Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)
Lőrinczy Gábor–Straub Péter: Alpi típusú övgarnitúra a Szegvár–oromdűlői 81. sírból
142 Lőrinczy Gábor - Straub Péter latípus az aszimmetrikus, végkarikás vas csikózabla. 17 Igen kis esetszámban fordul elő a fentitől eltérő, pl. kétkarikás vagy oldalpálcás zabla. Ez utóbbi típusba tartozik a 8 Г sírból előkerült példány: mindkét szárának végén két-két gyűrűt alakítottak ki azonos síkban. Az épebben megmaradt zablaszár belső gyűrűjének falán jó megtartású, összefüggő famaradvány jelzi az egykori fa zablaoldaltagot. A két gyűrűben végződő szárú vaszabla igen ritka a kora avar kori tiszántúli leletanyagban. Ilyen a kitűnő megtartású békéscsabai darab (MEDGYESI 1991, 112, 16. t. 6; MRT 1998, 238, 92. t. 5.) és talán aHódmezővásárhely-Szárazér-dűlői sír (KOREK 1942, 12. t. 4), valamint a Hajdúdorog-Városkert u. 1. sír (GARAM 1992, 143) töredékes zabiája. Vas vagy agancs zablapálca is igen ritkán került elő a tiszántúli avar anyagban. Alkalmanként a zabiák formájából fa vagy szaru oldalpálca használatára is következtetni lehet, ezeknek egy részét különböző fémborítással látták el. Ilyen például a hajdúdorogi 1. sír zabiája, ahol a fából vagy szaruból készült zablapálcát ónlemezzel vonták be (KRALOVÁNSZKY 1992, 126, 7. ábra le; GARAM 1992, Taf. 48, 2). A sírt és annak leletanyagát röviddel egymás után kétszer is leközölték. A két publikációban eltérő módon rekonstruálták a rossz megtartású zablát. Míg Garam Éva a töredékes állapotú tárgyat hitelesen rajzoltatta le, megkülönböztetve a zablából megmaradt darabokat és a kiegészítéseket, addig Kralovánszky Alán cikkében sematikus illusztráción egy sima végkarikás csikózabla látható két karikával. A párhuzamok alapján kikövetkeztethető formához a Garam Éva által közölt rajz áll közelebb, hiszen a jobb zablaszár külső gyűrűjének indítását is ábrázolja. Tehát a megmaradt töredékekből egy békéscsabai típusú, a zablaszárak külső végein két-két gyűrűben végződő szárú zablát rekonstruálhatunk, amelynek a belső gyűrűjében volt a fából faragott oldalpálca helye. Az oldalpálca felső végét fémborítással látták el. 18 Hogy a külső gyűrűkben volt e karika, az ma már a töredékekből nem eldönthető. Mindkét esetre van példa: a békéscsabai sírból előkerült zablánál megvan mindkét karika, míg a szegvári 81. sírból karikák nélkül került elő ez a zablatípus. A hajdúdorogi sír zablaoldaltagjához hasonló, ezüstlemez borítású, romlandó anyagból készült oldalpálcák lehetettek a kunágotai sírban is. A temetkezés előkerülésének első mozzanata volt, hogy a sír kevert földjéből „egy ezüst tűtartó formányi" tárgy került elő, majd tovább ásva egy zablát találtak, amely egy fejjel felfordult lókoponya fogai között volt (LISKA 2000, 232). Az előkerülés körülményei egyértelműen arra utalnak, hogy ez az ezüsthenger — egy ezüstserleg feltételezett talpcsövével (LISKA 2000, 232) szemben — a zabiához tartozhatott, annak a fa oldalpálcáját boríthatta. A szegvári 81. sír zabiájával teljesen megegyező, kitűnő anyagú bácsújfalusi zabiának hasonló, fából vagy szaruból faragott oldalpálcáját a leletegyüttesben megmaradt két darab félhold alakú, kürtös végű ezüsthenger díszítette, amit Csallány Dezső feltételesen zabla csüngődíszének tartott (CSALLÁNY 1953, 139, 140, 33. t. 14-15). Véleményünk szerint a zabiához tartozott, de nem csüngőként, hanem az ívelt végű oldalpálca felső részét boríthatta. A bácsújfalusi leletegyüttesből ismert oldalpálca-borítás megfelelője megtalálható a vörösmarti síregyüttesben is. Az eddig kürtös végű karperec egyik felének (HAMPEL 1905, Taf. 498, 1), illetve ivókürt végének tartott (GARAM 1982, 192, Abb. 8; H. TÓTH-HORVÁTH 1992, 177178) töredék valójában ott is a lószerszámhoz tartozott (CSALLÁNY 1953, 140; DIMITRIJEVIC-KOVACEVIC-VINSKI 1962, 70-71; KISS 1995, 3. j.), 19 az előbbiek alapján ívelt zablapálca díszes borítása volt, de párja nem került múzeumi gyűjteménybe. 20 Fa oldalpálca hasonló fémborításáról tudunk még az említetteken kívül a zamárdi 1182. sírból (BÁRDOS 2000, 124, 137). 21 Természetesen a két-két gyűrűben végződő (oldalpálcás) zabla formája ismert a kora avar korból: pl. Csengéié-Jójárt (CSALLÁNY 1939, 8. t. 2), Bácsújfalu (CSALLÁNY 1953, 31. t. 7-8), Imrehegy (BALOGH 2002, 306), 22 és igen gyakori az avar kor második felében vas zablarúddal ellátva, csak a tiszántúli 6-7. századi lovastemetkezések zabiái között ritka. A kantár tartozéka volt a ló álkapcsa mellől előkerült vaskarika (2. kép 2), amely a kantár és a vezetőszár/kötőfék kapcsolatát biztosította (LŐRINCZY 1991, 128). Megtaláltuk a szegvári 1. sírban, az avaroktól idegen bronzöntvényekkel díszített kantáron is, a bal zablakarika mellett (LŐRINCZY 1991, 128, 2. t. 4.), vagy a 100. sírban, szintén a zabla mellett, a ló koponyája alatt (LŐRINCZY 1991, 128). Előfordulása valószínűleg a dokumentált eseteknél gyakoribb lehetett, hiszen egy sérülékeny, jellegtelen tárgyról van szó, melyre különösen a régebbi ásatásoknál kevesebb figyelmet fordíthattak. A hurkos fülű kengyeltípus általános és gyakori forma a kora avar kori kengyelek között. A jelentősebb méretbeli különbség hiánya miatt nem lehet eldönteni, hogy a temetés során a nyerget milyen irányban helyezték a sírba, azaz melyik volt a jobb és melyik a bal kengyel. A tarsoly A szegvári sír esetében a komplett övkészlethez párosuló tarsoly elüt a megszokott avar típustól mind a
