Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)
KOSTYÁL LÁSZLÓ: Kisfaludi Strobl Zsigmond és a szabadkőművesség
író megmintázásán aligha lehet csodálkozni. Kettőjük között talán éppen Ady lehetett az összekötő kapocs. A szobor sorsa sajnos ismeretlen. Egy évvel később, 1911-ben faragta Stróbl a neves vendéglőst, az ugyancsak maszon Gundel Jánost ( 1844-1915) ábrázoló márványportréját (ma a Magyar Vendéglátóipari Múzeumban, másodpéldánya a városligeti Gundcl-étterem előtt). 38 Gundel ekkorra már (1904-ben a napi munkától, 1910-ben pedig a fővárosi szállodások és vendéglősök ipartestületének éléről is) visszavonult, neve azonban továbbra is fogalomnak számított. Stroblt és asztaltársaságát törzsvendégként tartották számon Gundelék híres és széles körben kedvelt éttermében, a portré minden bizonnyal ennek, és nem a maszonériának köszönhető (3. kép). A Műcsarnok 1913/1914. évi téli kiállításán Stróbl egyik bemutatott alkotása Nagy László (1857-1931) portréja (ma ismeretlen helyen) volt. 39 Nagy a II. kerületi Állami Tanítóképző Intézet igazgatója és természetrajz tanára, szakmai lapok - Magyar Tanítóképző, Gyermek - szerkesztője, a Tanítóképzőintézeti Tanárok Országos Egyesületének főtitkára, az Országos Közoktatási Tanács tagja, számos szakmai és társadalmi tisztség viselője. 40 1911-ben a Hungária páholy tekintélyes tagjaként ő volt Stróbl kezese a szabadkőműves mozgalomba történő felvétele során. Nyilvánvaló, hogy portréjának elkészítése ehhez, és nem pedagógiai tisztségeihez kötődik. A művész a nála csaknem három évtizeddel idősebb tanáremberre mint atyai pártfogójára tekinthetett, s a támogatásáért érzett hála jele lehet arcmásának megmintázása. Miután a büsztöt csupán a kiállítási katalógus szűkszavú felsorolásából ismerjük, nem tudhatjuk, hogy esetleg bírt-e valamilyen, a maszonériára utaló attribútummal, de - dacára annak, hogy ez ebben az esetben lenne talán a leginkább indokolt - ennek kevés a valószínűsége. Áttételesen köze lehet a szabadkőművességhez Sebestyén Károly ( 1872-1945) már említett, feltehetően 1926-ban készült portréjának. Sebestyén irodalomés filozófiatörténész, valamint újságíró volt, 1912-1933 között a Színművészeti Főiskola tanára. 41 A portré készítése mögött egyfajta „barterüzletet" sejthetünk: a szobrászról szóló, a szakavatott műkedvelő által emelkedett hangvétellel megírt és a Magyar Művészet c. lapban (vagyis abszolút szakmai fórumon) megjelentetett bemutató tanulmányért cserébe a művész (igen igényes kivitelben) márványba faragta kritikusa arcmását. Stróbl és Sebestyén - azon túl, hogy szabadkőműves, - egyaránt főiskolai tanár volt, egy effajta üzlet mind az elismert kritikus, mind a nála ugyan fiatalabb, de egyre népszerűbb portretista számára kedvező lehetett (4. kép). Akár páholytag-kapcsolat is állhatott volna Bárczy Bertuska és Bárczy Piroska 1912-ben készült portréja mögött. 42 Apjuk, a Stróbl által 1927-ben ugyancsak megmintázott Bárczy István azonban nem csupán szabadkőműves, hanem a főváros invenciózus fejlesztéseket szorgalmazó polgármestere is volt (1906-1918 között), így gyermekei portretírozását inkább hálamegnyilvánulásként értékelhetjük, talán a Százados úti műteremnek a szobrász részére egy évvel korábban történt odaítélése kapcsán. Stróbl az ilyen kapcsolatok ápolására mindenkor különös súlyt fektetett, s ez később pályájának kedvező alakulásában komoly szerepet játszott. Benczúr Gyula (1929), Hubay Jenő (1935), Székely Mihály (1937), Kada Elek (1940), Kossuth Lajos (1951-1952), Wolfner József (1954), Izsó Miklós (1957), Pjotr Iljics Csajkovszkij (1962), Fricsay Ferenc (1964), Vikár Béla (1964) - hosszan sorolhatók a Kisfaludi Stróbl által megmintázott további szabadkőművesek, ez azonban csupán arra utal, hogy a maszonéria elsősorban az intellektuális elit mozgalma, hisz e portrékon sem szerepelnek jelképek. A Kossuthzarándoklaton, illetve az Ady-síremlékpályázaton való részvételt követően - angliai sikereinek kezdetétől Stróbl azonban mintha óvatosabban bánt volna a szabadkőműves kapcsolatokkal. A Rotary Klubban való részvétellel egész életében jellemző filantróp belső indíttatásának tett eleget, ugyanakkor gondosan igyekezett kiküszöbölni minden potencionális támadási felületet. Miután a szabadkőművességre nehéz idők jártak, az említett kivételtől eltekintve maszon testvéreinek megmintázásakor (mind portrék, mind emlékművek esetében) került minden ilyen vonatkozású utalást (ez, mint jeleztük, egyébként sem gyakori) vagy szimbolikus közösségvállalást, sőt, a modellek kiválasztása során is óvakodott az egyértelmű szabadkőműves kötődéstől. Ezt értékelhetjük óvatosságnak, vagy akár a művészpálya kezdeti alakulásában játszott szerepét ekkorra már betöltött mozgalomhoz való kapcsolat lazulásának is. A jelek szerint a maszonéria a tízes és a húszas években volt igazán fontos a számára, a viszony módosulása ami nem is feltétlenül volt tudatos a részéről - a húszas évek végétől állapítható meg. Eddig a mozgalom tagjai útjának feltűnően sok fontos stációjánál közreműködtek, ezt követően azonban a jelen tanulmány címében szereplő „és" szókapcsolatnak gyakorlatilag már nincs jelentősége. Másképp fogalmazva az itthon minden szempontból befutott, angliai karrierjének kezdetén álló művésznek az 1920-as-1930-as évek fordulójáig volt szüksége a mozgalom támogatására, ezt követően inkább a mozgalomnak volt szüksége a nemzetközi hírnevet szerző, nagytekintélyű szobrászművészre és professzorra.
