Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)

Kostyál László: Nemzetközi hírnév és permanens kompatibilitás (Lojalitás, neobarokk és szocreál viszonya Kisfaludi Strobl Zsigmond művészetében)

) Nemzetközi hírnév és permanens kompatibilitás 319 hanem csak a vele szemben akkor támasztott elvárások vizsgálata után kérdezhetünk rá a későbbi korok emberét is megszólító gondolati összetevőkre. A szentesi Horváth Mihály-szoborpályázat megnyerésével Kisfaludi Stróbl Zsigmond rálépett egy útra, ennek a vége azonban még nem látszott világosan. Akkor még megjósolhatatlanok voltak azok a társadalmi változások, amelyek minden alkalommal módosítottak azokon a bizonyos kereteken. A kassai katonai emlékmű a háborús összeomlás következtében már nem készülhetett el. 1918 őszén, a polgári demokratikus forradalom mámorában mintázta a szobrász az Őszirózsás katona portréját, aminek jelentősége néhány hónappal később nőtt meg. A 20. század első hazai rendszerváltása 1919 márciusának végén rövid, mindössze négyhónapos munkáshatalmat eredményezett. E néhány hét alatt az energiáit tekintve külpolitikailag erősen lekötött ország új hatalmi struktúrája csak nagy vonalakban épült ki. A közéletben mindig aktív Stróbl a Képzőművészeti Tanács Jóléti Bizottságának tagja lett,

22 s ezzel látszólag egyértelműen állást foglalt az új rendszer mellett. Az idő rövidsége miatt e periódusban új köztéri alkotások nem nagyon készülhettek, mégis, a munkásmozgalom nagy napjának, május elsejének megünneplésére megkülönböztetett figyelemmel készült az ország. A még be sem fejezett millenniumi emlékmüvet nagy vörös lepellel borították be, s rá egy hétméteres, csupán gipszből készült - hisz kiöntésére nem volt idő - Marx szobrot függesztettek (vezető szobrásza paradox módon Zala György volt).

23 Stróbl Őszirózsás katonáját - megléte nyilván kapóra jött - a művész életnagyságúra felnagyította, majd három példányban is kiöntötték. A nagy ünnepre az egyiket az alagút Lánchíd felőli bejáratánál, a másik kettőt a Parlament előtt felépített Munka Házán helyezték el.

24 Ahhoz, hogy a saját bevallása szerint soha nem politizáló Stróbl ekkori szerepvállalásának mélységét pontosan meghatározzuk, elmélyült levéltári kutatásokra lenne szükség, azonban úgy tűnik, hogy sem az inkább társadalminak, mintsem politikainak tekinthető megbízatása, sem pedig eredetileg dokumentatív szándékkal készített kisplasztikájának

25 kétségkívül politikai propaganda céljára történő felhasználása révén nem lépett a politikai helyzetet, de még a művészeti életet aktívan irányítók sorába sem. Sodródott az eseményekkel, mindenekelőtt dolgozni akart, de nem kompromittálódott. A kérészéletű munkáshatalom bukása utáni kemény megtorlások során az ő felelősségét is feszegetni kezdték. A sajtóban megjelent egyik cikk mögött állítólag nem más, mint Zala György állt. Stróbl életrajzában leírja, hogy egy alkalommal egy vasúti útitársának kifakadt a kegyetlen atrocitások ellen, s ennek egyik fültanúja feljelentette. Szigorú bírósági megrovást kapott, ennél súlyosabb retorzió azonban nem érte, és az ellene szóló támadásokra is felelt az Észak irredenta szobrának elkészítésével 1920-ban.

26 Bár a már említett köztéri szobrai sem nélkülözték a politikai felhangot, a Szabadság térre felállított négy irredenta szobor egyikeként készült Észak az első igazi politikai emlékműve. Az irredentizmushoz az utóbbi hatvan évben, de különösen 1945-1990 között erősen degradáló képzetek fűződtek, 1920-ban azonban ez nem számított másnak, mint a nemzeti szellem legtisztább érvényesülésének.

27 Abban, hogy Stróbl az adott keretek között elvállalta a szobor készítését, több szempont is érvényesülhetett. Először is a megélhetést, a jövedelmet biztosító munka, amit az ember ritkán utasít vissza. Másodszor a fájdalmas és igazságtalan trianoni döntés miatt érzett általános elkeseredés személyes tükröződése. Harmadszor az, hogy a köztéri alkotás megrendelése mindig az alkotó iránti megbecsülés jele. Negyedszer talán éppen politikai megbízhatóságának hangsúlyozása. Emlékiratában mindenesetre e szobrát éppen csak említi (mindössze másfél sort szentel neki), amiben persze szerepet játszhatott az is, hogy megjelenésekor csupán huszonnégy év telt el a monumentum hivatalosan ekkor is helyeselt ledöntése óta. Nem tudhatjuk, mi játszódott le a művész lelkében, s azt sem, hogy pontosan tisztában volt-e döntésének egész pályájára kiható fontosságával. Mindenesetre e szoborral átlépte a Rubicont, s innen visszaút már nem is nyílhatott. Az irredenta szobrok, köztük az Észak szobra a két világháború közötti magyar politikai elit világlátásának és eszmeiségének allegorikus formában történő, tökéletesen adekvát leképezése. E ponton vált „hivatalos" művésszé, s itt hangsúlyozni kell, hogy e jelző semmilyen értékítéletet nem tartalmaz, csupán egy jelenség lényegére utal. A következő években sorra jelentkeztek ennek számára nézve pozitív következményei, hősi emlékművekre és más köztéri szobrokra szóló megbízások, tanári kinevezés a Képzőművészeti Főiskolára (1925, együtt Sidló Ferenccel és Szentgyörgyi Istvánnal), folyamatos szerepeltetése külföldi kiállításokon (Christiania, Bécs, London, Varsó, Philadelphia, Pittsburg, Barcelona, Göteborg, New York, Velence stb, számos elismeréssel). E feladatokra tehetsége, szorgalma, szakmai tudása révén tökéletesen felkészült, és a fentiek alapján a megfelelő háttér is biztosított volt. S hogy a kurzus hivatalos művész-elitje mennyire zárt és állandó volt, hűen illusztrálja az a tény, hogy az 1937-es világkiállítás magyar pavilonját díszítő domborműveket Kisfaludi Stróbl ugyanúgy Sidló Ferenccel és Pásztor Jánossal közösen készítette, mint egykoron a Szabadság téri irredenta szobrokat (csupán Szentgyörgyi István maradt ki közülük).

28