Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Kostyál László: Elutasítottból professzor. Kisfaludi Strobl Zsigmond és a képzőművészeti akadémia

250 Kostyál László Képzőművészeti Főiskolává átszervezett intézményből, s ez megnehezítette önálló pályafutásának kezdeti periódusát is. Szorgalma és hagyományos szerencséje húzta ki a csávából, Ernst Lajos révén jutott műteremhez és ezzel megfelelő munkakörülményekhez, s lassan a megrendelések is jöttek. A szecesszióval már a főiskolán kacérkodott, Gregersen Baby egészalakos portréját még az első év végén (1906. V 3.), a Rodin Danaidája nyomán készülő Rózsi - Fekvő női akt című, a közelmúltban (2006. október) a KOGART Galériában feltehetően hamisított változatban is feltűnő figurát 1907-ben mintázta. Ezek Lóránfi, illetve Radnai részéről történő fogadtatására sajnos nincsen információnk, bár véleményük ismerete nem lenne érdektelen. 1908-ból származik a szecesszió népies törekvéseihez kapcsolódó, napjainkig lappangó, a Göcseji Múzeumnak a közelmúltban vásárlásra felajánlott Kukoricamorzsoló leány. 1911-ben Stroblot a nagybányai neós és a szecessziós hagyományt egyszerre felvállaló kecskeméti müvésztelepen találjuk, ahonnan elsősorban épületdíszítő munkái ismertek. Ebben az időszakban az expresszionizmussal (Bokszoló, 1913) és a kubizmussal (Gara Arnold portréja, 1914) is próbálkozott, az első igazi sikert azonban az 1911-ben mintázott, klasszikus szépségű és jó ritmusú Finálé hozta meg,

4 amelynek révén egy évvel később megkapta a rangos elismerésnek számító, és nem mellesleg 6900 koronával járó Rudics-díjat, s a kisplasztikát a főváros további 2000 koronáért meg is vásárolta. Ekkor hívták meg a Japán Kávéház törzsasztalához, Lechner, Szinyei, Iványi Grünwald, Réti, Ferenczy, Rippl-Rónai, Csontváry társaságába. Úgy érezte, lovaggá ütötték. Anyagi helyzete javulásával Stróbl nagy nyugateurópai tanulmányutakat tett, ezek során 1912 és 1913 nyarán Párizsban a Julián Akadémia tanfolyamait látogatta, s eközben gyakran megfordult a Montparnasse művészek által kedvelt találkozóhelyén, abban a Döme kávéházban is, amely a művészeti újítók egyik szellemi központja volt. A párizsi pezsgés és az avantgárd törekvések azonban, bár lenyűgözték, rá már nem hatottak. Huszonnyolc évesen többékevésbé kiforrott stílussal rendelkezett, és amikor 1913-ban megnyerte a szentesi Horváth Mihály szoborra kiírt országos nyílt pályázatot (felállítására a háború miatt csak 1934-ben került sor), a kísérletezések időszaka lezárult, és stiláris orientációja végleg eldőlt. Az első világháború alatt már közismert szobrász, a hadsereg magas rangú tisztjeinek portrékészítője, aki 1917-ben a gorlicei áttörés kassai emlékművének megmintázására is megbízást kapott. 1919. május 1-ére a tanácskormány Stróbl Őszirózsás katona című kisplasztikájának háromméteresre nagyított példányait a főváros három pontján is felállította, 1921-ben pedig az ő műhelyéből került ki a Horthyrendszer ideológiáját adekvát módon leképező, a Szabadság téren felállított négy irredenta monumentum egyike, az Észak szobra (a másik hármat Szentgyörgyi István, Sidló Ferenc és Pásztor János készítette). Amikor tizenhat év után, immár tanárként újra átlépte a Képzőművészeti Főiskola küszöbét, érett, elismert és megfelelő politikai hátszéllel rendelkező művész volt, aki tökéletesen alkalmasnak találtatott a jövő szobrászgenerációk képzésére. A bő másfél évtized alatt azonban nem csak Stróbl lett befutott alkotó, a főiskola sem az volt többé, amelyet annak idején keserű szájízzel hagyott maga mögött. 1908-ban, Stróbl távozásának évében a Mintarajziskolából a korábban kivált szobrászati és két festészeti mesteriskola, valamint a női festőiskola integrálásával létrejött a szervezetileg önálló Művészképző Főiskolát és Rajztanárképző Főiskolát magába foglaló, egységes vezetés alatt álló Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola. Az adminisztratív egységesítés ellenére azonban a mesteriskolák és a női festőiskola gyakorlatilag tovább működtek. A konglomerátumot az 1905-től a Mintarajziskola élén álló Szinyei Merse Pál vezette, akinek fontos érdeme a meglehetősen konzervatív szellemű tanári kar reformerekkel történő frissítése - 1913-ban Réti István, 1914-ben Glatz Oszkár és Lyka Károly került a főiskolára -, és a nyitás a nagybányai művésztelep szabadabb törekvései felé, amit 1905 előtt Keleti Gusztáv még határozottan tiltott. Szinyei küldött először növendékeket előbb a nagybányai, majd a szolnoki és a kecskeméti művésztelepre, s a nyári művésztelepi munka hamarosan kötelező gyakorlattá válva beépült a tanrendbe.

5 A reformok azonban nem bizonyultak elégségesnek egy valóban korszerű művészeti főiskola kialakításához, s következetes megvalósításuk is akadozott. Mindez a világháború után vált kétségtelenné, és ennek nyomán az elhunyt Szinyei utódjaként 1920-ban Lyka Károlyt bízták meg az igazgatói teendők ellátásával, s az új vezető felkérést kapott az intézmény átfogó reformjának kidolgozására és megvalósítására. Lyka első reformelképzeléseit még huszonkét évesen, 1891-ben hozta nyilvánosságra, szeme előtt a széttagolt művészeti felsőoktatás helyett már akkor egy müncheni példára, egységesen működő művészeti akadémia képe lebegett. Törekvéseit hosszú ideig nem sikerült megvalósítania, végül csaknem három évtized után érkezett el az ő ideje. Bár gondolatai ekkor már korántsem voltak annyira úttörő jellegűek, mégis új korszakot nyitottak a Képzőművészeti Főiskola történetében. A reform kidolgozásához Réti Istvánt kérte fel segítségül, aki a maga elképzeléseit már 1916-ban kidolgozta. Legelső feladatuk a tanári kar