Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Szőke Béla Miklós: Az avar–frank háború kezdete

238 Szőke Béla Miklós beneventumiak oldalán harcoló Wineghisus (BÓNA 1984, 338; a korabeli itáliai viszonyokról MITCHELL 1999, 96-98). Hogy világosabban lássuk, mi is zajlik ekkor Itáliában, érdemes egy kicsit mélyebben megismerni az eseményeket. A bonyolult történet Beneventummal és Spoletóval 758-ban kezdődik, amikor a Pippin király által 756-ban langobard trónra segített, korábban Aistulf király (719-756) istállómesteri (comes stabulí) tisztét betöltő Desiderius (KRAHWINKLER 1985, 134-135) megkísérli kiterjeszteni hatalmát nemcsak Spoleto és Beneventum hercegségeire, de Itália bizánci és pápai fennhatóság alatt álló területeire is. Ekkor a spoletói Alboin herceget, Róma és a frankok bizalmi emberét foglyul ejti, Beneventumban pedig az elűzött Liuprand helyére saját bizalmasát, Arichist (II. Arighis, 758-787) teszi (CLASSEN 1965, 541). Utóbbi hamarosan önálló politikába kezd, és sikeresen terjeszkedik a bizánciaktól és langobardoktól szabadon hagyott déli területek felé, míg Desiderius a beneventumi és a bajor herceg, továbbá a frank király apósaként elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy megpróbálja Rómát bekebelezni. A pápa segítségére siető Károly — akinek utolsó csepp a pohárban, hogy Desiderius Róma alá érve azt követeli Hadrianustól, hogy kenje fel elhunyt testvérének, Karlmann-nak a fiait frank királlyá (LÖWE 1987, 138) — nemcsak patrícius Romanorumként, de saját elementáris érdekéből is 773 késő nyarán Pávia, a langobardok hivatali és pénzügyi központja alá vonul, s kilenc hónap ostrom után elfoglalja, amivel gyakorlatilag az egész királyságot meghódítja. Még tart az ostrom, amikor Károly Rómába megy, ráijesztve a pápára is, aki attól tart, hogy langobard helyett frank fennhatóság alá kerül. Most először áll frank király Róma kapui előtt, ami annyiszor zárva maradt a langobard királyoknak. Ez a király azonban patrícius Romanorum, ezért a pápa e rangnak megfelelő ceremóniával fogadja. Pávia eleste után Károly felveszi a langobard királyi címet is, ettől kezdve használja az oklevelekben a Carolus dei gratia rex Francorum et Langobardorum atque patrícius Romanorum formulát (CLASSEN 1965, 549-550). Károly győzelmének hatására a spoletóiak önként csatlakoznak Rómához, átveszik a római hajviseletet, hűséget esküsznek Hadrianusnak és a pápa egyetértésével Hildebrantot választják meg új hercegüknek (773-788) (CLASSEN 1965, 554). Amikor 775-ben Hadrianus egy nagy összeesküvést vél felfedezni, miszerint a beneventumi és a spoletói, a friauli és a toszkánai hercegek Desiderius bizánciakhoz menekült fiát, Adelchist szándékozzák a páviai trónra visszatenni, Rómát pedig a görögöknek alávetni (KRAHWINKLER 1985, 123- 136), Károly gyors megjelenése Friaulban csírájában fojtja el azt. 787. augusztus 26.-án Arichis beneventumi herceg meghal, s energikus özvegye, Desiderius lánya, Adalperga a túszul adott trónörökösnek, Grimoaldnak a kiadásáról tárgyal Károllyal, amikor a pápa újabb összeesküvés hírét veszi. Arichis ugyanis pár hónappal halála előtt még a bizánciakkal egyezkedett, hogy aláveti magát nekik, ha cserébe patriciusi méltósággal tüntetik ki és megkapja a nápolyi fejedelemséget. Az insigniákkal érkező követek azonban már nem találják életben a fejedelmet. Ezért inti a pápa Károlyt, hogy ne adja Arichis fiának, Grimoaldnak (III. Grimald, 788-806) a beneventumi hercegséget, de ő másként dönt s nem is csalatkozik. Grimoald a spoletói Hildebranddal közös hadjáratban — annak a Károly által küldött Wineghisusnak (Winigisnek) a felügyelete és vezetése alatt, aki majd Hildebrandot követi a spoletói hercegi székben (ABEL-SIMSON 1888, 633) — megverik a szicíliai patrícius és egy külön kiküldött logothetos vezette bizánciakat Calabriában. A hadjárat mérlege négyezer görög halott, köztük Johannes saccelarius, a bizánci sereg egyik vezére, és ezer fogoly. Utóbbiak egyike Tarasios konstantinápolyi patriarcha testvére, Sisinnios, akit Károly csak tíz év múlva enged haza (a győzelemről még Grimoald síremlékén is megemlékeznek, vö. ABEL-SIMSON 1888, 633635.) Ezzel a görög veszély jó időre elmúlik, Eirene és fia, VI. Konstantin között a trón körül kiújult harcok feledtetik az itáliai háborút (OSTROGORSKY 2003, 167). Adelchis visszatérésének reménye végleg szertefoszlik, konstantinápolyi patríciusként hal meg. Grimoald, miután 791-ben elveszi VI. Konstantin császár sógornőjét, Evanthiat, igyekszik mindkét oldallal szemben megőrizni függetlenségét. Jellemző Nagy Károlyra, hogy felemásra sikerült nagy avar hadjárata után még 791 végén azzal küldi fiát, (Jámbor) Lajost Aquitaniába, hogy gyűjtsön ott akkora sereget, amekkorát csak tud és igyekezzen Itáliába, testvére, Pippin megsegítésére, ahol a két testvér együttes erővel támad a beneventumi hercegségre és egy castellumot elfoglal (Vita Hludowici с 6 [RAU I. 266-268]). Pippin 791-792, 793 és 800-801-ben vezetett hadjáratai sem tudják megakadályozni azonban azt, hogy Grimoald, apja nyomdokait követve, kiépítse az önálló beneventumi államot, s ott egy, a római, langobard és bizánci művészeti és szellemi áramlatokat egyesítő, gazdagon burjánzó kultúrát teremtsen (CLASSEN 1965, 560-561). Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a 788. évi itáliai eseményekhez még áttételesen sincs köze a bajoroknak. Az itáliai avar akció aligha hozható összefüggésbe a bajor belügyekkel, a bajor uralkodó párnak pedig biztosan nem volt közvetlen haszna belőle. Az avarok itáliai feltűnése hagyományosan jó itáliai langobard kapcsolataik ismeretében már nem annyira