Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Szőke Béla Miklós: Az avar–frank háború kezdete

234 Szőke Béla Miklós Bóna István szerint az avarokat Károly szláv alattvalóik feletti névleges uralmukban sérti meg, amikor beleegyezésük nélkül kapcsolatba lép velük, ezért jelennek meg követeik a Lippénél. Csakhogy az Elba és Saale közti szorabok a birodalmi gyűlés után törnek be a szomszédos Thüringiába és szász földre, és nem Károly felbujtásara, hanem éppen ellenkezőleg, a frank király ellen lázadva. Károlyt a szláv lázadás híre azt követően éri, hogy július 28-án Hersfeldben adományokat tesz, majd átkel a Rajnán, hogy törzsterületére, Francia tartományába vonuljon. Parancsára egy frank sereg indul ellenük, Adalgis kamarás, Gailo marsall és Worad őrgróf vezetésével s a király elrendeli, hogy — ekkor először — egy szász kontingens is csatlakozzon hozzájuk. Károly besorozó parancsa széleskörű ellenállást vált ki a szászok körében. Felkelés tör ki, aminek élére újra Widukind áll. Ennek hírére a király rokona, a ripuari frank Theoderich gróf— ugyanaz, aki 791-ben, az avarok ellen felvonuló had északi szárnyának egyik vezére lesz — sereget gyűjt, de a szlávok ellen küldött sereg vezetői is, miután tudomást szereznek a szász felkelésről, irányt változtatnak, s a Süntel hegységnél összetalálkoznak a hozzájuk siető Theoderich hadnépével. S bár megegyeznek a támadás összehangolásában, Adalgis és társai abbeli félelmükben, hogy ha győznek, mégsem övék lesz a dicsőség, előkészítés nélkül a szászokra támadnak. Megsemmisítő vereséget szenvednek, Adalgis és Gailo, négy további gróf és húsz másik előkelő férfi marad a csatatéren (az eseményekről részletesen Ann. qui dicuntur Einhardi a. 782 [RAU I. 42^4]). Ekkor Károly is a szászok ellen fordul, de már nincs kivel harcolni, Widukind újra a dánokhoz menekül, a magukra hagyott felkelők pedig a király elé járulnak. A frank uralkodó azonban a keresztény térítéssel szembeni makacs ellenállás és Widukind támogatása miatt kegyetlen büntetést mér ki rájuk: az Aller melletti Verdenben egy nap alatt 4500 szászt fejeztet le (Ann. regni Francorum a. 782 [RAU I. 42]). Károly még az év vége előtt elhagyja a szász földet és a karácsonyt már a Mosel melletti Diedenhofenben tölti (egyes vélekedések szerint ekkor állítja ki azt a fegyverkereskedelmet korlátozó oklevelet, amit 781-791 közé szokás keltezni, vö. ABELSIMSON 1888, 434). Erre Widukind vezetésével újra fellobban a felkelés lángja. 783-ban a háború két legjelentősebb ütközete zajlik le Detmoldnál és a Haasenél, ezért 784-785 telén Károly maga is Szászországban harcol és pusztítja az országot. Az ellenállás összeomlik, Widukind sógorával, Abbioval a Reims melletti Attygny-ban megkeresztelkedik. Nagy Károly ennek örömére három napos hálaima elrendelését kéri a pápától, a birodalmi évkönyvek pedig arról tudósítanak, hogy a frankok az egész szász földet alávetették (Ann. regni Francorum a. 785 [RAU I. 48]; HELLMANN 1965, 710; LAST 1978, 114; LÖWE 1987, 141-142). Bóna Istvánnal ellentétben Szádeczky-Kardoss Samu úgy véli, inkább az Itáliából kiinduló frank támadások voltak az avar fejedelmek követküldésének okai (SZÁDECZKY-KARDOSS 1998, 269), bár konkrét előzményt nem tud megnevezni. Nem véletlenül, hiszen miután 773-774-ben Károly volt apósa, Desiderius langobard király országát elfoglalja, majd Friaulban a Hrodgaud vezetésével a frank fennhatóság ellen (775-776) kitört lázadást leveri, amiért az abban tevékeny Aio gróf több más előkelőséggel az avarokhoz menekül, a 80-as évek végéig szinte teljesen elnémulnak a források, nem történik semmiféle hadi esemény. A felkelést szervező, neve alapján gót gyökerekkel rendelkező Hrodgaud Friaulból kiindulva kísérel meg a langobard királyi trónra törni, aminek az erősen gentilis kötődésű friauli langobard nemzetségek rokoni kapcsolatai alapján potenciális várományosa lehet. Friauli volt a langobard királyi testvérpár, Ratchis és Aistulf, s innen származik a frank uralom végén Itália királyává emelt I. Berengár is. Az avarokhoz menekülő Aio a milánói herceg, Perctarit példáját követi, aki apja, Aripert halála után, 661-662-ben talál menedéket az avaroknál (Paulus diaconus, História Langobardorum IV 51, V 2; KRAHWINKLER 1985, 123-145; Berengár elődeiről: WERNER 1965, 133-137). Semmi alapja nincs azonban Bóna István feltevésének, hogy a friauli események miatt az avarok és Nagy Károly birodalma között a „súrlódás 776-ban délnyugaton, a langobard - szlovén határzónában kezdődött" (BÓNA 1994, 68). Ellenkezőleg, Aio befogadása éppen azt bizonyítja, hogy Friaul nemességének jó a kapcsolata az avarokkal. Aionak más befolyásos germán előkelőkkel együtt nem kis szerepe lehet abban, hogy az avar kagán 796-ban meghódoljon és kiegyezzen az itáliai alkirállyal, Pippinnel, akinek Aio ekkor kerülhet „fogságába". A Pippin kíséretében lévő Paulus diaconus — aki friauli rokonsága révén évtizedek óta ismerheti Aiot —, járhat közben azért, hogy az itáliai alkirály a korábbi lázadásban való részvételért megbocsásson neki. Egy 799. február 2.-án kibocsátott oklevél szerint pedig még korábbi birtokait is, melyek Friaul, Vicenza és Verona területén feküdtek, visszakapja (KRAHWINKLER 1985, 139-141; a forrásokhoz ld. SZÁDECZKY-KARDOSS 1998, 268). Deér József szerint az avar követjárás szorosan összefügg az Enns-határnál kialakult feszültséggel, ahol az avarok — anélkül, hogy bármiféle kárt okoznának — nagy sereggel vonulnak fel (Ann. Iuvavenses maximi a. 782 [MGH SS XXX, 2; 734]: Hunorum exercitus magnus venit et nihil nocuit; Ann. S.