Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

MEGYERI ANNA: A Kaszter gyógyszerész család Zalaegerszegen a 19-20. században

források, sajtótudósítások, levéltári iratok és nem utolsó sorban szóbeli adatközlések segítségével. Bach Gézáné beszélgetéseink során beszámolt családjáról, legrészletesebben saját életéről mesélt. Első férje, nagy szerelme virjei Magjarek László (1907-1938) tehetséges, több nyelven beszélő pilóta volt. Hosszú udvarlási időszak után, mivel nehézséget jelentett a kaució letétele, 1934-ben házasodtak össze. Édesanyja jelzálogkölcsönt vett fel e célból a Kaszter házból kapott örökrészére.

10 Alig született meg kisleányuk, s kapták meg Veszprémben szép otthonukat, az ifjú férj egy szerencsétlen balesetben - repülőgépe a földbe fúródott - életét vesztette.

11 Második férje a nagyon tisztelt, székesfehérvári születésű Bach Géza volt, aki Zala Vármegye gazdasági főfelügyelőjeként került Zalaegerszegre. Az ő személyes történetük is figyelemreméltó, de ez alkalommal a nagyapát, Kaszter Sándort és közvetlen hozzátartozóit idézzük meg. A sors kedves játéka, hogy egyik budapesti utazásom alkalmával véletlenül beszédbe elegyedhettem egy bájos hölggyel, akiről kiderült, hogy Kaszter Sándor dédunokája, az idősebb Kaszter leány, Amália unokája. 2008-ban felkerestem az 1922-ben született Petracsek Istvánné Pásztói Gabriellát, aki újabb adatokkal és családi fotográfiákkal szolgált, melyeket nagynénjétől, édesanyja testvérétől, Horváth Katótól örökölt.

12 Kaszter Sándor és Rosonowsky Amália Zsuzsanna unokájának szavaival idézzük meg először Kaszter Sándort: „Nekem a nagyapám a fő kincsem volt, nagyon szerettem, minden nap ott voltam a patikában nála, [...] tüneményes ember volt, Zalaegerszegen [...] nagyon-nagyon becsülték, mert rettenetcsen korrekt [...] volt. Reggel nyolckor bement a patikába, este nyolcig bent volt, az ebédszünetet kivéve. Pedig gazdag ember volt. Nagyon sokat dolgozott, de e mellett odafigyelt a nevelésünkre is. Lányát, Ilonát egy évre egy Stuttgarti nevelőintézetbe küldte tanulni, majd később én is oda kerültem." Kaszter Sándor (1847. április 30. - 1931. szeptember 2.) édesapja a családi emlékezet szerint jószágkormányzó volt a Károlyi család birtokán. A Szatmár megyei mezőpetri [ma Románia] római katolikus plébániáján kiállított anyakönyvi kivonatban az szerepel,

13 hogy az édesapa Kaszter János római katolikus uradalmi majorgazda, édesanyja Gádor Julianna. Ennél többet nem is tudunk róluk. Sándor fiúk felnőve gyógyszerészetet tanult, majd édesapja Bécsbe küldte tapasztalatszerzésre, ott dolgozott egy patikában. Feleségével is Bécsben ismerkedett meg, mesélte az ifjabb unoka. „Bement egyszer a patikába a dédanyám, és rögtön beleszeretett a schöner Apothékerbe. Dédanyám szülei Bécsben háztulajdonosok voltak, akik kiadták a házaikat. Feltehetően onnan volt a pénz patikajogot vásárolni." Hazánkban az 1876. évi XIV. közegészségügyi törvény rendezte a „gyógyszerészet ügy" kérdéseit is, kijelentve: „a gyógyszerészet, mint közegészségügyi intézmény, az állam felügyelete alatt áll." E felügyeletet az állam a gyógyszertári személyzet tudományos képzettségére; az államilag meghatározott árszabályzat megtartására és a gyógytárak kezelésére; a megkívánt helyiségek berendezésére és felszerelésére; valamint a gyógyszertári rendszabályzatban meghatározott könyvek vitelének helyességére ügyelve gyakorolta. A patikák birtoklásában is változás következett be, amikor az addigi ún. reáljog helyett a személyi jogosítványt lépett életbe. Az így tulajdonba került patikák bármiféle „átruházásához" belügyminisztériumi engedély kellett. Reáljogú patikát természetes vagy jogi személyek birtokolhattak, de be kellett tartaniuk a törvényben előírtakat: „gyógyszertárt csak az kezelhet, ki az ország területén érvényes gyógyszerésztudori vagy gyógyszerészmesteri oklevéllel van felruházva." Fiók- és házi gyógyszertárakat a belügyminiszter, míg az orvosok számára kézi-gyógyszertárakat a törvényhatóság első tisztviselője engedélyezhetett.

14 Visszatérve a visszaemlékezésekhez: a nagymama, Rosonowsky Amália ( 1851. január 19.-1890. március 1.) „nagyon szép asszony volt, a családban mindenki rá akart hasonlítani. Soha nem tanult meg magyarul, ezért aztán mindenki megtanult jól németül." A családi emlékezet homályosan őrizte meg a Rosonowsky házak számát, volt családtag, aki hat bérházat emlegetett. Horváth Kató albumában szerepel egy bécsi sarokház fotója. Ez volt az utolsó ház, amit 1936-ban értékesítettek, árából minden családtag örökölt, s akkor még luxus holmikra költhettek. „Kezamka [így nevezte Amália nagymamát unokája] perzsabundát vett, anyámnak pedig bútort csináltattak ez ebédlőbe. Kató is bundát vett."

15 Ilona férje, dr. Horváth Ferenc ügyvéd egy újonnan épült fővárosi ház egyik modern lakásába fektette a pénzt, amit később kiadtak. „Persze ezt is elvették. Minden elvettek. A szőlőt, a családi házat, a nagyapa házát. Kaptam kárpótlást, majd azért nevetni fog, 310 ezer forintot."

16 Az ifjú pár első stációja Magyarországon a csallóközi Somorja [ma Szlovákia] volt.

17 Ott vásárolták meg a megüresedett gyógyszertár működtetésének jogát. Első két gyermekük még ott született, Ödön fiúk 1874-ben, Amália leányuk 1875-ben. Onnan hamarosan Zalaegerszegre települtek, mert itt nagyobb kilátások vártak rájuk, nagyobb gyógyszertárral és ügyfélkörrel. Zalaegerszeg lakóinak száma 1880-ban 6423, míg 1890-ben 7811 fő volt.