Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Költő László: Előzetes jelentés a kereki homokbányában feltárt avar temetőről;

216 Költő László A leletanyag általánosságban jól beleillik a késői avar lelethorizontba, többségét az avar kor utolsó harmadára keltezhetjük. Az övgarnitúrák általában vastagon ónozottak. A bronzból öntött kései avar anyagban szinte kivételt képez a 13b sír csatja, amelyik ezüstözött, míg a többi veret ónozva volt! A leletek közül néhány érdekesebbet emelnénk ki: A 43. sír kisszíj vége egy ágaskodó medvét ábrázol (2. kép 1-2). A szíjvég egyik oldalán van ábrázolás, másik oldala sima (2. kép 3-4). A jelenetnek a Kárpátmedencében eddig egy közeli és egy távoli párhuzama ismert. A népvándorláskor fiatal kutatóinak tizedik konferenciáján Domaszéken foglalta össze a későavar ember- és állatábrázolásos övvereteken végzett addigi kutatási eredményeit Fancsalszky Gábor (FANCSALSZKY 2000). Ekkor mutatta be a csákberényi avar temető 118. sírjából származó, addig párhuzam nélkülinek tartott egyik szíjvéget (FETTICH 1955, 111, Abb. 183), amely a Kerekiben talált szíj vég tökéletes párhuzama, méretei is csaknem azonosak (2. kép 5). A sírt az avar kor végére keltezte. A tipológiai osztályozása alapján a 12. típusba — egyedi megoldású állatábrázolás — sorolható. A Tiszafüredi temető 1149. sírjában talált szíjvég annyiban hasonlít az említett két szíj véghez, hogy annak az egyik oldalán ábrázolt ember és állat közötti küzdelmi jelenet állatfigurája feltehetően egy medve (GARAM 1995, 135, Abb. 55, Taf. 49, 154, 190, 210). Garam Éva ezt a sírt a tiszafüredi temető negyedik fázisába sorolja (GARAM, 1995, 410, Abb. 254). Kései voltára enged következtetni az „indás oldalon" ábrázolt motívum, amely a kehelyből kibomló virágot a legkésőbbi szíjvégekről jól ismert pikkelymintás motívummal alakítja ki (2. kép 6-7). Említésre méltó még a 10. és az 54. sír övgarnitúrája, ónozott, illetve poncolt-vésett hátterű, karéjos nagy- és kisszíjvégekkel (3. kép 2, 5-8). Ezt a lelettípust Szalontai Csaba a technika és a kísérő leletek alapján a 8. század végére, 9. század elejére keltezi (SZALONTAI, 1991, 468). Az 54. sír övforgójának külön érdekessége, hogy felületét az ötvös négy részre osztotta, és a négy rész mindegyikébe más-más minta került (3. kép 6). A két garnitúra előfordulása jól példázza a különböző lelethorizontok „keveredését" az egyes csoportokban. A 10. sír a legkorábbi jegyeket tartalmazó első csoportban, az 54. sír a legfiatalabbnak tűnő harmadik csoportban foglal helyet. Ugyancsak az első csoportban található a két lovas, illetve ló sír is. Mint említettük, az első sír anyagát a bányászat közben gyűjtötték össze, a leletek — egyenes talpalójú, hurkos fülű kengyel, bronz lemez kantárrózsa, hosszú egyélű vas (harci?) kés, vas szíjbújtató, téglalap alakú áttört griffes veret, gyűrű — egy sírhoz való tartozása ezáltal kissé bizonytalan (4. kép). Ali. számú hitelesen feltárt lósírban kétkaréjos veret, kis lemez kantárrózsa, préselt veret töredék és az 1. sírban találttal azonos típusú hurkos fülű kengyel volt (7. kép). A kétkaréjos veretek használati idejét a szakirodalom általában a kései avar kor első felére, a 8. század első évtizedeire teszi (KISS 1993, 200-202; GRÓF 2000, 282). A harmadik csoport érdekes lelete egy ebben a temetőben kiemelkedően idős életkorú, 50-54 éves, nő (BERNÉRT 2003b, 248) sírjában — 63. számú sír talált ásópapucs, ami a közösség intenzív mezőgazdasági munkájára utal. A sírban még két nagy karikájú lánccal felakasztott tarsolyban elhelyezett vas kanál, kis kés, ár, vas tűtartó volt. Az elhunyt nő nyakát pedig apró kásagyöngyökből, dinnyemag alakú- és szemes gyöngyökből fűzött nyaklánc díszítette. A gyöngyök közé bronz drótból hajlított karikákat, és láncpáncél karikákat is befűztek. A temetőben feltárt, összesen 155 egyén embertani anyagát a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára őrzi 94.1.1 -94.1.155 leltári szám alatt (BERNÉRT 2003a). Az embertani anyag feldolgozása több szempont szerint is megtörtént. Először Lengyel Imre végzett vérszerológiai vizsgálatokat. Az АВ0 vércsoportok, a csont kollagéntípusa és citrát tartalmának elemzése alapján a nem-, az életkor-, és a valószínűsíthető rokonsági fokok meghatározását végezte el (LENGYEL 1989). Ennek alapján az egyes temetkezési csoportok bizonyos időrendi egymásutániságot is jelenthetnek, valamint az egyes nagyobb csoportokon belül kisebb szerológiailag rokon csoportokat különített el (14. kép). A történeti antropológiai meghatározást Bernért Zsolt végezte el (BERNÉRT 2003a; BERNÉRT 2003b). A népességet 80-90 fős, néhány családos közösségnek rekonstruálta, Lengyel Imre megállapításait (LENGYEL 1989) elfogadva, miszerint: „szerológiai vizsgálatok alapján valószínű, hogy a területre érkező népesség utódai, "a második generáció" még itt élte le életét, itt született, és ide temetkezett. A következő generáció azonban már elhagyta a vidéket, közülük csak a fiatalon elhaltak maradványait találjuk meg a temetőben". Az igen alacsony átlagéletkor, az egyenlőtlen nemi megoszlás (66 férfi, 55 nő) és a vércsoport fenotípusok arányai alapján erőteljes szelekciós hatásra, és/vagy migrációra lehet következtetni (BERNÉRT 2003a, 6), az alacsony halálozási átlagéletkor pedig biológiai okokra vezethető vissza. A történeti antropológiai feldolgozással egy időben a kaposvári egyetemen egy új kormeghatározási