Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Kvassay Judit: Árpád-kori településnyomok Nagykanizsa határában (Az M7 autópálya nyomvonalán 2004-ben végzett régészeti kutatások eredményei)

ZALAI MÚZEUM 16 2007 55 Kvassay Judit Árpád-kori településnyomok Nagykanizsa határában (Az M7 autópálya nyomvonalán 2004-ben végzett régészeti kutatások eredményei) 1. Bevezető Az M7 autópálya nyomvonala Nagykanizsa határának északi részét kelet-nyugati irányban, mintegy 9 km hosszúságban szeli át. Az út az észak­keleti részen patakvölgyekkel (Bakónaki-patak, Péterfai-árok, Lazsnak-patak) tagolt, észak-déli irányú dombhátakon halad. Az északnyugati szakasz a Principális-csatorna (a középkori Kanizsa-vize) széles, mocsaras területeit keresztezi. A tárgyalt nyomvonal-rész keleti felében, 2004-ben 5 lelőhelyen került sor az építést megelőző régészti feltárások elvégzésére (1. kép). Valamennyi helyszínen kerültek elő Árpád-kori településnyomok. A Péterfai-árok keleti partján, a Nagykanizsa­Bilkei-dülőben (1. kép 5.), őskori és római kori leletek mellett az írott forrásokból Bille néven ismert falu Árpád-kori objektumai kerültek napvilágra (SZÁRAZ 2005, 248-249.). A Lazsnak-patak és a Principális csatorna összefolyásánál emelkedő dombháton a rézkortól kezdve rendszeresen megtelepedtek az emberek (EKE 2005, 249-250; EKE 2006, 45-46.), így az oklevelekből szintén ismert Lasnok falu lakói is. A nagyméretű (570x110 méter), Nagykanizsa­Palin-Szociális otthon elnevezésű régészeti lelőhely (1. kép 4.) harmada került feltárásra az autópálya­építés különféle munkafázisait, valamint a nagykani­zsai ipari park létesítményei építését megelőzően. 1 Az egymás közelében elhelyezkedő Katonatemető­dűlő (KVASSAY 2005, 249.), a Békás-tó (TOKAI 2005, 248.) és a Récsei út menti északi-dűlő 2 (TOKAI 2005, 250.) lelőhelyen viszont néhány objektumos Árpád-kori településnyomok mutatkoztak. Az aláb­biakban ennek a három feltárásnak objektumait és leleteit tesszük közzé. 1. kép: Nagykanizsa északkeleti határa, az M7 autópálya nyomvonalán feltárt Árpád-kori lelőhelyekkel 1 : Bilkei-dűlö; 2: Palin-Szociális otthon; 3: Katonatemető-dűlő; 4: Békás-tó 5: Récsei út menti északi-dűlő Fig 1 : M7 motorway construction in the North-eastern part of Nagykanizsás territory with the investigated Arpádian Age sites 1: Bilkei-dűlő; 2: Palin-Szociális otthon; 3: Katona-temető­dűlő; 4: Békás-tó 5: Récsei út menti északi-dűlő 2. A lelőhelyek leírása 2. L Nagykanizsa-Katonatemető-dülő Nagykanizsa belterületétől északkeletre, a Péterfai­árok nyugati partjára lejtő domb tetején és oldalán egy nagy kiterjedésű, észak-déli hossztengelyű lelőhely húzódik (1. kép 1.). A korábbi terepmunkák alkal­mával lokalizált és kutatott lelőhely északi részén kelta és római településnyomok valamint temetkezé­sek ismertek (HORVÁTH 1994, 107, 120, 122.); déli részén pedig, amelyet az M7 autópálya nyomvonala

Next

/
Oldalképek
Tartalom