Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Illés Péter: Tendenciák és hatások a délnyugat-dunántúli paraszti szőlőhegyek hagyományos (1960 előtti) táj szerkezetének fejlődésében - különös tekintettel a Vasi-Hegyhátra

ZALAI MÚZEUM 18 2009 139 Illés Péter Tendenciák és hatások a délnyugat-dunántúli paraszti szőlőhegyek hagyományos (1960 előtti) táj szerkezetének fejlődésében - különös tekintettel a Vasi-Hegyhátra Bevezető Az apróparcellás művelésű dombvidéki szőlőhegyek a Délnyugat-Dunántúl (Dél-Vas, Zala, NyugatSomogy) hagyományos tájkarakterének jellegzetes elemei.

1 Kialakulásuk a 14. századtól folyamatos, kézi erőre épülő müvelés, illetve a szőlőtermesztés érdekében szerveződött közösségek gazdálkodásának eredménye. A szőlőterületek középkori jogállása alapján létrejött hegybéli közösségek,

2 a birtokosok sokfélesége, illetve az évszázadok alatt máig tovább hagyományozódó paraszti közösségi kultúra

3 olyan sajátos övezetes, mozaikos szőlőhegyi táj szerkezetet formáltak, mely átalakulva, de egészen napjainkig fennmaradt.

4 A szőlőhegyek ilyen módon számos tájés kultúrtörténeti, ugyanakkor társadalmi érték hordozói. Mindezek teljes körű számbavétele nem lehet feladata ennek a tanulmánynak, így például a korábbiakban már több aspektusból alaposan feldolgozott délnyugat- és dél-dunántúli paraszti szőlőhegyek hagyományos faépítkezésű, felszíni présházas pincéinek

5 és egyéb építményeinek

6 berendezése és használata, vagy a hegybéli gyümölcs és felhasználása,

7 akár a szőlő- és borgazdálkodás,

8 illetve azok hagyományos szervezetei keretei és ünnepei sem.

9 Amire az írás mégis vállalkozik, az a vas-zalai belső periféria mentén húzódó szőlő- és gyümölcstermő táj, elsősorban a Vasi-Hegyhát szőlőhegyeinek-kiemelten az egykori Baltavár (ma Bérbaltavár, Vas), FelsőOszkó (ma Oszkó, Vas) és Petőmihályfa (Vas)példáin keresztül azoknak a hegybéli gazdálkodással összefüggő tájtörténeti, földhasználati folyamatoknak a megvilágítása, melyek főként a 20. század első felében jelentősen alakították a Délnyugat-Dunántúl paraszti szőlőhegyeinek hagyományos arculatát. Hegyháti szőlőhegyek földhasználata a filoxéravészt (1890-es évek) megelőző időszakban Vas és Zala megyék határán, a Rába és Zala folyók között húzódó, nagy kiterjedésű erdős fennsík, a történeti-néprajzi értelemben vett Vasi-Hegyhát a DélnyugatDunántúl egyik tradicionális szőlőtermő tája volt az 1890-es évek fdoxéravészét megelőző időszakban.

10 A kistáj 19. század közepi szőlőművelésének helye Vas vármegye földterület-gazdálkodási rendszerében az 1865-ben kiadott korai agrárstatisztika alapján vázolható.

1

1 Ennek adatai szerint a főként szántóföldekkel, erdőterületekkel, részben rétekkel és legelőkkel borított korabeli kistájon összességében jelentős, mintegy 3%-os arányt képviseltek a szőlőterületek (1. ábra). A dél-, délkelet-vasi erdős területekbe, illetve a Vasvár és Sárvár között húzódó Farkas-erdőbe zárványszerűen ékelődő szőlőhegyek mintegy az egynegyedét tették ki Vas vármegye akkori teljes szőlőterültének, ami a történeti vármegye korabeli földművelésében mintegy 1,13%-os arányt jelentett. A Rába déli-délkeleti partján a Körmendtől Sárvárig övező dombvonulathoz kötődő községek müveit területeiben kiemelkedő arányt képviseltek Egervölgy (11%), Csehimindszent (9,2%), Csehi (8,7%), Kisbér (ma Bérbaltavár, Vas, 7,8%), Sótony (7,7%), Egervár (7,1%) és Petőmihályfa (6,1%), vagy akár Beje (ma Bejegyertyános, Vas, 5,8%) önellátást és némi piacozást biztosító szőlői. Az 1895-ben készült országos mezőgazdasági felmérés adataiban azonban ehhez képest már csak Csehi (8,3%), Egervölgy (7,4%), Hegyhátkisbér (ma Bérbaltavár, Vas, 6,3%), Petőmihályfa (5,2%) és Olaszka (ma Olaszfa, Vas, 4,3%) szőlői mutatkoztak a Vasi-Hegyhát térségében átlagon felülinek.

1

2