Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)
Molnár László: Szakrális emlékek a pákai körjegyzőség falvaiban
ZALAI MÚZEUM 18 2009 203 Molnár László Szakrális emlékek a pákai körjegyzőség falvaiban A pákai körjegyzőséghez tartozó falvak a történelem során szinte folyamatosan egy közigazgatási, vallási és oktatási egységet alkottak. E falvak lakóinak hithez való kötődését mutatják azok a szakrális emlékek, amelyek a települések belterületén, a határban és a szőlőhegyeken találhatók. Ezeket a kereszteket, szobrokat, kápolnáeskákat bajelhárító (könyörgő) célból, vagy hálaadásból állíttatták az emberek, legtöbbször házaik elé. A határban, szőlőhegyen pedig birtokaikra. A központi falu, Páka plébániájának 1778-as egyházlátogatási jegyzőkönyvéből ismerjük a falu akkor meglévő szobrait: Szenvedő Krisztus, Fájdalmas Anya, Szent János és Szent Flórián. Ezek közül csak kettő: a Nepomuki Szent János és Szent Flórián szobra áll még ma is. Plébániatemplom Páka első ismert okleveles említése 1121-ből származik. Ebben többek közt említik Szent György tiszteletére szentelt templomát is, amely feltételezéseink szerint a mai templom helyén állhatott. Valószínűleg annak hajójában kell keresnünk. Bár közel két és fél évszázadon keresztül nem találunk rávonatkozó adatot, de lennie kellett, mert titulusát megőrizte az évszázadok során. A 14. század második felére a település oly jelentősen fejlődött, hogy uradalmi központtá vált. (A birtokos főúr a falutól északra várat épített, és a falu mezővárosi rangot kapott.) Ez a fejlődés hozta magával az igényt, hogy rangjához méltó templomot emeljenek benne. A templom építése során megtartották a korábbi templom kelet-nyugati tájolását. A 17. század közepe táján a török, a környék templomaihoz hasonlóan, részben ezt is elpusztította. A 17-18. század fordulóján helyreállították. 2003-ban, a falszigetelési munkák során leverték a vakolat egy részét, ekkor derült ki, hogy a fent említett helyreállítás során az épület falait 2-2,3 m magasságig visszabontották, ezzel eltüntették az épület meghatározó stílusjegyeit. Kiderült az is, hogy a 14. századi templomnak délen és nyugaton is volt kapuja, hajójának szélessége a mai hajó szélességével, nyugati kapuja pedig a torony alatti kapuval azonos. A korábbi épület köveit, tégláit vegyesen beépítették a falba az újjáépítés során. 1738-ban és 1739-ben is földrengés rongálta meg az épületet, amelynek nyomai jól láthatóak voltak 2003-ban. A pusztítást követően a plébánosnak sikerült támogatást kieszközölni a környék két földesurától, a hg. Esterházy, és a gr. Erdödy családtól. Az ő anyagi hozzájárulásuknak köszönhetően megkezdődött egy közel harminc évig tartó építkezés. Ennek első állomásaként 1741-ben megépült a ma is álló torony, majd 1763-1769 közt teljesen átalakult az épület. Előbb 270 cm-el megmagasították a hajó és az egész épület falait, majd a hajót boltozták. 1765-ben a zágrábi káptalan bőkezű hozzájárulásának köszönhetően mód nyílt a templom bővítésére. A hajót kb. 5-5,5 méterrel meghosszabbították és megkezdték a szentély-és alatta a kripta-építését 1767-68-ban pedig megépítették az új sekrestyét. (A régit Szent Sírrá alakították.) A Szent Sír fölött pedig oratóriumot alakítottak ki a kegyúr számára. Ezzel kialakult a templom mai formája. 1773-ban az Eszerházy család megbízása alapján Johan Ignacz Cimbal kifestette a szentélyt, és a régi sekrestyét. A Cimbal által festett freskók közül ma a főoltárkép és az északi falon Szent István és Szent László királyok láthatók. 1912-ben, az addig fehérrel meszelt mennyezetet és a hajó oldalfalait Major Gyula Lewisch Róbert templomfestővel kifestette. Ma az ö munkái láthatóak a szentély és hajó mennyezetén. 1955-ben Borsa Miklóssal új itatták fel a templom képeit. O kijavította, részben átfestette a Lewisch által festetteket, valamint
