Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Kovács Zsuzsa: Egy ház és a benne lakók története. A Hajgató Sándor utca 8. szám alatti kiskanizsai házból begyűjtött hagyaték múzeumi értéke

Egy ház és a benna lakók története 99 konyhai használati eszközöket, dísztárgyakat, vallási emlékeket, ruha- és textilneműt tartalmaz. A konyhai eszközök között találhatók a Hegyi Józsefné vezette 1930-as, 1940-es évekből származó háztartásból örökölt poharak, tányérok, evőeszközök, amelyekre leánya nagyon vigyázott. A legnagyobb részt természetesen a Hegyi Mária által az 1960-as évektől vásárolt és használt teljes konyhai felszerelés adja, amelyben vannak elektromos gépek, több pohár- és tányérkészlet, edények, evőeszközök, befőzéshez használt üvegek, tehát mindazok a tárgyak, amelyekre a mindennapi háztartásban szükség volt. A két szobából nagyon sok ágynemű, cipő, dísztárgy, egyházi emlék (9. kép),

17 hivatalos irat került a múzeumba, a hagyaték leggazdagabb és egyben legértékesebb része azonban a begyűjtött viseletanyag, valamint kézimunkák és szabásminták. A ruhanemű mind női ruha, hiszen férfi már régóta nem élt a háznál. A ruhák az 1910-es éveket követően átalakult, és még az 1950-es, 1960-as években is viselt kiskanizsai női viseltnek évszakonként váltott ünnepi és hétköznapi darabjait képviselik. Hegyi Mária nagyon szerette a szép ruhát, közeli rokona

18 szavaival élve: „Meg is tudta vigyázni, semmit nem dobott ki, hanem amit tudott azt megjavított, ami pedig már nagyon elrongyolódott azt befogta otthoni blúznak." Amire szüksége volt meg is tudta varrni, hiszen jól varrt azon a varrógépen, amit édesapja a frontról küldött nekik ajándékba.

19 Szépen kézimunkázott, szívesen horgolt és kötött is, amit a múzeumba gyűjtött díszterítők és más használati tárgyak is tanúsítanak. (10. kép). A kiskanizsai női viselet, melynek alapvető formája az 1910-es évekig megmaradt, ebben a században jelentős változásokon ment át. Az itt élő nőket elkápráztatta az üzletek elragadó kínálata és a módos városi asszonyok divatos öltözöködése. Mindez újabb és újabb ötleteket adott varrónőiknek a folytonos változtatásra. Ez főleg a blúzok, réklik, kacák és bájkók divatján érződött. A fejrevalók- és vállkendők színe és anyaga a nők életkorának, az ünnepi és a köznapi alkalmaknak megfelelően módosult. Új viseleti darabként megjelent a cenci, az alsóing, a vállasing valamint a rékli. A hosszú szoknya fokozatosan kissé rövidebb lett és gyakran, alkalomhoz illő textíliából megfelelő színben, a réklivel azonos anyagból készült. Az alját ekkortájt már különböző zsinórokkal is beszegték, hogy ne kopjon el olyan hamar. A lazán leszedett fekete kötény, melyet atlasz selyemből, szaténból, klottból, kartonból, néha apró kasmírból varrtak, idővel kissé rövidebb lett a szoknyánál és csaknem teljesen elfedte azt.

20 A begyűjtött ruhák ezt, az 1960-as évekre már átalakult, a régieket megváltozott formában használó, új darabokat a viseletbe integráló állapotot tükrözi. J. Katalin a következőképpen írja le a kiskanizsai viseletet, ami elmondása szerint a két világháború alatt nyeri el az általa leírt változatát. „A csipke blúzok alá réklitartót hordanak régen. Ünnepi ruha összeállítás: Először felveszi az ümögöt, azaz vékony pántos egyenes szabású blúzt és betűrte a szoknyába. A szoknya úgynevezett liszter szoknya, ami azt jelentette, hogy rakott a szoknya. Ennek a szoknyának különleges bánásmód járt, különben a rakása kinyúlt. Ezért úgy rakták el, hogy egy nagy asztalon egyenként összefogták a rakásokat, feltekerték és összekötötték. így feltekerve is szárították. Télen a liszter szoknya alá flanel alsószoknyát viselnek. Erre vette a réklitartót, ami ugyanolyan, mint az ümög, csak rövidebb. A réklitartóra pedig felvette a csipkeblúzt. Az ünnepre először péntőt vesznek, aminek csipke van az alján. Erre vesznek két alsószoknyát, aminek fehér a színe. A viselethez szövet szoknyát hordanak. Ez a viselet a két világháború között alakult ki, előtte hosszú szoknyát hordanak. " Tehát az ing, azaz ümög tetejére húzták a kis inget, Kiskanizsán réklitartót, lejbit, lájbit. A réklitartót a szoknyából kihúzva viselték, az 1920-as évektől fogva már melltartót is hordtak alatta. Műselyemből, szaténból, kreppszaténból varrták a lefelé bővülő, pántos alsóruhát. Az átlátszó selyem vagy csipke rékli alá csak ünnepnapokon vették fel a lányok és a fiatal asszonyok a gyolcsból varrott, hímzett réklitartót, ami alól szépen kilátszott a ruhadarab hímzett része.

21 Ez volt a nyári ünneplő, amit különböző színekben varrtak és hozzá illő, megfelelő színű réklitartót vettek alá. Legelterjedtebb volt a kék, rózsaszín, fekete (11. és 12. kép). Ezekből a réklikből és réklitartókból a fent felsorolt színek mellett, rózsaszínt is begyűjtöttünk. Alsószoknyákból 16 darabot vittünk a múzeumba, amiben van ünnepi, téli és nyári egyaránt. Liszter szoknyából négy darab volt a hagyatékban, barna és fekete, amit Hegyi Mária maga is összekötve tárolt. A rakott szoknyát, ha kellett többször is rakták és nagyon vigyáztak arra, hogy ne üljenek rá, hiszen akkor kisimultak a ruha redői. Ezért szerettek inkább sámlira ülni, amin elrendezhették maguk körül a rakásokat. A szedett szoknyák a hétköznapok fő ruhadarabjai,

22 amiből Hegyi Máriának jó néhány darab volt a ruhatárában. Voltak egyszerű karton és perget anyagú szoknyái, több kékfestő, amiből láthatóan sokat használt. A kékfestő szoknyák között egészen újnak tűnő darabok is voltak, amit valószínű, ritkán vagy még egyáltalán nem használt. A kiskanizsai ízlésnek megfelelően a kékfestő anyagból készült szoknyákból inkább az apró mintájúból hordott többet.