Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)

Kostyál László: Nemzetközi hírnév és permanens kompatibilitás (Lojalitás, neobarokk és szocreál viszonya Kisfaludi Strobl Zsigmond művészetében)

Nemzetközi hírnév és permanens kompatibilitás 321 és a hatalmi bázison létrejövő és azt erősítő társadalmi szervezetekben történő folyamatos és intenzív részvételt is igényeltek tőle. 1950-ben őt bízták meg a Sztálin 70. születésnapjára ajándékul tervezett Hálaszobor készítésével (másolata a Szabadság-téren is felállításra került), s ezzel párhuzamosan részt vett a Sztálin-szobor pályázatán, ahol a már erősen szűkített második fordulóra is meghívásra került (az ötvenes évek legmonumentálisabb szobrászi megbízását végül Mikus Sándor kapta). Számos utazást tett a Szovjetunióban, interjúkban, előadásokon népszerűsítette az ottani életet és művészetet, a hivatalos ideológia művészeti vonatkozásait, reprezentatív vezetőségi tagja lett a Szovjet-Magyar Baráti Társaságnak, a Hazafias Népfrontnak, a Magyar Képzőművészek Szövetségének és több más hasonló jellegű szervezetnek. 1950-ben Végvári Lajos még megjegyezhette az „Első Magyar Képzőművészeti Kiállítás" kapcsán, hogy „Kisfaludi Stróbl Zsigmond munkásszobrai nélkülözik az új típusú dolgozók jellemvonásait",

37 de az ilyen hangok a következő években elhalkultak. 1950-ben, majd 1953-ban is megkapta a Kossuth-díjat, 1954-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendet, s 70. születésnapja alkalmából óriási gyűjteményes tárlatot rendezett a Műcsarnokban, amit a következő években Moszkvában és kilenc további szovjet városban is bemutattak, 1958-ban pedig a művészt a Szovjetunió Képzőművészeti Akadémiájának tiszteletbeli tagjává választották. Lett volna alternatívája e valóban a teljes gondolati azonosulást sejtető lojalitásnak? Mint már utaltunk rá, az első stációnak aligha, s ebből nyilván következett a többi is. Nem lehet célunk annak vizsgálata, hogy valóban el is hitte-e az általa is hangoztatott propagandát, de nincs okunk, hogy kételkedjünk benne. Megnyilvánulásainak lendülete és intenzitása erre utal. Éppen ez az, amit mind kortársai, mind az utókor felhánytorgathattak neki. Nyilvánvaló azonban, hogy elsősorban nem politikai állásfoglalásnak, hanem közéleti szereplésnek tartotta a béke vagy a dolgozó nép ügyének népszerűsítését. A hinni, vagy nem hinni kérdés nyilvánosan fel sem merülhetett, s ő mindenekelőtt munkára és elismerésre vágyott. Ennek érdekében ingerküszöbe sokakétól eltért talán, de magánemberi tisztessége és segítőkészsége nem kérdőjelezhető meg. Gondolatmenetünkben azonban ismét olyan területre tévedtünk, amelyet korábban a művészeten kívül állónak értékeltünk. A „lehet-e jó szobor egy Sztálinszobor?" kérdésre nem annak függvényében kell válaszolnunk, hogy az ábrázoltat dicső generalisszimusznak vagy véreskezű, paranoiás diktátornak tartjuk. A kérdésre a művész számára biztosított keretek szűkösségének ismeretében is muszáj igennel válaszolnunk, ugyanis a hiba nem őbenne van. A feladat visszautasításával adott esetben önmagát és övéit is veszélybe sodorhatja. A szobrászat művészet, elválasztandó a többnyire sablonok alapján dolgozó mesterember tevékenységétől, a szobrászati feladat jó színvonalú megoldásával jó műalkotás jön létre. A politikai emlékmű esetén az alkotás tartalmi vonatkozásai a művészi szabadságon

38 kívül esnek (sokszor a stiláris vonatkozások is), így nem is kérhetőek számon az alkotótól. Érdekes módon a hasonló kötöttségek a portrék esetében fel sem merülnek. A művész akkor jó szobrász vagy festő, ha sorozatban jó müveket készít, amelyekbe a megrendelő (vagy vásárló - micsoda különbség!) igényeinek teljesítése mellett saját egyéniségét is képes belevinni. Tettünk említést a korszerűség követelményéről is, ami kétélű fegyver, s manapság elég egyoldalúan szoktuk alkalmazni, aminek a tisztán látás kedvéért némi korrekciója szükséges. Ennyi viszont minden művésztől számon kérhető. Kisfaludi Stróbl Zsigmond művészetét mindenekelőtt ezeknek a művészeten belüli szempontoknak figyelembe vételével értékelhetjük korrekt módon. Jegyzetek: 1 Szűcs György: Ars memoriae, ars oblivendi. Emlékművek térben és időben. In: Történelem - Kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Kiállítási katalógus, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria 2000. március 17. - szeptember 24. 689-694; 692. p. 2 Kisfaludi Stróbl Zsigmond: Emberek és szobrok. Bp. 1969; 11. p. 3 К S. Zs: Emberek és szobrok; 16, 17, 19. és 23. p. 4 Ury Ibolya: Kmetty János, Budapest 1979; 6. és 8. p. 5 Magyar Művészet 1890-1919. Főszerk. Aradi Nóra, szerk. Németh Lajos. 318-319. p. 6 K. S. Zs: Emberek és szobrok; 33. p. ' Hermann Lipót: A müvészasztal. A Japán művészasztal fénykora (1910-1920). In: Művészet a városban. Szerk. Szívós Erika. Budapesti Negyed IX. évf. 2-3. sz. (2001 nyár-ősz) 32-33. p. 8 Bárki Gergely: A Juliántól Matisse akadémiájáig. A „Párizsba gravitáló művész-generáció" iskolái. In: Magyar