Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

SZŐKE BÉLA MIKLÓS: Kora avar kori veremház Balatonmagyaród-Hidvégpusztán

lágyan ívelő oldalú, szúk aljú (jellemző edényei: 3. kép 6; 4. kép /), c) széles szájú, közel függőleges peremű, enyhén szögletesen törő, erős vállú, nyúlánk testű (jellemző edényei pl. 2. kép 2; 5. kép 2) d) széles szájú, enyhén kihajló peremű, lágy ívben hajló oldalú, szélesebb aljú fazék (jellemző edényei: 2. kép 5; 3. kép 2, 5) Az egyetlen tál legjobb párhuzama a lengyelföldi korai szláv anyagban egy kétfülü tál (PARCZEWSKI 1993, 33, Abb. 12, 10.7. típus), aminél azonban - az későbbi Alpok-vidéki és itáliai, továbbá a ZalavárVárszigeten előkerült, Karoling-kori párhuzamok alapján - érdemes elgondolkodni azon, hogy nem a parázsborító/sütőharang egy korai, kézzel formált megjelenési formájával van-e dolgunk. Az edénykészlet prágai típushoz tartozását erősíti a készítési technika és a soványító anyag fajtájának és az agyagmáz (engobe) használatának jellege is (PARCZEWSKI 1993, 26-28). Ugyanez az agyagmegmunkálás és égetés jellemzi a közeli kehidai, zalakomári (SZŐKE 1994, 4. és 5. tábla) és pókaszepetki (CS. SÓS - SALAMON 1995, Pl. CVII. 5, CX. 1-2, CXI. 2-4, 6-7, CXII. 5, stb.) birituális temetők, továbbá az olyan távolabbi nekropolisok, mint pl. Budakalász - Dunapart (VIDA 1999, Taf. 160-161) korai avar korra keltezhető temetkezéseinek urnáit és edénymellékleteit. Ezek között az edények közvetlen formai párhuzamait is megtaláljuk: a pókaszepetki temető 77 és 81. sír urnája (CS. SÓS - SALAMON 1995, Pl. XXIX. 4-5) a 2. kép 3, a 73. síré (u.o. Pl. XXIX 2) a 4. kép /., a 106. síré (u.o. Pl. XXXI. 2) pedig a 3. kép I. edényével rokon, míg a zalakomári 531. sír urnája (SZŐKE 1994 5. tábla 1) a 3. kép 6. edényével azonos formájú. Végül a hídvégpusztai edényekkel, közülük is elsősorban a c-d) csoport edényeivel rokon formájú kerámia az ország másik végéből, a Nyírségből ismert, a kisvárdai TVtoronynál feltárt korai szláv teleprészlet kőtűzhelyes veremházaiból és agyag kemencés műhelygödréből került elő (ISTVÁNOVITS 2001). A hídvégpusztai kerámiaformákat I. Pleinerová és J. Zeman elméleti alapvetése (PLEINEROVÁ ZEMAN 1970), és M. Parczewskinck a lengyelországi (PARCZEWSKI 1993), G. Fuseknck pedig a szlovákiai (FUSEK 1994) kerámialeleteket feldolgozó összefoglaló munkái alapján köthetjük típusokhoz. Ezek Pleinerová - Zeman csoportosítása alapján az 1.-4. csoport között oszlanak meg, M. Parczewski 11 típusából a 2. 3. és 8. típusok közé, míg G. Fusek tipológiai rendszerében az Ia-b és a II. fázis edény formái közé illeszthetők. G. Fusek abszolút kronológiai kereteket is megad, az la. fázist a 6. század első, a b fázist a század második felére, míg a II. fázist a 6./7. század fordulójától a 7. század második harmadáig keltezi (FUSEK 1994, 306-307). Vida T. ezzel szemben Fusek I. és II. fázisát egyetlen tipológiai egységként tárgyalja, és jóval rövidebb időszakra, a 6./7. század fordulójára keltezi (VIDA 1999, 153-154, Abb. 64). A hídvégpusztai edénycsoportok közül nem mindegyikhez találunk párhuzamot a korai szláv edényformák között. így pl. az a) pont alatt leírt szűk szájú, gömbölyű vállú edényformához egyik szláv kerámiatipológiai rendszerben sem található analógia, megvan ugyanakkor a dunántúli 5.-6. századi, továbbélő késő antik (romani) és a helyi germán (szvéb) népesség által létesített településeken, így pl. Ordacsehi-Kis töltés lelőhelyen, szórványként (KULCSÁR 2007 180. kép). Hasonló a helyzet a d) alcsoportba sorolt, lágy Sprofilú, alig kihajló peremű fazékformával, amely már az avar honfoglalás előtti, langobard időszak telepein és temetőiben is felbukkan. Megtalálható OrdacsehiKistöltésen, és nagyobb számban fordul elő ZamárdiKútvölgyi dűlő 6. századi településén (BOCSI 2008, Abb. 12. - 6. anyagcsoport), bepecsételt díszű, kiöntőcsöves díszedény társaságában (SZŐKE 2007), amellett megvan - ahogy erre Bóna István már jó néhány évtizede felhívta a figyelmet - a langobard temetőkben is, így pl. Szentendre 20, és 74, Linz 49. és Langlebarn sírjaiban is (BÓNA 1968, Abb. 3; 4.3 -4), ám ha a langobard párhuzamok alapján magának a prágai kultúrának a létét is kétségbe vonjuk (CURTA 2001, 289), a gyereket is kiontjuk a fürdővízzel. Végül a korai szláv kerámiától idegennek látszik a perem bevagdosással díszítése. Ezt a díszítésmódot csak a szlovákiai emlékanyagban fedezhetjük fel, de ott is viszonylag ritkán alkalmazzák, többnyire csak akkor, amikor már az edény felületét is díszítik (pl. Blazice 4. objektum, Galanta-Matúskovo, Chlaba, Komjatice-Blatnica, Stupava 4. és 9. urna, VycapyOpatovce - Cseterdülő 6. sír: FUSEK 1994. Tab. V.8, XIII.1, XVII. 11,14, XIX.22, LX.5-6, LXV.7). Ezzel szemben a Dunántúlon már az avarok előtti időben feltűnik, mint pl. a zömmel langobard-kori zamárdi telep díszítetlen, korongolatlan kerámiájánál, ráadásul relatíve gyakran (vö. BOCSI 2008. Abb. 14 - 6/IB3, 6/Ic3, 6/IIa2 edények). A fentiek alapján kevés kételyünk maradhat a tekintetben, hogy Balatonmagyaród-Hídvégpusztán egy olyan félverem ház került napvilágra, amelynek edénykészletét egy nyugati-szláv kulturális közegből érkező, de a helyi későantik-langobard házi kerámiát is ismerő fazekas készítette. A készítés és használat idejének abszolút kormeghatározása azonban már nehezebb, hiszen a veremházból a kerámián kívül más, keltezést segítő kislelet nem került elő. A fent idézett összefoglaló munkák kerámiára vonatkozó kcltezési javaslatai mindenesetre