Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

KVASSAY JUDIT-MÉSZÁROS MELINDA: Ung falu Árpád-kori temploma és középkori településrészlete Dióskál határában

összeírások adatai szerint az 1530-1540-es években 7-9 volt az adózó porták száma, 1564-ben már csak 13 negyed, 1573-ban pedig 1 fél és 1 negyed porta szerepel (HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR, Ung 8, 9, 13, 23, 29.). 1566-tól kezdve egyre több a puszta telek a faluban, 1568-ban részben, 1588-tól kezdve pedig teljesen prédiumként szerepel a forrásokban (U et C 55:54; HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR, Ung 30.). Többé nem települt újra, területe - több más, a korszakban elnéptelenedett faluhoz hasonlóan - beolvadt Dióskál határába (1. kép 4.), aminek délnyugati sarkában az Ung- összetételű földrajzi nevek (v.o. 1. Íj.) őrizték meg emlékét. Zala megye földrajzi neveinek gyűjtésekor, az 1960-as évek elején még az egykori templom és temető helyét is jól ismerték a helybeli lakosok: ezeket Templom-vári-, illetve Temetőitáblának nevezték. Ung faluban a szőlőhegyen külső birtokosok is voltak, köztük a közelben fekvő nagykapomaki bencés apátság. Valószínű, hogy régi birtoka lehetett ez a szőlő az apátságnak, mert már az 1234-es, hamis oklevélben is szerepel (HOLUB 1933, 915.). Dióskál határában, a lelőhelyünktől északnyugatra elterülő szőlőhegyet a mai napig is Ungi-hegynek nevezik. Ung déli szomszédja volt Jakabfalva, amely települést más néven Völgyungnak is hívtak. A történeti irodalomban általában együtt tárgyalják a két helységet, azt sugallva, hogy egy településről van szó (CSÁNKI 1897, 120; HOLUB 1933, 918-919.). Holott Jakabfa első birtokosáról, Orratlan Jakabról (Jacobus dictus Orrothlan: ZO 11,137.) nyerte nevét és a család magvaszakadtéval a szomszédos Rajkiak szerezték meg (HOLUB 1933, 916.). Jakabfalva Unghoz hasonlóan a 16. század második felében pusztult el, 1700-ra helyét benőtte az erdő (HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR, Jakabfalva 20.). Területe szintén Dióskál határába olvadt, ahol a Jakabfai-puszta és a mára már megszűnt Jakabfai-major őrizték emlékezetét. Ung temploma védőszentjének nevét nem ismerjük. Az egyház létezéséről is csupán két adat ismert: 1333ban papja, György 40 kis dénár pápai tizedet fizetett (HOLUB 1933, 919.). 1472-ben pedig Mátyás király utasítja a veszprémi püspök vicariusát, hogy a zalavári egyház hatósága alá tartozó plébánosok, köztük Sebestyén ungi plébános fölött ne ítélkezzen (ZO II. 596.). 6. Összegzés A középkori Ung falu történetének kezdetei bizonytalanok, de feltételezhető, hogy szomszédjaival (a ma is élő Aracsa (Egeraracsa), Kál (Dióskál), Szentmárton (Zalaszentmárton). Pacsa és Pacsatüttös, Rajk (ma Alsó- és Felsőrajk), Kerecseny, Szabar (Zalaszabar) továbbá a középkorban elpusztult Isabor, Bökény (Beken), Bezzegd, Hégenfölde, Bagola, Jakabfalva, Palkonya és Szegfalu) együtt a zalai várnak a megye közepén, északról és keletről a Zala-folyó által határolt vidékén elhelyezkedő birtoktömbjéhez (ZSOLDOS 2000, 38.) tartozott. A várföldekről korabeli összeírás nem maradt fenn, csak a 13. század folyamán, a birtokviszonyuk megváltozása kapcsán keletkezett oklevelek utalásaiból tudható legtöbbjük eredete. Ezeket nagyrészt az Atyusz és a Hahót nemzetség, valamint a Rajkiak kapták királyi adományul (HOLUB 1929, 75-92, térkép 80-81. oldal között). Az írott forrásokban 1226-tól feltűnő helységek már mint falvak szerepelnek, így minden bizonnyal korábban jöttek létre. Az Ung és közvetlen környezetében ismert 17 Árpád-kori településből azonban kevesebb, mint a fele, mindössze 8 falu él ma is. Ung sorsa közös a főbb közlekedési útvonalaktól valamint a lokális központoktól egyaránt távol fekvő, ezáltal gazdaságilag hátrányos helyzetű kis településekével: az egyre fogyatkozó lakossága számára a 16. század közepétől, a Somogy megyei várak, majd 1566, Szigetvár eleste után sűrűsödő török támadások adták meg valószínűleg a végső lökést, hogy falujukat elhagyva, valamely nagyobb és védettebb településre költözzenek. A fennmaradt csekély számú okleveles forrásból elsősorban a falu birtoklástörténete olvasható ki. A település szerkezetére egyedül a mai müveit felszínen mutatkozó nyomok utalnak: a terepbejárás alkalmával az észak-déli irányú, keskeny dombhát tetején, valamint nyugati- és déli lejtőjén egy sorban megfigyelt, valószínűleg házhelyeket rejtő faszenes, paticsos, hamus foltok. A templom a házsorral ellentétes oldalon, a dombhát meredek keleti szélén állt. Hasonló településszerkezetet rögzítettek Bánokszentgyörgy határában, a középkori Szentmihály falu helyén (HOLL 1990, 193, 8-9. kép), avval a különbséggel, hogy ott a domb nyugati lejtője volt a meredekebb, így a házsor és a templom elhelyezkedése tükörképe az unginak. Az utóbbi falu helyét hosszú ideje szántják, ezért a telkeknek és a szántóföldeknek nem maradtak fenn felszíni nyomai, mint a beerdősült Szentmiháy esetében (NOVÁKI 1990, 1. kép). Ez az egyszerű településszerkezet a kutatók szerint a 13. század második felétől kezdve vidékünk erdős területein is létrejött irtásfalvak jellegzetessége volt. Ennek ellentmond egyrészt, hogy Ung és a szomszédságában található települések már korábban létrejöttek, amint az írott források mutatják. Másrészt Valter Ilona feltevése, miszerint a várföldeken emelt korai (11-12. század eleje) templomok alapjai készültek kőből, míg az Árpád-kor későbbi szakaszára (12. század második fele - 13. század eleje) a téglaalapozás a jellemző (VALTER 2004, 111.). Kis templomunk kőből készült alapozására alapozva szívesen