Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)
MEGYERI ANNA: A Kaszter gyógyszerész család Zalaegerszegen a 19-20. században
tetején feltehetően neves orvosok mellszobrai álltak. Középütt egy nagy tükör tágította a teret, felette a Szentlélek áldásában részesített Szent családot ábrázoló, nem különösebben kvalitásos festmény, vagy olajnyomat lógott arany keretben. A márvány lappal fedett pult, azaz táraszekrény aljában szintén üveges tároló volt, mely hét egységre osztotta a szekrényt, két szélén megmagasított, ferdén levágott, pulpitusszerü résszel, melynek zárt elejére reklámokat akasztottak. A táraasztal közepén modern számológép állt, két oldalán két patikus számára kialakított munkafelület, egy-egy mérleggel, melynek alakjai szintén Aszklepiuszt és Hygieat ábrázolták. A görög gyógyító isten attribútuma a botra tekeredő kígyó volt. A mitológai szerint leánya volt Hygieia, az egészség istennője. Ezeket a míves mérlegeket feltehetően szakboltokban lehetett vásárolni, mert ugyanilyen mérleg állt a jeles patikus, Rozsnyay Mátyás aradi gyógyszertárában is. 53 A pult mellett balról csomagolópapír tartására szolgáló öntöttvas állványt helyeztek el. A belsőt ábrázoló fotón többféle edényzet figyelhető meg: az aranyozással ékes biedermeier Alt Wien porcelántól az egyszerűbb, fedeles kerámia edényekig, az esztergályozott fapixisektől a különféle méretű és színű üvegedényekig. Gyártók és üzletek szakosodtak e különféle tárolóedények, eszközök - tablettakészítők, papírdobozok, üvegedények forgalmazására, a szaksajtóban és a gyógyszerészek naptárában is reklámozva termékeiket. Horváth Kató családi albumában egy ritka felvétel található az inspekciós szobáról, erről a fontos helyiségről. A gyógyszertáraknak törvénybe foglalt kötelességük volt, hogy éjjel-nappal kiszolgálják a szabályszerű gyógyszerigényeket. Aki ennek nem felelt meg, azt meg is büntethették. E szoba falát akantuszleveles-virágos tapétával vonták be. A sarokban egy eklektikus, faragott támlás ágy, rajta fehér munkaköpeny, mellette márványlapos éjjeliszekrény, majd egy bőrrel bevont kanapé állt fodros, virágos párnákkal. Előtte ívelt lábú asztal, rajta szőttes abrosz, dobozkák, írókészlet és egy kis tálka. A képen az asztal előtt és az ágy végében két nádfonatos thonet szék is látható. A kanapé feletti falon két keretezett okmány függött. Bár a felvétel készítésekor becsillant az üveg, mégis feltételezhetjük, hogy Kaszter Ödön egyetemi és doktori diplomája lehet, ugyanis a másodikon jól kivehető a DOCTOR szó. A baloldali okmányról esztergályozott fátok lóg, benne nyilván az egyetemi viaszpecséttel. 54 Felettük Kaszter Sándor nagyméretű, bekeretezett fotóportréja látható, mellette két oldalt falra akasztható posztamensen apró figurák álltak. Az ágy felett a falon óratartó, órával, az éjjeliszekrényen üvegburás petróleumlámpa áll, könyvekkel és vekkerrel. Az óra fontos berendezési tárgya volt az ügyeleti szobának. Az officina mögött csomagolóraktár, jobbról a laboratórium és anyagraktár volt, kijárattal a kapualjra. Ma is megvan a pincébe vezető, pántokkal megerősített vas kapuzat. Az emeleti helyiségekben a tulajdonos lakott. 5? „Nagyon szép volt fönn az emelet" - emlékezett Zsuzsi. „A parketta kocka alakra volt berakva. Az a gyógyszertár a mai napig is működik. Csak a bútorzatot vitték onnan el. 56 A patikában akkor nagyapámék mindent maguk csináltak. Egy Wertheim szekrénybe voltak a mérgek elzárva, nehogy valaki hozzá tudjon jutni." „Édesanyám, szegény, anya nélkül nőtt fel, három éves volt, amikor a bécsi nagymama meghalt. A nagyapa sose nősült meg, nem bírta őt elfelejteni soha. Tüdőgyulladást kapott ez a szép nagymama, már kezdett jobban lenni, már kiüldögélt. Egyik ebéd után beült a nagyapa ölébe, nagyapám rajongásig imádta, egyszer csak azt érezte - mert még gyenge volt a nagy betegség után, hogy elnehezült a karjában. Odanézett, s halott volt. 38 éves volt, négy gyereket hagyott hátra. A nagyapám később - mindig faggattam, hogy meséljen nekem, mindent akartam tudni, - azt mondta, tudod, akkor pörbe álltam az Istennel. Ugyanabban az évben Sanyi fia 57 szintén meghalt, a nagymama március elseje felé, a gyerek meg októberben." Az 1890-ben megözvegyült apa a három esztendős Ilona leánya mellé nevelőnőt, ahogy ő mondta valamikor, „anyahelyettest" keresett. Mezeiné néven maradt fenn az unoka emlékezetben az idősebb asszony, egy közjegyző özvegye: ,,[...jmüvelt nő volt, mert a nagyapa olyat keresett" 58 Végig ott volt velük. „Gardírozta anyámat mindenfelé. Hát a nagyapa nem tudta volna, mert ő este nyolcig minden nap bent volt a patikában." Kaszteréknek 1890 óta öt holdas szőlője volt zsúpfedeles hajlékkal a Janka hegyen, 59 ahová rendszeresen kirándultak, rokoni-baráti összejöveteleket tartottak. Kaszter Sándor akkor vette a hajlékot, amikor megözvegyült. „Szegény nagyapa legényember lett, 42 éves volt, mikor özvegyen maradt. Kocsit bérelt, meg egy lovat. Azon vitte ki mindig a gyerekeket. Mondta, hogy ott jó levegő van, kiszaladgálhatják magukat." 60 Ezt a szórakozást később unokái sem vetették meg. Gabriella szeretettel emlegette: „nagyon szép volt ott, a sövénykerítés alatt ciklámenek nyíltak." Társadalmi kapcsolatok Kaszter Sándornak az egészséges életmód, s egyben a társasági élet iránti vonzódását mutatja, hogy részt vett az 1892-ben az akkor újjá alakuló korcsolya egyesület december végén tartott ülésén mint választmányi tag, 61 ami azért sem különös, mert Ungcr patikus volt az egylet fő szervezője.