Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Kostyál László: Elutasítottból professzor. Kisfaludi Strobl Zsigmond és a képzőművészeti akadémia

254 Kostyâl László magánéletük iránt is. Ahol tudott, segített nekik. Egy alkalommal, 1930-ban a kemény téli hideg miatt a nehéz anyagi helyzetben lévő főiskolán szénszünetet rendeltek el, s a hallgatók nem tudták folytatni megkezdett munkájukat. Stróbl ekkor már Csók Istvánnal együtt a Rotary Club tagja volt, ennek ülésén felkérte tagtársait, hogy segítsenek az áldatlan helyzet megoldásában. Azok, Goldberger Leóval az élen tiltakoztak, hogy ők nem fejős tehenek. Másnapra azonban a mágnás meggondolta magát, ellátogatott Stróbl műtermébe, és viselkedéséért elnézést kérve segélyt ajánlott fel, ami hamarosan meg is érkezett. Az eseményről Boldogfai Farkas Sándor, az egyik növendék, később Stróbl tanársegédje karikatúrát is rajzolt, amelyen Stróbl angyalszárnyú mikulásként puttonyában szenet hoz fagyoskodó tanítványainak.

25 Negyed évszázaddal később, 1956-ban, a forradalom bukását követően tanítványainak egy nagy ruháskosárnyi, az angol követségtől kapott élelmiszert vitt a kollégiumba. Kórházba került növendékeit meglátogatta, pénzt adott a már akkor sem túlságosan bőséges koszt kiegészítésére, kieszközölte ellátásuk javítását.

26 О maga a főiskolai tanári évekről így írt önéletrajzi könyvében: „Szerettem tanítani, szerettem a fiatalokat, boldogan voltam köztük, mert bennük visszavetítve egy kicsit hajdani magamat is láttam. Közülük sokan élenjáró művészek itthon is, külföldön is. Nehéz lenne mindnyájukat külön megnevezni... mindegyikük közel állt szívemhez. Néha magam is meglepődöm, mikor a művészeti lexikonokat böngészem, milyen sok szobrász életrajzi adatainál említik az én nevemet is: ezek mind tanítványaim voltak. Az Epreskert szent hely volt számomra - teli sok szép emlékkel. Mikor tanítani mentem, egy kicsit haza és saját ifjúságomba tértem vissza. Növendékeimet elsősorban a mesterségbeli tudásra tanítottam és arra, hogy mindig őszintén alkossanak, egyéniségüket megőrizve, természetük, vérük diktálása szerint. Az Akadémia kötelékeiben megkövetelt mesterségbeli tudást, az anatómiai ismeretek pontosságát megkívántam tőlük."

27 Mindjárt tanári pályájának első évében, 1924-ben került osztályába a későbbi jeles szobrász, Goldman György. Az ő életrajzírója, Theisler György szerint fejlődésében az akadémiai tanulmányok iskolás jellege elbizonytalanodást eredményezett, s egy idő után szinte epigon-szerűen kezdte követni mestere modorosságát, eklektikusnak mondott felfogását. Goldman talán éppen ezért két év után úgy vélte, hogy további fejlődéséhez az impulzusokat és a forrásokat máshol találhatja meg. Tanulmányait Budapesten megszakítva két évre Párizsba utazott, ahol az École des BeauxArts tanfolyamait hallgatta (ő a művészeti progressziót már nem a szabadiskolákban kereste, mint a francia fővárost a század első két évtizedében megjárt müvésztársainak többsége), és az akkori kortárs irányzatokkal ismerkedett. Itt talált rá igazi önmagára. Sikerei hallatán hazatérésében mestere, Stróbl is szerepet játszott, aki mellett végül műtermet kapott az Epreskertben.

28 A párizsi intermezzo Goldman életpályáján érzékelteti, hogy a tanítványok egyéniségének megőrzésére irányuló toleranciának hol voltak a határai. Stróbl nem az elmélet, hanem a gyakorlat embere volt. Tanári programot maga nem készített, de a főiskola előírásait precízen végrehajtotta. Ez a harmincas években még meglehetősen laza volt,

29 1949 után, Bortnyik alatt azonban megmerevedett.

30 Tanítványai visszaemlékezései szerint

31 ebben az időben hetente általában kétszer járt be a növendékek előrehaladását ellenőrizni, ilyenkor elsősorban érzés, valamint látvány után, és kevésbé szakmai érvek alapján korrigált. „Kedveském, nem látja, hogy ez itt nem jó?" kérdezte, és a készülő szoborhoz hozzányomott egy marék agyagot. Különösen jellegzetesen formázta egy-egy anyaghurkából, illetve golyóból - a szemöldököt és a szemgolyót, s tanította erre diákjait is. Kompozíciós problémákat úgy oldott meg, hogy négy-öt agyaggolyót helyezett az asztalra, és a köztük lévő térbeli kapcsolatok alapján, azokat megmagyarázva építtette fel az adott szobrot. „Mindig minden munkát végignézett. Sokszor bele-belemintázott" - emlékezett egy másik hajdani tanítványa. - „Bizony ifjú titánként berzenkedtünk e módszer ellen, mely akkor nem volt divat más tanárnál. Személyiségjegyeink megcsonkítását véltük, bár be kellett látni, hogy plasztikailag mindig mindent helyre tett, a felülettel nem törődött, a lényeget korrigálta, mi meg a divat, a felületfaktúra rabjai voltunk."

32 A mester közvetlen volt, őszinte és bohém. Mindemellett legendásan anyagias, ugyanakkor anyagi áldozatvállalásra is kész. Az ambivalencia növendékeinek hozzá való viszonyát is jellemezte: s bár tisztelték, alapvetően nem törekedtek hozzá. Inkább az arisztokratikus és kifinomult Pátzayt kedvelték. 1949et követően, mikor megszűnt a szabad tanárválasztás, Stróbl beosztott tanítványainak többsége várta, hogy elkerüljön tőle. Emberileg szerették ugyan, de nem tartották igazán jó tanárnak. Nem volt nagy hatású, az ifjúságot magával ragadó pedagógus. Egyszerű, józan gondolkozású ember volt, elméleti téren nem túl magasan képzett, inkább ösztönösen tanított. Tanártársai kicsit ki is nézték maguk közül, részben ezért, részben bohémsága miatt, részben nagy megrendelései, anyagi sikerei iránt érzett irigykedésük folytán. Elsősorban a mesterség, és nem a mélyenszántó gondolatiság volt az erénye, saját szellemi fölényét Pátzay éreztette is vele. Egy, a főiskola mindennapjait ragyogóan jellemző anekdota szerint egy alkalommal a délutáni mintázás után Stróbl