Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)
RITOÓK ÁGNES: Zalavár-Vársziget Árpád-kori „tornya"
ZALAI MÚZEUM 17 2008 221 Ritoók Ágnes Zalavár-Vársziget Árpád-kori „tornya" 1938-ban Zalavár határában Zala megye emlékművet emelt Szent István tiszteletére. Az aediculát a Vársziget legmagasabb pontján építették fel. Ezt 1985ben megújították, mellé Cirill és Metód bronzszobrát magába foglaló emlékoszlopot állítottak, és sor került a környezet rendezésére is. A munkát régészeti kutatás előzte meg, melyet Cs. Sós Ágnes irányított. A terület kutatása befejezetlen maradt.' Hitelesítő ásatásra nem volt lehetőség, így az egyes jelenségek leírása az 1982-1985. években készült dokumentáción alapul. A tágabb környezet teljes feltárása során (1998-2001) kapott adatok azonban némileg segítették az értékelést. A Várszigeten áthaladó Zalavár-zalaszabari út déli oldalán - az emlékmű dombját kikerülve - már 1982ben és 1983-ban nagyobb felületeket géppel lehumuszoltak. A domb környékén „a levett földréteg erősen törmelékes volt", és „a lehumuszolt felületen is meszes kőtörmeléket" Egyeltek meg. 1984-ben a domb tövében nyitott és kézi erővel mélyített szelvény feltárása során bebizonyosodott, hogy a kiemelkedés nem teljesen modern szintemelés eredménye. 2 Omladék már közvetlenül a szántás alatt, 50 cm mélyen jelentkezett. 1985-ben mégis újra géppel toltak le az egykori domborulatról közel 1 m vastag földréteget. 3 A feltárt maradványok (1. kép) Épület (2-3. kép) A „lehumuszolást" követő feltárás egy nyugatkeleti tájolású, téglalap alaprajzú (9,4 x 8,5 m) épület töredékeit hozta - részlegesen - napvilágra. A jobbára bontási törmelékkel visszatöltött, 30-50 cm mélyen megmaradt alapozási(falkiszedési) árkok alapján az alapfalak szélessége 1,5 m lehetett. Az északnyugati és északkeleti saroknál azonban szélesebb törmelékfolt jelentkezett, alapozási árkok vonalához képest 1 m melyen hatolva be az épület terébe. Ezeket a csomópontokat az alapárok átlós irányú bővítményébe, átlagosan 40 cm mélyre levert cölöpsorokkal (átmérő: 10-15 cm) támasztották alá, mivel az épületet laza homokos altalajon, illetve korábbi telepobjektumok fölött emelték. A délkeleti sarok helyén azonban csupán néhány cölöplyukat találtak. Ezek egy nagy kiterjedésű és igen kemény agyagréteget ütöttek át. Az egykori építők feltehetőleg éppen ebben bízva sűrű cölöpalapozás készítését itt szükségtelennek ítélték. (Az északnyugati sarok rövid ismert szakaszánál azonban hasonló rétegviszonyok ellenére mégis elkészítették.) A nyugati fal középső szakaszának területe igen bolygatott volt. Alapozási árok vonalát nem sikerült rögzíteni. Ezért az ásató ide rekonstruálta az épület bejáratát, és a nyílás falazatának tagolásaként értelmezte az északnyugati saroknál is megfigyelt jellegzetes alapozástechnikát. Az észak- és délnyugati sarok alapozási (falkiszedési) árkában a legalsó kősorok részletei megmaradtak: a ferdén egymás mellett álló lapos homokkövek sorát az ásató bolygatás eredményének vélte, de feltehetőleg inkább az egykori halszálkás építésmód maradványai. A kövek között nem figyeltek meg kötőanyagot, „egészen kevés, homokos habarcs" csupán az omladék felső szintjében jelentkezett. Az épületfeltárás dokumentációja téglákat csak egy, az épület pusztulását követő beásás (III. metszet) betöltésében említ. Cölöprendszer Az épületmaradványoktól mintegy 10 m-re északkeletre (ugyancsak géppel lehumuszolt területen) több, párhuzamos cölöpsort, illetve cölöpcsoportot tártak fel. A 12 m hosszú nyugat-kelet irányú sorozat közel derékszögű töréssel folytatódik dél felé ismét legalább 12 m hosszúságban. Az épület alapárkába vert cölöpökhöz
