Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Gyulai Ferenc: Archaebotanikai kutatások a Balaton környékén

266 Gyulai Ferenc Fenékpusztán, a római castrum Vámház felé eső részén 1963-ban a Dunántúli Vonaldíszes Kerámia népesség kései szakaszához tartozó gödröket tártak fel (MRT 1966, 1/20. lelőhely). Az itt talált cseréptöredékeken számos alakortól és tönkétől származó lenyomatot regisztráltak (FÜZES 1990). 1990-ben Hegyesd-Ágói dűlőről cserepek kerültek a tapolcai Városi Múzeum gyűjteményébe. Az egyik cserép törésfelületén csupasz árpa (Hordeum vulgare var. nudum) szemtermésének lenyomata volt felismerhető (FÜZES 1991). 1965-ben a Keszthely-Zsidi út mentén az ott épülő építőipari telephelyen a DVK népességének kései ún. „zselízi" időszakába tartozó gödröket találtak. A cserepeken szórványként alakor szemtermés lenyomata volt megfigyelhető (FÜZES 1990). Magángyűjtőtől származott az a Kéthely-Sziget lelőhelyen talált idol lábtöredék, melynek törési felületéből mogyorót (Corylus avellana) formázó zárvány került elő (FÜZES 1991). Ugyanitt hatsoros árpa (Hordeum vulgare subsp hexastichum) és nád (Phragmites australis) lenyomatos cserepek is előkerültek. 1987-1989 között a Sági Károly és Törőcsik Zoltán vezette ásatáson Tapolca-Plébánia kertben egy római fal alapozása alatt a DVK népességének legrégebbi szakaszához tartozó réteg bontásából származó kerámiaanyag átnézése során (FÜZES 1990) alakor és tönké szemek, kalászorsó tag töredékek, pelyvalevelek lenyomatait találta. Direkt vagy valós maglelet eddig mindössze egyetlen lelőhelyről származik. A zánkai vasútállomás átépítése során 1964-ben több neolitikus gödröt metszettek át. Ásatásra ugyan nem került sor, de dokumentálták a látottakat a régészeti topográfiai számára (MRT 1966, 60/10. lelőhely). A gödrök egyikéből vett tapasztástöredékeket Füzes Miklós vizsgálta meg (P. HARTYÁNYI-NOVÁKI-PATAY 1968). Váratlanul sokféle gabona szenült maradványai kerültek elő: ép alakor és tönké szemtermések (caryopsis nuda), cséplésből származó szenült villa (furca bicornis) töredékek, kétsoros(?) árpa csupasz és pelyvás szemtermések (cf. Hordeum vulgare subsp. distichum). Ez a lelőhely a köles, a közönséges búza (Triticum aestivum subsp. vulgare) és a törpe búza (T. ae. subsp. compactum) szemterméseinek eddig ismert legkorábbi „valós" Kárpát-medencei előfordulásai. A paticsokban igen sok lenyomat volt. A lenyomatok kiértékelésének eredményeit is figyelembe véve az itt élők legfontosabb gabonái a pelyvás tönké és az alakor voltak. A lenyomatok között Füzes Miklós felismerni vélte még a tönköly és a vad alakor (Triticum monococcum subsp. boeoticum) kalászkáit is. Az egykori fenékpusztai Nádgazdaság agyagbányájában és a Vízügyi Hivatal területén a Balatoni csoporthoz tartozó kemencét és gödröt tártak fel Kalicz Nándor vezetésével. Itt ugyan sem magvakat, sem azok lenyomatát nem találták meg, de a két lelőhelyről származó faszeneket Füzes Miklós tölggyel (Quercus sp.) azonosította. Radiokarbondatálás szerint az előző lelőhelyről származó faszenek kora Kr.e. 2940 ± 80 év, míg az utóbbié Kr.e. 2840 ± 80 év (QUITTA-KOHL 1969). A késő neolitikum időszakából mindössze egy magleletünk van a Balaton környékéről, az is lenyomat formájában került elő. A tapolcai Városi Múzeum gyűjteményébe a már említett Balatonszentgyörgyről néhány lengyeli kultúrához tartozó edénytöredék is bekerült. Az egyik töredék belső felületén Füzes Miklós szilikongumival tönké villát öntött ki (FÜZES 1990). A rézkor időszakából mindössze egy lelőhelyről származnak növényi maradványok. Habár a keszthelyi Balatoni Múzeum kitelepítés alatt álló értékes régészeti gyűjteménye szinte teljes egészében megsemmisült a második világháború végén egy légitámadás során, mégis valami kevés régészeti anyag megmaradt Keszthelyen. Közöttük gabonamaradványok is voltak. Ezeket még Csák Árpád gyűjtötte 1905-ben Fenékpusztán, az erőd területén, és rézkoriaknak határozta meg. A fent vázolt körülmények miatt datálását csak feltételesen fogadjuk el, továbbá azt sem tudjuk, hogy a rézkor melyik időszakából származnak. A háborús pusztításokat átvészelt maglelet feldolgozásra került (FÜZES 1990). Megállapítása szerint az itt élők elsősorban pelyvás búzákat, mindenek előtt alakort és tönkét termesztettek. Szórványként más gabonaféle szemtermése is előfordult: tönköly (Triticum aestivum subsp. spelta), csupasz árpa, rozs (Secale cereale). Amennyiben a lelőhely keltezése helytálló, úgy ez a rozs legkorábbi Kárpát-medencei előfordulása. Az itt talált gabonafélék között szokatlanul sok gyommag volt: konkoly (Agrostemma githago), gabona rozsnok (Bromus secalinus), meddő rozsnok (Bromus sterilis), fajra nem azonosítható rozsnok (Bromus spec), fehér libatop (Chenopodium album), bujdosó mák (Papaver dubium). A növényleletekben gazdag Duna-menti középső bronzkori földvárakkal szemben a Nyugat-Dunántúlról csak egyetlen olyan lelőhellyel rendelkezünk, ahol magvak is voltak. Balatonboglár-Szárszó lelőhelyen folytatott ásatáson Draveczky Balázs 1966-ban olyan tárolóedényt talált, amelyben magvak voltak: 50 cl tönké, 20 cl alakor, némi mezei rozsnokkal (Bromus arvensis) és konkollyal elegyesen. Egy kökény csonthéjat is meghatározott innen P. Hartyányi Borbála (P. HARTYÁNYI-NOVÁKI 1974). A késő bronzkor időszaka két lelőhellyel — Szigliget, Balatonmagyaród — képviselteti magát.