Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Marx Mária: Figurális (19. századi9 damasztok a Zala megyei múzeumokban. Kerecsényi Edit születésének 80. évfordulójára

ZALAI MÚZEUM 16 2007 107 Marx Mária Figurális (19. századi) damasztok a Zala megyei múzeumokban Kerecsényi Edit születésének 80. évfordulójára Amikor a Kerecsényi Edit emlékére készülő Zalai Múzeum 16. kötetének szerkesztőjétől felkérést kaptam egy cikk megírására, szinte magától adódott a témaválasztás. Edit néni egyik kedves, és szinte egész pályafutását végigkísérő kutatását ugyanis éppen a zalai textilek, ezen belül is a takácsszőttesek és a viseletek körében folytatta, magam pedig nem régiben bukkantam rá egy 19. századi takács- és műszövő mester tárgyi és dokumentumanyagára. így egyszerűnek tűnt jelezni, hogy a kötetbe kerülő cikk erről a mesterről fog szólni. Sajnos - vagy szerencsére - azonban a kutatás egyre messzebbre vitt, és egyre szerteágazóbb témákat is magához vonzott, ezért mostani írásomban csak a kutatás apropójául szolgáló tárgyak bemutatására vállalkozom, a többit pedig egy későbbi, hosszabb lélegzetű tanulmányban szeretném közölni. E tárgyak - a 19. századból és a 20. század legelejéről származó damasztszőttesek - és készítésük eddig méltatlanul kevéssé preferált területe az itthoni kutatásnak. Magyarországon tudtommal mindössze néhány rövid említés történt a legkorábbi és egyben „legmonumentálisabb" darabokról: Joseph Marie Jacquard, a damasztszövés gépesítését feltaláló gyáros selyembe szőtt portréjáról, valamint V. Ferdinánd képéről, amelyet az 1846. évi harmadik Iparműkiállításon mutatott be készítője, Anton Valero.

1 Csak napjainkban készültek kiállítások a Jacquard-szövést is használó iparművészekről, tervezőkről.

2 A kézzel szövött damaszt- és atlaszszövetek készítése nagy technikai tudást, esetenként nyüstök százait, több ember közreműködését igényelte. Magas áruk miatt csak a nagyon jómódú rétegek engedhették meg maguknak az efféle textilek használatát. A 18. századtól kezdve a szövőiparban megjelenő folyamatvezérlési, technikai újítások nyomán, melyek segítségével a láncfonalakat akár egyenként lehetett emelni vagy süllyeszteni, egyre nagyobb mennyiségben készültek a különféle damasztok, sokszor kiváló rajzolók tervei alapján. Joseph Marie Jacquard a 19. század első évtizedében

3 szabadalmaztatta, majd tökéletesítette azt a lyukkártyával irányított nyüstemelő szerkezetet, amely a legbonyolultabb minták gyors leszövését is lehetővé tette. (Ezzel a találmányával mellesleg nemcsak a textilipar újítóinak népes táborába került be, hanem az informatika „ősatyjainak" sorába is örökre beírta a nevét.) Az ilyen módon „automatizált" szövőszékek elterjedése lehetővé tette a növekvő szükségletek kielégítését jó minőségű anyagokkal, s megindulhatott a damasztszövetek mind tömegesebb méretű előállítása. Innentől kezdve váltak a finom damaszt ágy- és asztalneműk először a középnemesség és a polgárság háztartásának részévé, majd a 19. század utolsó évtizedeiben a paraszti stafírungok féltve őrzött darabjaivá. Az ekkorra már a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező rétegek számára is megfizethető textíliák árát tovább csökkentette, hogy felhasználták hozzá a tengerentúlról érkező olcsó gyapotot is. A 20. század első harmadára lettek a különféle damasztáruk azzá a gyári tömegcikké, amelynek ma mindnyájan ismerjük őket. Magyarországon az 1840-es évektől kezdve az iparfejlesztés általános irányvonalainak megfelelően a mívesebb szövés is a fejlesztendő ágazatok közé került.

4 Ekkor jelentek meg és terjedtek el Magyarországon, a lyukkártyás szövőszékek, természetesen leginkább azokon a vidékeken, amelyek már korábban is a „mustrás" szövés központjai voltak, Buda, Pozsony, de legelsősorban Késmárk és Eperjes környéke, ahol a megfelelő minőségű fonóipar is támogatta a nagyobb termelést. A 19. század utolsó harmadának iparmű-kiállításai már azt célozták, hogy ne csak a nagyobb üzemek, hanem az egyes iparosok is áttérjenek a gazdaságos, gépesített szövésre. Az ipartestületek ajánlására, megfelelő gyakorlat és a technikai tudás bizonyítása után ingyenes vagy rendkívül méltányos árú Jacquardszövőszékre pályázhatott az a takácsmester, aki aztán