Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)

Müller Róbert: A Várvölgy–Nagy-Lázhegyen feltárt későbronzkori magaslati településrészlet szerkezete

A Várvölgy-Nagy-Lázhegyen feltárt későbronzkori magaslati településrészlet szerkezete 191 önmagukban is jelzik, hogy a településen bronzfeldolgozást is folytattak. Ezt a feltételezést megerősítheti, hogy két raktárlelet hat ill. hét tokos kalapácsot is tartalmazott, amik a bronzkovácsok legfontosabb eszközei lehettek.

12 De nemcsak a raktárleletek utalhatnak bronzművességre, sokkal inkább a bronz ötvözéséhez használt adalékanyagok, az öntőformák, és az öntőtégelyek előfordulása. A település térképén feltüntettük, hogy hol találtuk a három adalékanyagot (4. kép 3.), és melyik 51 objektumban volt öntőforma vagy öntőforma töredék (4. kép 1.), ill. melyik 102 objektumból került elő öntőtégely töredék (4. kép 2.). A bronz raktárleletek egy-egy keskeny É-i és K-i sávtól eltekintve nagyjából egyenletes eloszlást mutatnak, csak a DK-i sarok közelében került elő egymáshoz feltűnően közel az egyik nagy súlyú tokos kalapács készletet is tartalmazó - raktárlelet és az aranykincs. Az öntőforma- és az öntőtégely töredékek a település minden részén előfordultak, de különösen sűrűn a feltárt felület DK-i részén, egy hozzávetőleg háromszög alakú részen. Ez csak nagyjából egyezik meg azzal a felülettel, ahol nem kerültek elő tároló vermek, mégis összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a feltárt felület É-i - ÉNy-i részén inkább a lakóövezetekkel, míg a D-i - DK-i részen a bronzfeldolgozással kapcsolatos településjelenségek és leletek a jellemzőek. Mire következtethetünk ebből? Talán arra, hogy a Várvölgy-Nagy-Lázhegyen feltárt magaslati, erődített település feltárt résztelepülését elsősorban bronzfeldolgozással foglalkozó kézművesek és talán kereskedők lakták. A bronzkorban élesen elvált egymástól a fémnyerés és a fémfeldolgozás mestersége. A. Jockenhövel felvetette a kérdést, hogy a bronzfeldolgozást „hivatásos kézművesek" végezték-e? Úgy vélte, hogy az egyszerűbb bronztárgyak, ékszerek elkészítése csak bizonyos gyakorlottságot igényelt, de a „csúcskészítmények" előállítására csak a főhivatású, igazi iparművészek voltak képesek.

13 Valószínű, hogy a későbronzkorban még nem volt olyan erőteljes a társadalmi differenciálódás, és az itt élőknek csak egy része végezte főhivatásként a bronzfeldolgozást, a többiek emellett kivehették részüket az élelmiszertermelésből is. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy a résztelepülés É-i - ÉNy-i részén az itt élő kézművesek és talán kereskedők lakóházai, és az azokhoz kapcsolódó gazdasági épületek állhattak, és a bronzfeldolgozás különösen tűzveszélyes tevékenységét, térben elkülönülve, az uralkodó É-i ÉNy-i szélirányt figyelembe véve, a település D-i DK-i részén létrehozott műhelyeikben végezték. A bronzfeldolgozással kapcsolatos leleteink közül hiányoznak a fúvócsövek. Holott ilyenek az É-Dunántúlon pl. Velemszentvidről, a Sághegyről és Környéről is ismertek.

14 Elképzelhetőnek tartjuk, hogy az olvasztókohók működtetéséhez nem is nagyon használtak fuvócsöveket, hisz a munka során magunk is tapasztaltuk, hogy a platón szinte folyamatosan fúj a szél, és az mindig erősebb, mint lent a völgyben. Egyszerű szélterelőkkel viszonylag könnyen biztosíthatták a kohók működtetéséhez szükséges légmennyiséget. Meg kell még jegyeznünk, hogy a feltárás során egyetlen kutat sem találtunk, holott a bronzkorból szép számmal ismerünk deszkával bélelt kutakat. Erre talán az lehet a magyarázat, hogy a vízzáró agyagréteg alá nem mentek le, így pedig tapasztalatból tudták, hogy az ásott kutakba nem jön víz. Elképzelhető, hogy a függőleges oldalú, mélyebb, kerek gödrök egy része ciszternaként működött. A háztetőkről lecsurgó esővizet gyűjthettek össze bennük. A munka során magunk is tapasztaltuk, hogy egy-egy kiadósabb eső után a feltárt gödrökben még egy hónap múlva is állt a víz! Ettől függetlenül bizonyos, hogy az itt lakók vízszükségletének döntő részét a Méházi tó fedezte. Milyen házak és műhelyek állhattak ezen a településen? Az urnamezős településekre a föld felszínére épített kiscsaládi házak a jellemzőek, méretük 9-22 m

2-től 50-60 m

2-ig terjedt,

15 de voltak 100 m

2-t meghaladó alapterületű közösségi épületek is. Nehezen értelmezhetők az un. lakóteknők, amelyek feltűnően nagy méretűek és nem tartozik hozzájuk cölöplyuk vagy csak egyetlen cölöplyukat találtak a belsejükben.

16 Az, hogy tűzhelyet is megfigyeltek nem feltétlen jelenti, hogy épület volt felettük, amire a várvölgyi, hulladékgödörbe telepített tűzhelyek is utalhatnak. Több későbronzkori településen figyeltek meg cölöpszerkezetes épületeket. A feltárt felületen legalább 65 cölöplyukat találtunk (2. kép 2.). Volt, ahol ez teljesen egyértelmű volt, - némelyiknél még azt is megfigyelhettük, hogy a vége ki volt hegyezve - de cölöplyuknak minősítettük a kerek, függőleges oldalú, legfeljebb 60-70 cm átmérőjű lyukakat is. A cölöplyukak a megnyesett felületbe 5-50 cm-t mélyültek, tehát az eredeti felszínbe kb. 35-85 cm-t mélyre lehettek ásva. Elképzelhető, hogy néhány valamivel nagyobb, kerek objektum is cölöplyuk volt eredetileg. Előfordult, hogy három ill. négy cölöplyuk egyvonalban került elő egymástól hozzávetőleg 2 ill. 4 m-re. Ez a 251., 248., 239. és 237. objektum, ill. a 235., 242. és 243. objektum a feltárt terület ÉK-i sarkánál (5. kép A.) Ha feltételezzük, hogy a nagyobb távolság közepén egy cölöplyuk sekélyebb volt, és ezért nem találtuk nyomát, négy ill. öt cölöp lehetett egy vonalban, amelyek egy tetőszerkezetet tartottak (5. kép В.). Lehet, hogy a szarufák a földfelszínre támaszkodtak, és a feltehetően gazdasági rendeltetésű épületnek nem is volt felmenő fala. De az is elképzelhető, hogy az épület tengelyében a szelement tartó ágasfákat mélyebbre ásták, a helység külső vonalába ásott cölöplyukak