Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

MÜLLER RÓBERT: A Zalaegerszeg, Nekeresd majori római kori tumulusok

Zalaegerszeg város szabályozási tervének melléklete, az örökségvédelmi hatástanulmány, szintén csak egy nagyobb kört tudott bejelölni lelőhelyként. A lelőhely közelebbi meghatározásához a következő adatok állnak rendelkezésünkre: a lelőhely tulajdonosa Zalaegerszeg város volt, és az erdő tölgyes volt. A Nekeresdi major és közvetlen környéke, így a tőle ÉK-re lévő háromszög alakú erdő is a veszprémi püspök tulajdona volt. A major egyes épületei ma is állnak, a püspöki erdő pedig jól azonosítható a mai várostérképen a 74-es, Egervári út és a Pózvára vezető út között (4. kép, a majorsági épületek feketével kiemelve, a püspöki erdőt 1-sel jelöltük.) A városi erdő, a Felső erdő részeként ÉK-ről csatlakozott a püspöki erdőhöz, és hozzávetőleg 6-800 m-re volt a majorságtól (4. kép, sraffozott felület).

11 Ugyanilyen távolságra lehetett az ugyancsak városi tulajdonban lévő „Szabad csács" elnevezésű erdőterület, de annak faállománya elsősorban éger volt.

12 Egy 1852-ben készült összeírás szerint a Felső-erdő „alja legelő. Ritka vén tölgyfákhói áll, melyeknek teteje mindig félig száraz, az alja rét. " (SZAKÁCS 2006. 249. 11.). Az 1859-ben készült erdőrendtartás szerint a Felső erdőben a legeltetést akadályozták a húsfenyő bokrok, melyből minden egerszegi lakos ingyen vághatott magának (SZAKÁCS 2006. 254.). 1885-86-ra a bokrokat kiirthatták és a lelőhely öreg tölgyekkel ritkán benőtt legelő volt. így érthető, hogy Lipp csak a feltűnően kemény, kavicsos talajról szólt, fa kivágásról viszont nem, csak megjegyezte, hogy azokat a halmokat, amelyeken nagy tölgyfák álltak nem tárta fel. A tölgyfákat nem sokkal Lipp kutatása után kivágták, és az 1890-es évek elején akáccal ültették be a területet. Az egerszegiként eladott tárgyak között, mint láttuk voltak őskoriak is. A legérdekesebb tárgy a fiiles csésze. Nos ez a típus a késői urnamezős forma továbbéléseként a hallstatti kultúra elejére keltezhető (HaB

3 - HaC), és a települések leggyakoribb leletei közé tartozik (KLEMM 1996. 190., 193. és T. 3. A2.6.1. és T. 7. B2.5.2. omphalosszal is). Gondolhatnánk, hogy talán a római kori halomsíros temetőt egy koravaskori település helyére telepítették, de a lelőhelyet illetően maga Lipp adja meg a választ: ...éretsültem egy másik, szintén Egerszeg szomszédságában lévő lelőhelyről a kisfaludi hegyen Csecs (helycsen Csács) mellett, a honnan egy nagyobb átfúrt borostyánkő és alabástrom gyöngyöt, nemkülönben négy orsógombot agyagból és egy bronzba foglalt kis alabástrom félgömböt kaptam, valószínűleg korongos fibula részét." (LIPP 1886. 42.) A felsorolt leletek közül nem nehéz azonosítani a borostyánkő korongot (145/1885.8. 3. kép 5.), és az agyag orsógombokat (145/1885.9-12. 3. kép 6-7.). Ezért joggal feltételezzük, hogy a csésze is a Zalaszentiván-Kisfaludi hegy, későbronzkor-koravaskori lelőhelyről került Lipphez, csak nem ekkor, hanem később, hisz a lelőhelyre kíváncsi volt, és még az évben meg is tekintette: „December 1-én, megyebizottsági tag lévén, gyűlésre Egerszegen megjelentem és ekkor szemügyre vettem a kisfaludi hegyet is. Ott oly őskori erődítmény romjait láttam, melyet a német archaeológusok „ Verglaste Burgnak" neveznek, és tudtommal Magyarországon még másutt seholsem találtatott. Ezek a romok a hegy legmagasabb részén három egymás melletti szőlőben kisebb nagyobb tömegekben kerülnek elő, állanak pedig fél-egész egy méter vastagságú tömött, de kiégetett agyagfalakból, melyek küloldala hellyel-közzel, bizonyára a melléjük rakott roppant tűz következtében megolvadván, az agyag közé keveredett homok mázas simaságot mutat. Egész környezetüket jászén és cserépdarabok borítják el... " (LIPP 1886. 43.). A csészét, kettétörve talán e látogatás során kapta. Leírását azért idéztem ilyen hosszan, mert ez az első érzékletes leírás a Zalaszentiván-Kisfaludi hegy kora Árpád-kori vörös sáncáról (NOVÁKI 1964.). Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy Zalaegerszegen az első régészeti feltárást Lipp Vilmos végezte a Nekeresd major melletti Felső-erdő területén egy római kori halomsíros temetőben, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeumban azonosított leletei alapján a 2. században használtak. A nekeresdiként eladott leletek között lévő koravaskori tárgyak pedig a Zalaszentiván-Kisfaludi hegy őskori, megerődített magaslati telepén kerültek elő.