Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

HORVÁTH LÁSZLÓ: Kelta pszeudo-kantharos Zalakomárból (Zala m.)

Ezeket a teljes emberalakos ábrázolásokat Szabó M. a Kr.e. 3. századi etruszko-itáliai előképekre vezeti vissza, és feltételezi, hogy a plasztikus díszítőmotívum valószínűleg a cispadanai boiusok közvetítésével került át a Kárpát-medencébe (SZABÓ 2005, 53). Az anthropomorf ábrázolásokon kívül ugyancsak több azoknak az egyfülü, vagy kétfülü edényeknek a száma, amelyeknél a fül tetején zoomorf díszítés van, pl. bika-, kos-, bovidafej (Kosd, Káloz-Nagyhörcsök, Aporliget-Bátorliget, Csobaj, Szob, Mátraszőlős), de újabban teljes állatalak ábrázolásával is találkozunk egy Ludasról előkerült pszeudo-kantharoson, amelynél az edény fülei vaddisznó alakúak. Mindezek a helyi hagyomány továbbélését bizonyítják. A plasztikus ábrázolásokkal rendelkező kantharosok és pszeudo-kantharosok, valamint a kancsók, korsók testén „kiegészítő" díszítésként még néha - a zalakomári példányhoz hasonlóan - pecsételt, karcolt, vagy besimított minta látható (Pl. SZABÓ 1974, Cat. No. 43, 46, 47, 51, 52, 54, 55, 59). Mindezeken kívül a kétfülü edények között is sok olyat találunk, amelyeknél nincs semmiféle anthropomorf, zoomorf, vagy egyéb plasztikus ábrázolás, azonban ezeket is gyakran díszítették pecsételt, bekarcolt, vagy besimított mintával, így is hangsúlyozva az edényforma különlegességét, díszkerámia voltát (Pl. MÁRTON 1933, XXII. t. 1-2: Káloz-Nagyhörcsök; KÁROLYI 2004, 165. kép: Celldömölk; HORVÁTH 1987b, T. XXVI, 2: Rczi; HORVÁTH 1972b, 28, 2: Balatonfőkajár; HELLEBRANDT 1989b, 17. kép: Miskolc-Újdiósgyör; HELLEBRANDT 1999, Pl. LXXV, 1: Kistokaj Kültelkek). A zalakomári pszeudo-kantharos vállán lévő fogazott ívekből és körös pecsétlésekből álló díszítősor a közép-LT edényeken gyakran előfordul (SZABÓ 2005, 109-110). Az egyházasdcngelegi Audolcontípusú kelta ezüst pénzleletet is ilyen, a Kr.e. 3. század közepe körüli időpontra keltezett pecsételt díszítésű edénybe rejtették el (SZABÓ 2005, 44-45) és hasonló időpontra lehet keltezni a párhuzamaként többször emlegetett egyik magyarszerdahelyi edényt is (HORVÁTH 1979, X.t. 5). A maszkábrázolás a keltáknál évszázadokon át nagyon közkedvelt volt, a legkülönbözőbb formában és tárgyon fordul elő. Megtaláljuk például a maszkmotívumot a vésett díszű kardok növényi ornamentikájának sűrűjében, az ékszereken (fibula, torques, karperec, üveggyöngy), a bronz- és vasmüvesség tárgyain (tengelyszeg, fémedény fülén, rövid kard markolatán, vaskardon maszk-bélyegként), a pénzeken, a kő-plasztika alkotásain, az agyagedényeken, vagy magában, a gyakorlatban is elkészített emberi vas, vagy bronz maszk formájában. A koponya/fejkultusznak kiemelkedő szerepe volt a kelták vallási elképzeléseiben: a fej szimbolizálta az egész alakot és a maszkábrázolások is felidézték a mögöttük lévő gondolatokat, vallási képzeteket (ősök tisztelete, halotti kultusz, ellenség legyőzése, apotropaikus jelleg stb.). A maszkábrázolásoknak csak néha volt csupán dekoratív szerepe, a legtöbbször egy meghatározott személyre, egy istenségre, vagy démonra utaltak, akiknek egyrészről védelmet kellett biztosítani a rossz, a baj ellen (PETRES 1971, 144-145; POLENZ 1974, 386 skk; PETRES 1998-99, 370; HORVÁTH 2004, 213-214; SZABÓ 2005, 93), másrészről a maszkábrázolások, így az egy- és kétfülü alakos díszítésű edények is a halottkultusszal, ill. a túlvilági hittel állhattak kapcsolatban (KNEZ-SZABÓ 1981, 87). Az sem lehet teljesen véletlen, hogy az ábrázolásokat az edények fülén leggyakrabban úgy helyezték el, hogy az edény belseje felé néztek, szinte megfigyelő, védő pozícióban. Megpróbáltuk a publikált, a szakirodalomban fellelhető adatok felhasználásával összegyűjteni és megvizsgálni az összes Kárpát-medencei kelta kantharos és pszeudo-kantharos előkerülési körülményeit.

4 Regiszterünkbe 44 lelőhely került, amelyek közül sajnos csak nagyon kevés rendelkezik hitelesnek mondható információval. A különböző lelőhelyekről összesen 18 sírnál maradtak fenn a temetkezésre vonatkozó, de nagy részt hiányos adatok (a BelgradKarabunna temető sírjait itt nem számítva): 7 sírnál az elhunyt személy harcos volt (Balatonederics: HORVÁTH 1987b, 66; Káloz-Nagyhörcsök: MÁRTON 1933,103; Bonyhád: HUNYADY 1957, 86-87; Somogytúr: SZABÓ-NÉMETH 2000, 250; Kistokaj: HELLEBRANDT 1999, 205-206; Mana: BENADIK 1983, 54-55; Celldömölk: KÁROLYI 2004, 165. kép). Két sír esetében biztos, hogy női temetkezés melléklete volt a pszeudo-kantharos (Balatonfőkajár: HORVÁTH 1972b, 98-99; Rezi: HORVÁTH 1987b, 116-117), egy sírnál gyerek volt az elhunyt (Csobaj: HELLEBRANDT 1989a, 49), míg a többi temetkezésnél bizonytalan volt a halott neme a mellékletek jellegtelensége miatt, vagy a bolygatások után megmaradt hiányos mellékletekből nem lehetett egyértelműen következtetni az eltemetett személyre. A figurális ábrázolással rendelkező kétfülü edények közül mindenesetre feltűnő, hogy a balatonedericsi és a káloz-nagyhörcsöki is fegyveres sírból került napvilágra, ha csak a hitelesnek mondható temetkezéseket nézzük. A fenti adatok sajnos nem elegendők valamilyen következtetés levonására, csupán azt lehet megfogalmazni, hogy a kétfülü edények gyakrabban fordulnak elő a fegyveres sírokban. Ezekhez a lelőhelyekhez számítottuk a telepfeltárásoknál felszínre került és a