Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Gyulai Ferenc: Archaebotanikai kutatások a Balaton környékén

268 Gyulai Ferenc A római kori növénytermesztésben bekövetkezett legfontosabb változást a gabonafélék összetételének módosulásában látjuk. A talaj agrotechnikai állapotával és tápanyagellátottságával szemben kevésbé igényes, ellenálló, de viszonylag alacsony hozamú pelyvás búzák átadták helyüket a nagyobb hozamú, de minden tekintetben igényesebb csupasz búzáknak. A pelyvás szemtermésü alakor csak szórványként fordul elő: pl. fenékpusztai castrum, de csak kis mennyiségben. A korábbi korok másik kedvelt pelyvás búzáját, a tönkét azonban továbbra is termesztették: pl. Fenékpuszta. A késő császárkorra a legfontosabb kenyérgabonává a közönséges búza és a rozs vált. Szemterméseiket minden lakórétegben jelentős mennyiségben találni meg: Kékkút 2. sz. bazilika, Fenékpuszta. A Keszthely környéki leletekben — Fenékpuszta, KeszthelyMosóház, Keszthely-Vadaskert — a közönséges búza mellett feltűnik az ugyancsak csupasz szemtermésű törpe búza is. A rozsnak az élelmezésben betöltött jelentőségét mutatják a földmintákban talált viszonylag nagyobb mennyiségű szenült rozsszemek. A kölest is fogyasztották, bár mennyisége, csakúgy, mint jelentősége, elmaradt a közönséges búzától és a rozstól. Szenült szemeit megtalálták NemesvámosBalácapuszta feltárása során is. A Nemesvámos-Balácapusztán az 1. század utolsó harmadában épült díszes villa még a 4. században is lakott volt (B. THOMAS 1964). Rhé Gyula, aki 1904-1912 között több ízben végzett itt ásatást, az I. épület északi sarkában lévő, 19. számú padló nélküli helyiségben egy mésszel épült vakolt medencét tárt fel. Az egykori deszkabélés nyomait magán viselő medence elszenesedett kölessel és búzával volt tele (LACKÓ-RHÉ 1912). Az épület falának vakolatában búza-, rozs- és árpaszalmát találtak. Az árpa a korábbi korokhoz képest jóval kevesebb helyen és kisebb mennyiségben fordul elő: Fenékpuszta, Nemesvámos-Balácapuszta. A római korra az árpa kezdi elveszíteni „kenyérgabona" jellegét, ráadásul a rómaiak körében nem terjedt el a sörivás szokása. Archaeobotanikai szempontból az egyik legjobban kutatott római kori lelőhely Keszthely-Fenékpuszta. A 18. század óta ismert római kori erődített telep/castrum területén az első tudományos igényű régészeti feltárásra 1883-ban került sor Lipp Vilmos vezetésével, amely kisebb szünetekkel 1901-ig tartott. Sajnos ebből az időből nem ismert növényi lelet. Ellenben Csák Árpád 1899-1908 közötti ásatásaiból kb. 80 cm

3 mag maradt fenn (MRT 1966). Ezek Füzes Miklós meghatározása szerint alakor, tönké, törpe búza, árpa szemtermések voltak (HARTYÁNYINOVÁKI-PATAY 1968). Az 1970-ben elkezdett, a Sági Károly vezetette ásatás során, az erőd déli kapuja előtt tömegében is jelentős — több mázsányi! — és sajnos csak töredékében feldolgozott szenült maglelet került elő. Füzes Miklós vizsgálatai szerint a fenékpusztai késő római kori mag- és termésmaradványok döntő többségét gabonafélék teszik ki, ezek közül is első helyen a csupasz árpa áll. Valamivel kevesebb a közönséges búza és a rozs. Ezt követi a gyér számban előforduló köles. A sor az abrakzabbal (Avena sativa) zárul. 1993-ban, a fenékpusztai erőd északi erődkapujánál, a Müller Róbert vezette ásatáson jelentős mennyiségű római kori növénytani anyagot gyűjtöttünk. Előzetes vizsgálataink szerint az itt talált kultúrfajok lényeges eltérést nem mutatnak a Dunántúl római korra jellemző növényfajaihoz képest: a korábbi korok pelyvás búzafajai, az alakor és a tönké csak nyomokban fordul elő, szerepüket teljes egészében átvette a fejlettebb agrotechnikát igénylő csupasz szemtermésű közönséges búza és a törpe búza. Jelentős mennyiségben található meg a rozs és a köles. Az árpa nem volt túl gyakori. Főzeléknövényeik a borsó, lencse és lóbab voltak. Az itt élők táplálkozásuk változatosabbá tétele érdekében a környezetükben előforduló vadon termő gyümölcsöket is fogyasztották. Keszthely-Dobogó késő római temetőjének sírburkoló tégláiban Füzes Miklós árpakalász és veteményborsó (Pisum sativum) hüvelyének lenyomatát identifikálta (HARTYÁNYI-NOVÁKI-PATAY 1968). Az az általános megfigyelés, mely szerint a magas színvonalú növénytermesztés fejlett konyhakerti kultúrát feltételez, a pannóniai növényleletekre különösen érvényesnek tűnik. A magyarországi római kori ásatásokon valamennyi fontosabb, ebben a korban előfordult hüvelyes magját megtalálni: pl. KeszthelyDobogón sudár borsó (Pisum elatius). A Fenékpusztán feltárt castrum égési rétegéből — Kr.u. 455 — a lencse kismagvú (Lens culinaris subsp. microsperma) változata mellett már megjelent a nagymagvú (L. culinaris subsp. macrosperma).

2 Keszthely-Dobogó késő római temetőjének feltárásai során egyik sír burkolatának tégláján veteményborsó hüvelyének lenyomata látszott (HARTYÁNYI-NOVÁKI-PATAY 1968). Mind ez ideig még nem kerültek elő fűszernövények maradványai, bár az írott és ikonográfiái források alapján Pannónia területén is magas szintű étel- és italkultúrát tételezünk fel. A római korban a gyomnövényfajok száma tovább bővült, ami önmagában is a növénytermesztés erősödésére utal. A római korban számos új gyomfaj jelentkezett. A betakarítási módnak megfelelően — vas sarló, talajszinthez közeli aratás — ezek általában alacsony szárú gyomok voltak. A kékkúti 2. sz. bazilika feltárása során a termesztett gabonafélék között meglepően sok gyomfaj és az egykori természetes környezetből származó növényfaj magja került elő: konkoly, puha rozsnok (Bromus