Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Horváth László: Gyerekjáték vagy attribútum? Kelta leletek Magyarszentmiklósról (Zala megye)

36 Horváth László különösen nagy számban találtak ilyen tálakat az erődített települések ásatásain (DIZDAR 2001, 119). Mindenhol találkozhatunk magasabb és laposabb variánsokkal. A magyarszentmiklósi behúzott peremű tál töredékek közül a feltűnően lapos és belső oldalán besimított vonalakkal díszített (110) darab párhuzamait kivétel nélkül LT D környezetből ismerjük (BONIS 1969, 177; PINGEL 1971, 55-56; MEDUNA 1980, 145, 148, Abb.21, 2). A besimított díszítéssel külön foglalkozunk. 2. Behúzott peremű tál duzzadt peremmel. Ennél a formánál a duzzadt perem közvetlenül ráül a gömbölyű vállra és a vállnál a legszélesebb a tál (13, két db). A manchingi anyagban ezt a formát „Schüsseln mit auBen abgesetztem oder verdicktem Rand"-ként írják le (PINGEL 1971, 57). Már a LT B2/C1 alatt is találkozunk ezzel a formával, méghozzá a szomszédságban lévő magyarszerdahelyi temetőben, mutatván a táltípus korai meglétét (HORVÁTH 1979, 62-63). A morvaországi anyagban is hosszú életű ez a forma, a 26. horizont (LT Bl-LT D) mindegyikében szerepel, mint jellemző típus (MEDUNA 1980,140 skk.). A Gellérthegy-tabáni LT D anyagban számos példánya került elő, sokszor belső felületükön besimított mintával és gyakran az ilyen profilú tálaknak a peremét díszítik a késő kelta dunántúli edényművességre jellemző füles gombok (BONIS 1969, 177-178). Budaörsről mint „bauchige Schüsseln mit Wulstrand" közlik ezt a LT C- és LT D-ben előforduló táltípust, ahol a LT D2 környezet az Augustus-kori előfordulását is megengedheti (OTTOMÁNYI 2005, 99, Abb. 11, 2, 125). Tőlünk délebbre, Gomolaván is számos hasonló példány került felszínre mindhárom horizontból (nagyjából a LT D periódus, Kr.e. 2. sz. második felétől Kr.u. 1.század végéig), mint az ottani 5. és 7. táltípus (JOVANOVIC 1988, Prilog la). Vinkovci környékén az A2b típusként szerepel és a behúzott peremű tálak között a második leggyakrabban előforduló a LT C2-D idején (DIZDAR 2001, 49-53). 3. Kihajló peremű tál. Ez a legáltalánosabb késő vaskori tálforma, amit gyakran S-profilú tálnak is neveznek. Magyarszentmiklóson kevés az olyan töredék, amely alapján teljes profilt rajzolhattunk volna, így a pontos típusukat sem lehetett meghatározni sokszor és néha az is bizonytalan volt, hogy egyáltalán tálhoz tartozott-e a töredék, vagy egy tálnál sokkal mélyebben folytatódhatott-e az edény. Mindenesetre kilenc töredéket soroltunk ehhez a formához (9, 10, 21, 42, 69, 71-73, 80). Ide soroltuk azokat a darabokat is, melyeknél van ugyan egy nagyon keskeny nyak is, de az alig észrevehető (11, 15). A Kárpát-medence késő vaskori táljainak osztályozását Hunyady I. végezte el, alapvető megállapításai ma is érvényesek. A korai időszakban a tál legnagyobb átmérője a középmagasságban helyezkedik el (LT B), a közép LT idején ez kissé lefelé csúszik. A LT C2-D idején a legszélesebb átmérő egészen fent található (HUNYADY 1942, 127 skk.). A magyarszentmiklósi töredékek között van olyan, amelyiknél a vállat kettős árkolás ( 10), vékony borda (9, 69) díszíti, kettőnél hangsúlyosabb a nyak és a váll találkozása (69, 70), vagy a nyak és a váll teljesen sima (42, 80). Mindezek általában a közép LT időszakra jellemzőek. Néhánynál (69) a váll magasabban helyezkedik el, ami kétségtelenül a LT C2-D-re utal, míg a legtöbbjénél csak annyit lehet mondani, hogy a LT С és a D periódusban is előfordul (HUNYADY 1942, 5-8. típus, 129-131; BÓNIS 1969, 176; JOVANOVIC 1988, 1-3. táltípus; DIZDAR 2001, A5a-A5b típus, 58-65; OTTOMÁNYI 2005, 97-98). Kézzel formált, korongolatlan kerámia Magyarszentmiklóson elenyésző a kézzel formált, korongolatlan kerámia, a teljes kerámialelet 4,3 %-a (6: szűrő, 29: tál, 128: edény, 138, 139: fazék). Ezek közül a szűrővel és a fazék töredékekkel kell bővebben foglalkoznunk. 1. Szűrő. Speciális funkciója lehetett a szűrőnek (6), mivel az oldalrészen szokásos, szabályos átlyukasztásokon kívül az alján csupán egy nagyobb, 6,4 cm átmérőjű kör alakú lyuk van, amely talán egy csövet fogadhatott be. Felhasználási módját egyelőre nem tudjuk, pontos párhuzamát a Nitra-Sindolka (LT B2/C1-LT C2/D1) kelta településről ismerjük (BREZINOVA 2000, Taf.12, 2a-b; 58, 1). Magyarszentmiklóson egy korongolt kis edény alján is (130) hasonló nagyobb lyuk van, de ez a töredék nem őrizte meg az oldalrészét, így nem tudjuk, hogy szűrő volt-e. 2. Fazekak. Az A/3, obj.-ból különböző fazekak 8 db peremtöredéke került napvilágra (138, 139). Egységesen jellemző rájuk a lyukacsos felület, a mészzuzalékos (kagyló?) soványítás. Formájuk kivétel nélkül a grafitos kelta edényeket utánozzák, kissé befelé hajló peremük alatt széles, vízszintes árok (kannelura) húzódik, az egyiket (138) ezalatt ferde bevagdosásokkal díszítették. Legutóbb Horváth F. dolgozta fel az Esztergom és környékének kézzel formált késő kelta és korai római kerámiáit, összefoglalta az azokkal kapcsolatos ismereteket. Tipológiájában a magyarszentmiklósi fazekak az I. típusba tartoznak (HORVÁTH 1998, 65, Tab.l.). Megállapítása szerint a vizsgált területen ez egy általánosan elterjedt forma, nemcsak Esztergom környékén és a Duna bal oldalán, Szlovákiában találjuk lelőhe-