Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)
P. Barna Judit: A Sopot kultúra házai és települése Sormás-Mántai dűlő lelőhelyen
A Sopot kultúra házai és települése Sormás-Mántai dűlő lelőhelyen 13 kerámia, csont- és kőeszközök, kagylók, állatcsontok és szarvak kerültek elő, ez utóbbiak közt sok szarvasmarha maradvánnyal (SIMIC 2002: 50.). Települési típusok a Dunántúlon Az 1990-es évekre kialakult kép szerint a Dunántúlon a Sopot kultúra településhálózata ritka volt ugyan, de egységes (REGENYE 1994: 14.). A kultúra ma ismert elterjedési területét tekintve felmerül a kérdés, hogy a Dunántúl mennyire tekinthető perifériának, a nagy felületű feltárások ugyanis mennyiségileg és minőségileg is megváltoztatták a települési hálózat korábban ismert képét. A Dunántúlon, legalábbis Zala megye déli részén, ma már nem tekinthető szórványosnak és ritkásnak a településhálózat, hanem ennek pont az ellenkezője igaz. Erről a területről jelenleg kiterjedtebb és jóval nagyobb mértékben kutatott telepeket ismerünk, mint a horvátországi törzsterületéről. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a Dél-Dunántúl nem periféria, még ha nem is tartozik az elsődleges elterjedési területhez. Az itteni lelőhelyek jelentőségét részben a korai lengyeli kultúrával való kapcsolatuk adja: ezen a területen, mely egyfajta érintkezési zóna, nem lehet figyelmen kívül hagyni a Sopot kultúrának a formálódó lengyeli kultúrára gyakorolt hatását, de ennek mibenlétét ma máshogy látjuk, mint korábban. A Kelet-Dunántúl Itt főleg egyrétegű telepeket ismerünk: Bicske, Hidas, Izmény (KALICZ-MAKKAY 1972, MAKKAY et al. 1996), s azokat is régi, többnyire kis felületű feltárásokból. Bicske-Galagonyáson több, É-D-i és K-Ny-i tájolású cölöpszerkezetes hosszúház részletei is napvilágot láttak. Az utóbbi házban a cölöpsorok kb. 2 mes távolságban álltak egymástól, továbbá egy keresztirányú fal 1,80 m hosszú alapárka is előkerült, két cölöplyukkal. A háznál valamivel későbbi települési fázisából két tűzhelyet is feltártak (MAKKAY et al. 1996: 31 -32.). Az E D-i tájolású ház K-i cölöpsorának legdélebbi tagja egy, egyszeri alkalommal bemutatott építési áldozatot tartalmazott, mely egyben a bikakultusz emléke is (MAKKAY 1978-79, 1979: 162-164; MAKKAY et al. 1996: 34.). A telepen több árokrészlet is előkerült, ezek közt volt a Sopot kultúrához tartozó is, melyen egy D-i irányú kaput feltételeznek. Földrajzi helyzetét tekintve ehhez a csoporthoz tartozik a kultúra eddig ismert legészakibb lelőhelye is, a DKszlovákiai Bény (Bína) (PAVÚK 1981a, 1981b). A Magyarországon eddig ismert egyetlen Sopot-tell szintén a Kelet-dunántúli csoportba tartozik: FajszKováshalom (BÁNFFY 2004: 69. ). 3 A Nyugat-Dunántúl Régebben e területről is csak kevés, főleg topográfiai adat állt rendelkezésünkre: Becsehely I (KALICZ 1977; 1984: 273; 1988a: 57-58.), Gellénháza-Városrét, Zalaegerszeg-Andráshida, Gébárti-tó ( HORVÁTH H. SIMON 2003: 49.), valamint néhány kisebb leletegyüttes, pl.: Zalavár, Keszthely, BalatonmagyaródKápolnapuszta (KALICZ 1988a: 115-116, Abb. 6; DORNYAY -CSALOG 1945; P. BARNA 2001: 61.). Becsehelyen cölöplyukakat sikerült ugyan megfigyelni, de házalap nem rajzolódott ki belőlük (KALICZ 1977: 119.). A Regenye J. által összegyűjtött lelőhelyek egy része a Balatontól északra, olyan területre esik, mely addig nem tartozott a Sopot elterjedési területhez: Baláca, Ajka, két további Somogy megyei lelőhely, Nagycsepely és Komlósd viszont igen (REGENYE 1994.). A gellénházi és az andráshidai települések-melyeket szintén kis felületű ásatásokból ismerünk -eltérő képet mutatnak: az előbbi egy védett völgy domboldalán, míg az utóbbi a Zala folyó északi teraszán, nyílt terepen fekszik. Gellcnháza-Városréten sem lakóház, sem más építmény nyoma nem került elő (HORVÁTH-H. SIMON 2003: 49-50.). Ehhez képest lényeges változást hoztak az új zalai lelőhelyek: Petrivente, Becsehely I., Sormás-Mántaidülő, Sormás-Török-földek. Elsősorban a nagy felületeknek köszönhetően a telepeken rendre előkerültek árkok, árokrendszerek is, ill. gerendaszerkezetes, kisebb-nagyobb építmények nyomai, melyek révén lehetőség nyílik a települések belső szerkezetének megismerésére is. A nyugati csoportra nézve is igaz, hogy az árkok még a telephez köthető, konkrét szerepet töltenek be (ld. alább). A települések jellegét tekintve ebben a csoportban csak egyrétegű, sík településeket ismerünk. Petriventén lekerekített sarkú négyszögletes alaprajzú, kettős árokrendszer részletét tárták fel. Belső oldalán helyenként paliszád nyoma is előkerült. A két párhuzamos árok közt feltehetőleg földsánc húzódhatott. Az árkok által többnyire bekerített településen földfelszíni, oszlopos szerkezetű, hosszabb-rövidebb házak nyomai kerültek felszínre, bár az épületek formája és mérete nehezen rekonstruálható a többszöri megújítások és szuperpozíciók miatt. Tájolásuk É-D-i vagy É,ÉNy-D,DK-i, két esetben K-Ny-i volt. 8-10 házhely volt azonosítható. Az árkokat megszakító kapuk egyikénél bonyolult, faszerkezetű őrtorony nyomát figyelték meg. Az árok használata még a telep élete során megszűnt (KALICZ-KREITER-TOKAI 2007: 31-33, Fig. 2, 2-5.). A megfigyelési lehetőségeket a DVK Keszthely-csoportjának nagy számú objektuma jelentősen korlátozta (HORVÁTH-KALICZ 2003: 13-14.). Ez utóbbi megállapítás fokozottan igaz a Becsehely (I)- Bükkaljai dűlői Sopot-településre. A korábbi
