Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)
Kostyál László: Elutasítottból professzor. Kisfaludi Strobl Zsigmond és a képzőművészeti akadémia
Elutasítottból professzor 253 szerepel, ami a főiskola történetének egyik leglátványosabb hamisítása. 1927. március 6-án a rektori tanács ülésén Kisfaludi Stróbl kéri, hogy a Stróbl Alajos halálával megürült epreskerti műtermet osszák két szintre, így neki is lehetne saját műhelye. A kérdés megvizsgálására bizottság alakult, azzal, hogy amenynyiben nem teljesíthető, a műtermet a szintén pályázó Szentgyörgyi kapja meg. A következő ülésen, április 29-én a bizottság jelezte, hogy a szintbeli megosztás nem lehetséges, így Stróbl, úgy tűnt, hoppon maradt. Ugyanezen az ülésen viszont jelölte őt a rektori tanács a Rajztanárvizsgáló Bizottságba (úgy látszik, ottani, már két éve tartó jelenléte nem hivatalos státuszból származott). Hamarosan a műterem kérdése is megoldódott, s május 29-én a Pesti Napló már arról tudósított, hogy Stróbl Zsigmond, a Képzőművészeti Főiskola tanára átvette Stróbl Alajos örökét az Epreskertben. 1928. február 3-án a rektori tanács megbízta Stroblt, aki más ügyből utazott Amerikába, hogy a Kossuth szobor New York-i leleplezésén képviselje a főiskolát. E bejegyzés fontos kérdést vet fel. Bosznay István a főiskola vezetése ellen intézett támadásainak egyik fontos vádja, hogy egyes kivételezett tanárok másoknál többet engedhetnek meg maguknak, s egyéb művészi tevékenységük folytatása miatt nem, vagy mulasztásokkal tesznek eleget oktatási kötelezettségeiknek. Nem tudjuk, Bosznay pontosan kire utalt, azonban már ekkor is, és a következő években pedig különösen illenek e szavak a kétségkívül sokat utazó, és a harmincas években szinte minden évben hónapokat Londonban töltő Stroblra. Réti 1928 decemberében a már említett bizottság IV. ülésén kifejtette, hogy „művészeti okokból a művésztanár nem gátolható bizonyos szabadabb mozgásban. Ha egy kiváló művészt tanárnak meghívnak (pláne ha fizetés nélkül! - K. L.), nem szabad ezt úgy tenni, hogy művészi alkotó lehetőségeit elvegyék vagy minimumra csökkentsék. Pótolhatatlan szellemi kár lenne, amit a magyar művészet így veszít. A tanárkodás az alkotással úgyis nehezen kapcsolható egyik a másik kára nélkül és ép ez okból a művész-tanár nem kezelhető egészen az egyéb tisztviselők módjára". 18 Ehhez az elvhez az intézmény vezetése a későbbiekben is tartotta magát. Az 1931-32-es tanévben például Stróbl két hónap szabadságot kapott, 19 1933ban május-június hónapra „angliai művészeti megbízatásának lebonyolítására... szabadságoltatott" (részben a sajtóból az is kiderül, hogy csak október végén tért haza, tehát fél évet töltött Londonban 20 ). 1934-ben áprilisra, májusra és júniusra, majd októberre és novemberre, 1935-ben május 15-től június végéig, majd októberre és novemberre, 1936ban ismét május 15-től június 30-ig kapott hasonló indokkal szabadságot. Az 1936-37-es tanévben hat havi szabadságot élvezett. 21 Ez a magyarázata annak, hogyan tudott Stróbl 1931-39 között a főiskolai és a Százados úti művésztelepen lévő saját műterme mellett egy harmadikat is folyamatosan fenntartani, Londonban (Chelsea művésznegyede, Manresa road 18-as műterem). Kint tartózkodása egyfajta kultúrpolitikai missziót is jelentett, ami különösen fontos volt az évtized második felében a polarizálódó Európában egyre inkább a német orientáció felé sodródó magyar kultuszkormányzat számára. Hivatalos megbízatása nem volt ugyan, de szerepének ő maga, 22 és a főiskola vezetése is tudatában volt. A főiskolán eközben a távollévő professzort tanártársai mellett részben a saját osztályából kiemelt, felsőbb évfolyamokon tanuló, ösztöndíjas tanársegédek helyettesítették, 1931-32-ben Boldogfai Farkas Sándor, 1933 tavaszán, majd a következő két tanévben, 1935 nyaráig Gecső Sándor, 1936-37-ben és 1937-38-ban Dabóczi Mihály, 1938-39-ben Győri Dezső, 1939-40-ben Haáz Sándor. 23 Az 1950-es években ez a rendszer megváltozott, a kiemelt tanársegédeket demonstrátornak nevezték (e tisztet 1949-51 között például ifj. Szabó István töltötte be), szerepük is módosult, ekkor Stróbl külföldi útjai alkalmával általában Pátzay Pál korrigált helyette. 24 Amikor itthon volt, tanári feladatait lelkiismeretesen és tanítványai iránt érzett szeretettel látta el. Harminchét esztendő alatt igen sok növendéke volt, közülük jó néhányan jelentős művésszé váltak. Mindjárt tanári pályája elején került hozzá Goldman György, egy évvel később Schaár Erzsébet és Vilt Tibor, majd többek között Herczeg Klára, Beck András, Kocsis András, Boldogfai Farkas Sándor, Osváth Imre, Bársony György, Dabóczy Mihály, Megyeri Barna, Bíró Iván, Somogyi József, Benczédi Sándor, Meszes Tóth Gyula, Kincses Mária, Kiss István, Lesenyei Márta, ifj. Szabó István, Czinder Antal, Tóth Sándor, Paál István, Segesdi György és még sokan mások. Számukat összesen két és háromszáz közé becsülhetjük. Az Epreskert fogalom volt Stróbl számára, megtiszteltetésnek és örömnek érezte, hogy ott taníthat. Elődjét, Stróbl Alajost különösen is tisztelte. Amikor az 1940-es évek végén meghallotta, hogy Stróbl Alajos özvegyének házát államosították, s őt magát ki akarják lakoltatni, felháborodásában felhívta egyenesen az MDP központját. Egy illetékest kért, és bár nem is tudta, kivel beszél, bemutatkozott, és kifejezte felháborodását amiatt, hogy egy Európa-hírű művészünk özvegyével így bánnak. „Ez szégyen" - mondta, és letette a kagylót. A merész akció elérte célját: bár a házat államosították, az özvegy maradhatott. Kisfaludi Stróbl növendékeivel is jó emberi kontaktust épített ki, érdeklődött
