Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

M. Virág Zsuzsanna: Középső rézkori kerámialeletek Zalavár–Basaszigetről (A Balaton-Lasinja kultúra tipológiájának és belső kronológiájának kérdéseiről)

40 M. Virág Zsuzsanna alapvető edényformák és díszítésmódok a település életében mindvégig jelen voltak, olyan tipológiai különbség, amely időrendi eltérés jellemzését tenné lehetővé, a rendelkezésre álló adatok alapján nem definiálható. A Balaton-Lasinja kultúra tipológiájáról és belső időrendjéről A magyarországi Balaton-Lasinja kultúra meghatározása és leletanyagának részletes bemutatása Kalicz Nándor nevéhez fűződik (KALICZ 1969; 1970; 1973; 1973a; 1991; 1995). A kezdetben balatoni csoportként leírt komplexum legidősebb tagjaként megállapított leletanyag ma elfogadottan önálló kultúraként képviseli a dunántúli középső rézkor első fázisát, a Lengyel kultúra legkésőbbi szakaszát követően. Miután a mai Alsó-Ausztria, Burgenland, Stájerország, Karintia, Szlovénia, ÉNy-Horvátország, valamint KeletBajorország területének kulturális összetartozása a Dunántúllal már a kutatás kezdeti szakaszában látható volt, a magyar kutatók a Balaton-Lasinja kultúra elnevezést a kultúrakomplexum teljes elterjedési területére vonatkoztatják (KALICZ 1982; 1991; 1995; BÁNFFY 1995a; HORVÁTH 1991, 123; HORVÁTH 1996). A külföldi kutatók egy része a Stojan Dimitrijevictől származó Lasinja-kultúra elnevezést alkalmazza a komplexumra (DIMITRIJEVIC 1961, 84; TASIC 1995, 36-38; KRAMER 1988, 55; OBEREDER 1989, 7-8; MARKOVIC 1994, 161). Ettől eltérő véleményt képvisel Ruttkay Erzsébet, aki nem tartja teljesen egységesnek a kultúrkört, abban eltérő színezetű típusokat, csoportokat állapít meg, de a korai Bodrogkeresztúr kultúrával egyidős, a Lengyel kultúra elemeit hordozó csoportok összességére egységesen az Epilengyel-horizont fogalmat alkalmazza (RUTTKAY 1994, 221). Az alsó-ausztriai és burgenlandi lelőhelyeket Bisamberg-Oberpullendorf néven foglalta össze (RUTTKAY 1976, 285), a karintiai és stájerországi leleteket Kanzianberg-Lasinja csoport megnevezéssel különíti el. A két csoport anyagában eltérést jelent az előbbi kerámia jellegzetességei közül hiányzó vonalas és beszúrt díszítés, valamint a perem és a törésvonal bevagdosása (RUTTKAY 1996). A díszítésében erőteljes déli elemeket (kannelúra) felmutató Balaton-Lasinja csoportot különállónak tartja (RUTTKAY 1991, 160-161, 176; RUTTKAY 1994, 222). Juraj Pavúk tipológiai különbségek alapján ugyancsak regionális csoportokat különít el az általa szélesebb értelemben bevezetett Epilengyel-Lengyel IV horizontban (PAVÚK 2000). A kerámiával kapcsolatosan szükséges foglalkoznunk a Balaton-Lasinja kultúra eredetének kérdésével is, amely elsősorban a változásokra legérzékenyebben reagáló kerámiai jellegzetességeken keresztül vizsgálható. A legtöbb kutató helyi alapokból induló töretlen fejlődést valószínűsít (MARKOVIC 1983; DIMITRIJEVIC 1978, 81; TASIC 1986; TASIC 1995, 37; RUTTKAY 1991, 167-170). A kerámiában mutatkozó jellegzetességek közül a Balaton-Lasinja kultúrában is tipikus kiöntőcsöves edények, éles törésvonalú és törésvonal nélküli bikónikus tálak, a fekete polírozott áru a dél-dunántúli lelőhelyeken már a Lengyel kultúra késői fázisának második felében — Lengyel Illb — megjelentek (KALICZ 1995, 39), majd újabb déli impulzusok vezetnek a Balaton-Lasinja kultúrát alapvetően meghatározó kerámiai jellegzetességek feltűnéséig. A Lengyel alapon kialakult java rézkori kultúrák abban különböznek egymástól, hogy észak felé haladva egyre kevesebb balkáni elem található a kerámiájukban. Ezt bizonyítják a Győr környéki feltárások leletegyüttesei is (T NÉMETH 1994; M. EGRY 1999; 2001; 2003), amelyekben a jellegzetes edényformák feltűnése mellett már csak igen szórványosan jelenik meg a kannelúrás díszítés (T NÉMETH 1994, 8. ábra 12). Bánffy Eszter szerint az első balkáni elemek még a Balaton-Lasinja kultúrát megelőző időszakban, az ún. nyugati úton, vagyis a későbbi elterjedési területen juthattak KözépEurópába (BÁNFFY 1990, 67-70; 1994, 240-249; 1995a; 1995b, 11-13; 1996). Korábban Károlyi Mária, a leletanyag szlovéniai összefüggései alapján, ugyancsak kereskedelmi kapcsolatok közvetítő szerepére gondolt (KÁROLYI 1992, 79-82). Bánffy Eszter véleménye szerint e kapcsolatok iránya DK-ÉNy-i volt (BÁNFFY 1999,51-53). Egyetérthetünk Ruttkay Erzsébet véleményével, amely szerint a Balaton-Lasinja kultúrába — szerinte Epilengyel-horizontba — utalt kultúrkörbe tartozó, különböző elnevezéssel illetett leletanyag-csoportok az egységes kultúrkörön belül nyilvánvaló regionális különbségeket fejeznek ki, amelyek között nem húzható éles határ (RUTTKAY 1991, 160-161, 176; RUTTKAY 1994, 222; KALICZ 1995, 38). A leletanyag gyarapodásával — a kétségtelen összetartozás ellenére — „regionális" különbségek mutatkoznak a dunántúli területeken is. Színesíti a képet a lelőhelyek közötti lokális eltérések kimutatása, amely a technikában megnyilvánuló sajátosságok mellett (HORVÁTHSIMON 2003, 110-111; OROSS 2002, 301-302), bizonyos kerámiaformák, díszítésmódok lelőhelyenként eltérő jellegében mutatkoznak meg. A BalatonLasinja kultúrán belül például csak egy kisebb régióra, Zala megye belső területeire jellemző a sötét kannelúrázott kerámia. Jelenleg még nem világos, hogy e különbségek csak helyi jellegzetességek, vagy esetleg időrendi eltéréseket tükröznek. Stratigráfiai és kerá-