Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Kostyál László: Elutasítottból professzor. Kisfaludi Strobl Zsigmond és a képzőművészeti akadémia

252 Kostyál László helyzet, hogy ők immár nyolc éve fizetés nélkül tanítanak. Ez „példátlan az egész állami ügyvitelben" - húzta alá. Válaszában a rektor, Réti István elmondta, hogy a probléma megoldásával 1928 óta próbálkoznak, mindeddig sikertelenül. Sidló azt javasolta, hogy a három érintett művész menjen fel a miniszteri audienciára ebben az ügyben. Réti ezzel szemben kari delegáció kiküldését tartotta célravezetőnek, dacára annak, hogy neki mindeddig nem sikerült eljutnia a miniszterhez a kérdéssel (a küldöttség sem járt sikerrel, a probléma megoldása még közel két évet váratott magára).

13 Kisfaludi Stróbl Zsigmond harminchét éven keresztül, 1961-ig tevékenykedett főiskolai tanárként. E hosszú, csaknem négy évtizedes periódus alatt a főiskola több átalakításon ment keresztül, ezekre, lévén nem tartoznak szorosan tárgyunkhoz, csak röviden térünk ki. A Lyka-féle reformot 1931-ben Réti módosította. Ennek egyik előzménye annak az államtitkári vezetésű magas bizottságnak megalakulása tagjai között Gerevich Tiborral és Petrovics Elekkel -, amely az újabb, jelentős részben Bosznay István tanártól származó panaszok miatt 1928 decemberében kiszállt ellenőrizni a főiskolai reform megvalósulását. Bár megállapításai alapvetően pozitívak voltak és megerősítették a reformot,

14 a rektori tanácsot ekkor elnöklő Réti mégis további változtatások mellett döntött, aminek lényegi elemei az egységes alapképzés idejének egy évre történő csökkentése, a rajztanárképzés öt évre történő meghosszabbítása és a végzett művész-növendékek részére kétéves továbbképzés tagozat indítása. Ezek bevezetésével szinte egy időben, 1932-ben zajlott a két legrenitensebbnek tekintett reform-tanár, Csók és Vaszary nagy vihart kiváltott nyugdíjaztatása.

15 Mindez jelezte a reformerek lehetőségeinek és befolyásának határait. A következő években az így kialakított keretek viszonylag stabilnak, s egészen 1944-ig megfelelőnek bizonyultak a főiskola zavartalan működéséhez. A második világháborút követően a tanári kar szinte teljesen átalakult, a régiek közül csak hírmondónak maradtak néhányan, köztük Kisfaludi Stróbl, a már 1945-ben megrendelt és 1947-ben felavatott Felszabadulási emlékmű alkotója. Új szabályzatát az intézmény még maga készítette el, ez lényegileg a Lyka-Réti féle törekvéseket fejlesztette tovább, azonban nem sokáig maradhatott érvényben. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után általános tanügyi átalakítás kezdődött, a főiskolák részére a vallás- és közoktatásügyi minisztérium moszkvai mintára egységes főiskolai szabályzatot adott ki, amely centralizálta az irányítást, s a Képzőművészeti Főiskola élére Bortnyik Sándort nevezte ki főigazgatónak. Bortnyik szovjetizálta az oktatást, megszűnt a szabad tanárválasztás és a hallgatók viszonylagos óralátogatási szabadsága is. Minden tantárgyból pontosan meghatározott tanterv és program készült, a rendkívüli hallgatói státuszt eltörölték (erre a szak-érettségi rendszerének létrehozatalával nem is volt már szükség). A hallgatók részére a kétéves általános alapozó szakmai képzést az erre épülő, hároméves főtanszaki oktatás követte. Az ötödik évben készített diplomamunkát nyilvánosan kellett megvédeni. Jelentős hangsúly esett a növendékek politikai képzésére, ami a többi tantárgy elől vette el az időt. A megalakuló tanszékek között immár a restaurátori és a freskófestészeti is helyet kapott, a tantárgyak közül hiányzott viszont az iparművészet.

16 A megváltozott, merev szemléletet és az oktatásbeli szigort a hallgatók középiskolásnak érezték, de mindennek lassú oldódására csak az 1956os forradalom és Bortnyik távozása után, Domanovszky Endre főigazgatói kinevezésével került sor, s e hosszú periódus folyamatainak nyomon követése már szétfeszítené időbeli kereteinket. A vázlatosnak is alig nevezhető áttekintés után térjünk vissza a húszas évek közepéhez, és a főiskolai tanárnak érettségi és diploma nélkül, ámde jelentős művészi sikerekkel a háta mögött kinevezett Kisfaludi Stróbl Zsigmondhoz. Aláírása a főiskola hivatalos iratain 1925-től tűnt fel. Ekkortól szignálta a vizsgáló bizottság tagjaként a középiskolai rajztanárok törzskönyvét, s Sidlóval és Szentgyörgyivel együtt ennek az évnek az őszétől vett részt - eleinte még meghívott tanárként, és nem tagként - a rektori tanács ülésein. A tanácsban Stróbl Alajos helyét vette át. Érdekes, hogy a tanács jegyzőkönyvei a résztvevők között a szeptember 28-29-i ülésen Stróbl Zsigmondot, október 30-án Stróbl Alajost említik. Ez utóbbi ülésen került bejelentésre az idős, hetven esztendős mester nyugdíjazása. A következő, november 26-i ülés jegyzőkönyvében ismét Stróbl Alajos neve szerepel, de az Alajost valaki utólag áthúzta, és föléje írta, hogy „Zsiga". Az ezt követő, december 5-i ülésen Stróbl Zsigmond nem volt jelen, január 29-én azonban igen. A rektori tanács ekkor döntött (az elmúlt hónapban el is hunyt) Stróbl Alajos nyugdíjazása miatt megürült hely betöltéséről. A tanácsnokok száma nem volt limitálva, ezért három tag megválasztására került sor, a tanács két taggal bővült. A grémium a négy jelölt közül végül Stroblot, Sidlót és Szentgyörgyit választotta meg, Edvi Illés Aladárt elutasította.

17 A két Stróbl nevének összekeverésére egyébként nem a fenti az egyetlen példa. Szervánszky Jenő növendék anyakönyvi lapján az 1926/27-es tanév első szemeszterének végén a szobrászat tantárgy tanáraként Stróbl Zsigmond van feltüntetve, a „Látogatás, előmenetel igazolása" rovatban, az aláírás helyén a többi „szignóval" megegyező kézírással K. Stróbl Alajos