüzességére utaló elem lett ezekből, s kereskedelmi cikk a kegyhelyeken. Egyúttal királyi jelvények utánzatai. A kapuváriak búcsúi koronáiról lelógó szalagok előzményének tekinthetők a középkori királyi és császári koronák csüngői. Megnyilvánult ezeken is a nép lányának vágya, hogy rövid időre királynői kinézetet nyerjen! Épp a kapuváriak körében ismertek olyan megnyilatkozások, amelyek utalnak aiTa, hogy a fenségek szokásait, külsőségeit kívánták utánozni. A viseleti jelölő elemek utóélete Az alkalmak elmúltával a többnyire csak egyszer viselt öltözet-kiegészítőket, részben lakodalmiakat vagy báliakat, de kiváltképp egyházi vonatkozásúakat a rábaköziek meg szokták őrizni a lakásban. Kiemelkedő szerepe volt az otthoni őrzőhelyek közül az ún. „Márja-ház"-nak, amelyet emléktámak rendeztek be a módosabbak Kapuvárott. Országos viszonylatban is ritka, hogy ott összekombinálták a búcsúi kegyszobor üvegszekrénykében őrzését a menyasszonyi és vőlegény i emlékek bekeretezésével, beüvegezésével (1618. kép), amelyek másutt többnyire két vagy több külön lakberendezési tárgyat képeznek. A kapuvári paraszti otthonokban a 19. század vége és a 20. század vége között, ha nem is nevezték úgy, de létezett „szent sarok": az „első" vagyis utcai reprezentatív szobában, amelyet általában „tisztaszobának" mondanak. Kapuvári kifejezéssel élve a padsarok a „fő része" annak a szobának. A sarokpad fölött lógott a falon a Mária-ház, egy üvegajtós szekrényke, amelyet helybeli asztalos készített. Nősüléskor csináltatták a paddal együtt. Ebben helyezték el a mariazelli kegyszobor fából faragott mását, amelyet a búcsúban vettek. Illett, hogy legyen ilyen egy jobb parasztházban. A szobrot drapériával, papírfüzérekkel ki-ki tehetsége és ízlése szerint felöltöztette. A szekrényke legjellegzetesebb dísze azonban a lassanként összegyűlő családi emléktár. A csornai Mária-ház nem őrzött ilyesmit. A kapuváriak viszont a belső falába szögeket vertek be, majd arra erősítették a férfi és női táncos díszeket, a „golós" és „viaszbokrétákat, a szalagos regruta-jelvényeket, koszorúkat, vagyis mindenféle, fejre vagy mellre való, időszaki vagy alkalmi ékességet, például a Szűzanya feje fölé ívben a menyasszonyi koszorút (18. kép). Egyesek a textilruhás szobor ruhájára, a nyakába akasztották lányságuk múltával a „márjás szalagot" (17. és 18. kép). Esküvő után a vőlegény-„mindjárt, mikor megszűnt a lakodalom"-betette ide a bokrétáját. Egyesek analóg módon itt helyezték el az először nyakban-mellen viselt mariazelli „gyöngyös kép"-et is. Azt egyébként a búcsúból hazaérkezés után a sublótra szokták állítani, vagy a falra akasztani, ugyanúgy a csornaiak is, más búcsújáróhelyről hozott hasonlót is (16. és 18. kép), hiszen elsősorban szobadísznek való kegytárgy, csak átmenetileg szerepelt egy bizonyos egyházi alkalomra utaló viseleti jelölő elemként. Miért kerültek a Mária-házba ezek az emléktárgyak? Azt mondták: „Dísznek tették oda." De ha arra gondolunk, hogy évszázadokra visszanyúlóan szokás volt nyugat-európai országokban s nálunk is, úri és népi körökben egyaránt, hogy egyesek a menyasszonyi koszorújukat és/vagy hasonló szemé-